Eldugott Paradicsomra leltünk a Burger és a Meki között a kulináris élvhajhászoknak. Családias hangulattal, vad és bizarr étel mash-up-okkal szolgál Magyarország első levesbárja.
Ha a munkahelyről kiugrunk a csarnokba ebédelni, vagy két egyetem között rohanunk fejvesztve, jó eséllyel karambolozhatunk a járda közepére állított táblával, valahol a Vámház körút 14. körül: EAT OR WE BOTH STARVE! Erre a felszólításra pedig akaratlanul is bekukkantunk a kis helységbe, amihez a hirdetés tartozik. Kinek ne esne meg a szíve szegény éhező, rózsaszín pólós fickókon, akik ráadásul olyan kedvesen pislognak kifelé? Pár hónapja még csak néhányan szállingóztak be a LEVES. Levesbár & Take Away kis üzletébe. Természetesen pontosan körülírható kis kaszt tette ki az ősvendégeket: vállalkozó kedvű, karitatív lányok, az újdonságokra fogékony ízléssel. Mára más a helyzet, a szerényen csak csupa nagybetűvel, hangsúlyosan kijelentő módban elnevezett levesbár előtt ebédidőben lassan a Taóig áll a sor.
A lelkes levesezők 95 százaléka egyetemista csajszi – minimum követelmény a 10 centis sarok –, a maradék 5% hímnemű egyed pedig többnyire az utánfutó. A bizarr ízkombók pedig, úgy tűnik, egyre kevésbé riasztják el a nagy tömegeket.
A vérbeli gasztró hipsterek persze nem is helyben fogyasztják a mentás borsó vagy sütőtök krémlevesüket, inkább vagány, takeaway papírpoharakban viszik magukkal. Akik pedig a meghatottságtól elhullajtanának néhány könnycseppet, itt kaphatnak hozzá némi külső támogatást. Ehhez megéri benevezni egy El Presidente szendóra. Ami a forró hangulatot garantálja benne: mexikói kukoricás–vörösbabos-paniszószos csirke.
A kísérletező ízkombinációk bejönnek a népnek, a LEVES. Facebook oldalán a lájkok száma hetente ugrik egy százast. Mi a titka a két fiatal srác vállalkozásának? A sikernek csak egyik kulcsa lehet, hogy különleges leveseket adnak elérhető áron, a másik az amerikai keep smiling kiszolgálás – persze tökéletes fogsorral, és eléggé kéklő szemmel. Eközben még nagy erőkkel dolgoznak a személyes légkör megteremtésén is, munkaidőn kívül is ész nélkül szervezik a csapatépítő programokat a vendégekkel együtt. Amíg bírják szusszal, minden kedves fan néhány órára „belsőssé” válhat.
A rajongást pedig egészen praktikus érvek is megalapozzák. Itt tényleg gyorsan – akár menet közben is – bedobhatunk valami finomságot, mégse a megszokott gyorséttermi junk food minőséget kapjuk. Az ár sem utolsó szempont, hiszen még bőséges borravalóstul is egy ezresből kijön a háromfogásos lakoma. Lassan megvilágosodunk: nincs itt semmi mágia, csak hibátlan marketing, magas színvonal, és némi egzotikum. Megalapozott kritikánk már csak egy kéréssel egybevont kérdés lehet: fiúk, lehet, hogy lassan terjeszkedni kéne?
