Az internet előtti időben több volt a házibuli

Olvasási idő kb. 2 perc

A nyolcvanas években a házibulik igen népszerűek voltak a fiatalok körében. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az akkori hatalom nem tudta kontrollálni ezeket az informális összejöveteleket, másrészt sokkal kevesebb nyilvános szórakozóhely volt, mint ma.

Az érettségi- és vizsgaidőszak végének a közeledtével sokan már a fesztiválszezonra készülnek. Milyen út vezetett a mai partikultúra megszületéséhez és mi változott meg az elmúlt három évtizedben? Ságvári Bence szociológus erről készített tanulmányt. Röviden összefoglalva a 80-as években elsősorban a házibulik élték aranykorukat, míg a 90-es években a diszkó, az ezredforduló után pedig az elektrokultúra indult virágzásnak.

Vigyázat, ez a felmérés nem sok ember számára tartogat újdonságokat.

A házibulik aranykora

„A nyolcvanas évek során a házibulik óriási népszerűségnek örvendtek. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az akkori hatalom nem tudta kontrollálni ezeket az informális összejöveteleket, másrészt sokkal kevesebb nyilvános szórakozóhely volt, mint ma” – mondta a szociológus.

Mobiltelefon és internet hiányában ezek a bulik általában "szájról-szájra terjedtek". Ebben az évtizedben az analóg eszközök már szélesebb körben elterjedtek, és a háztartások döntő többségében volt tévé-rádió; nem véletlen, hogy a videoklip mint műfaj is ekkor kezdte meg világkörüli hódító útjukat. A technika és tartalomszolgáltatás ezen találkozásának következményeként megjelentek a videodiszkók, amik mai szemmel a partiélet dinoszauruszai közé tartoznak.

Diszkó-vadnyugat: a szórakozóhelyek szabadon nyílhattak

A szociológus szerint a magyarok a rendszerváltás előtt szinte kultikus módon rajongtak a nyugati országokból származó dolgokért, majd a tömegkultúra korlátainak a ledöntésével minden, hőn áhított termék elérhetővé vált a hazaiak számára is. A szórakozóhelyek szabadon nyílhattak, a diszkók száma gombamód megszaporodott, és az induló kereskedelmi rádióknak köszönhetően popzene szólt mindenhonnan.

Ez a hullám nem csak Budapestre, hanem az egész országra kiterjedt. A 90-es években a kábeltévék tömeges megjelenése óriási technikai és kulturális áttörésnek számított; ennek köszönhető, hogy az MTV is rengeteg fiatal számára elérhetővé vált, ablakot nyitva a világra. „Míg korábban csak pár, egymástól többé-kevésbé jól elkülöníthető zenei irányzat határozta meg az emberek nagy részének ízlését, addig az MTV és a lemezboltok megjelenésével ez a korszak lezárult. Rengeteg apró szubkultúra alakult ki az egyre szélesedő zenei spektrum mentén, és a videoklipekből azt is megtanulhattuk, melyik irányzathoz milyen ruha illik.” - emlékeztetett a szociológus.

Internet-robbanás és partiláz

Az elektro térhódítása a 2000-es években teljesedett ki leginkább, az elektronikus alapok szinte minden műfajban megjelentek, legyen szó R'n'B-ről, hiphop-ról vagy popról. Az új irányzatok új bulizási szokásokat teremtettek: A környezet megváltozásának egyik következménye a virtuális közösségek megjelenése. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető egy individualizálódási folyamat is - elég, ha egy elektro bulira gondolunk: itt szinte mindenki „magányosan” partizik, ritkán alakulnak csak ki párok, ugyanakkor a közösségi média és a fotók és videók segítségével rengetegen osztják meg élményeiket a neten.

Az elmúlt 30 évben gyökeresen átalakult a tizenévesek bulizás kultúrája. A technikai lehetőségek szélesedése, a zenei műfajok folyamatos bővülése, és az egyre szaporodó szórakozóhelyek a mai életstílus alapkövei. De szép közhely ez.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.