Bemutatták Stella McCartney olimpiai ruháit

A 41 éves tervezőnő készítette a brit olimpiai csapat ruháit, amit szerinte az angol zászló, a Union Jack ihletett. Az angolok szerint viszont színben inkább az unió a domináns és a pirosat is keveslik. Ön szerint?

Puccos gálaest keretében mutatták be a Stella McCartney által tervezett brit olimpiai csapat forma- és prezentációs ruháit a londoni Tower épületében. McCartneyaz Adidasnak évek óta tervez sportruházatot, az olimpiai szetteket többek között a szigetország hivatalos zászlójának, az Union Jack-nek a mintázata ihlette – írja a vogue.co.uk.

A modern olimpiai viseleteket a brit válogatott sztárjai mutatták be, például az evezésben olimpiai bajnok Pete Reed, az 1986-os születésű atléta, Jessica Ennis, aki egyébként a pekingi olimpián sérülés miatt nem tudott részt venni, az atléta Phillips Idowu és az úszó Elli Simmonds, aki kétszer is aranyérmet szerzett a paralimpián.

Sir Paul McCartney lánya hazafias, izgalmas és fantasztikusan felemelő érzésként aposztrofálta kollekciója bemutatását, ám a ruhák nem arattak osztatlan sikert az idei olimpia házigazdáinak körében. Szerintük ugyanis a csapatruházaton inkább az uniós színek kerültek előtérbe az Angliára jellemző pirossal szemben, ami tényleg csak a nyaknál és a ruhaszéleken jelenik meg.

A 12 éves kora óta tervezéssel foglalkozó designer olimpiai darabjai olcsóbb verzióban a jövő hónaptól kerülnek az üzletekbe. Addig is nézze meg a sportolókkal készített kampányfotózásról forgatott kisfilmet.

Oszd meg másokkal is!
Mustra