Mély dekoltázzsal, pávákkal várja a jó időt Tóth Bori

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokkolt az ötven méteres sor, amibe beleütköztem, amikor negyed órával a kezdés előtt megérkeztem a Millenáris Teátrum elé. Mintha valamelyik nagy bemutatóra készülnénk a londoni divathéten, bár itt egy street fashion fotós nem sok izgalmat talált volna a fehér blúzra ráerőszakolt míderek és bőrzakók univerzumában.

Meg kellett ünnepelnem azt a pillanatot, amikor a kapun belülre kerültem, azzal a lendülettel felhúztam egy pohár pezsgőt, majd a terembe lépve az első sort az életük árán is őrző hoszteszekbe futottam. Később úgy láttam, hogy a VIP szektort nagyrészt rokonok, barátok, egykori tanárok töltötték meg - egyedül a mindig csodaszép Gőbölyös Luca művésznőt szpottoltam, elnézést kérek a jelen lévő többi celebtől.

Több a soknál

Maradt a második sor, ahonnan minden szettet csak két-három másodpercig láttam egész alakos mivoltában. Kezdés előtt a harmadik sorban végbéltükrözésről folyt a diskurzus az idős hölgyek közt, inkább nem követtem az aranyér-tanácsadást, a szokottnál is tüzetesebben vizsgáltam a díszleteket.

A hatalmas, sőt monumentális ezüst paraván nem túl fantáziadús, de hatásosan keretezte a feketén csillogó kifutót, amiről csak másodpercekkel kezdés előtt szedték fel a takarófóliát. Ezek az apró gesztusok profizmust sugalltak, akárcsak a modellek gondos kiválasztása. És azt hiszem, tovább már nem halogathatom, hogy rátérjek a ruhákra…

Galéria ikon

27

Galéria: Mély dekoltázzsal és pávákkal várja a tavaszt
Fotó: Kováts Dániel

Nem könnyű, a kollekció legfőbb jellegzetessége ugyanis, hogy sok. Minden szempontból, de számszerűen is, és a mennyiség sajnos meglehetősen széttartóvá tette a sorozatot. Elkaptunk egy-egy következetes szálat, de egyik sem volt elég erős ahhoz, hogy összefűzze az egyes ötleteket.

Kék, zöld, piros

A professzionális világítás fokozta a hatást, de ezzel együtt sem vitatható, hogy felvillant néhány jól eltalált, életteli szín. Rögtön az első kabátka olyan finom, puha kéket hozott, amit a bemutató végéig őrizgettem, nagyon vártam a visszatérését, ami meg is történt - egy kicsit esetlen, hosszú ruha hozta vissza. Sajnos a lágy világoskék mellett megjelent a közönségesség határát súroló cukorkakék is. De nagyon tetszett a játék, ahogy az élénk zöldek és korallpirosok egymás mellé kerültek - kár, hogy csak a show végén jelent meg.

Pávák és celofánvirágok

Amíg a modellek az U-alakú kifutó másik szárában voltak, azon gondolkodtam, mi lehet Tóth Bori sikerének titka? Ráérzett, mire vágyik a magyar nő? Mikor arra jutottam, biztos a konszolidált üzletasszonyos szetteknek köszönhető – kilépett a kifutóra egy köldökig dekoltált pávaruha. És akkor még nem is sejtettem, hogy egy egész fészekaljnyi páva fog előjönni, Tóth Bori elképesztő mennyiséget vehetett ebből a pávamintás anyagból. Az egyik legjobb felhasználási módja a nyári overál volt, ezért ítélünk neki egy pirospontot, de 2011-ben nem a páva, hanem a hattyú a divatmadár.

A legizgalmasabb textil egy sűrű milliméterpapír-kockákkal nyomott kelme volt, de sajnos alig-alig bukkant fel. Ami az anyagok sokféleségét illeti, meglepő volt a koptatott farmer, de ami még ennél is furcsább, a minden irónia nélkül bedobott, mintás jeggings - nem is akármilyen. Ehhez az elképesztő eklektikához újabb és újabb fordulatok csatlakoztak, jöttek barokkos dekorációt idéző aranyvirág-rátétek és celofáncsokroknak tűnő díszítmények is. Aztán az ultrakönnyű, impressionista festmények foltjait idéző anyag láttán kicsit megnyugodtunk.

Fonatok, masnik, 2008

Tóth Bori kedvencei idén nyáron a puffos ujjak, amelyek minden elképzelhető formációban megjelentek. Láttunk olyan rövid ujjú fél-kiskabátot, ami nem állt másból csak két vállat kiemelő puffocskából, és a hajmeresztő, puffos bőrkabát is mély nyomokat hagyott. A mellrészen húzott csatt láttán is lesütöttük a szemünket, és döbbenetes méretű masnik sem derítettek jobb kedvre.

Galéria ikon

27

Galéria: Mély dekoltázzsal és pávákkal várja a tavaszt
Fotó: Kováts Dániel

Nagyon tetszettek a fonatos passzék, de a második ilyen megoldásnál már beugrott, honnan ismerős, a USE 2008-as nyári kollekciójában kapott szerepet ez a fordulat. A három évvel ezelőtti nyár nosztalgiája akkor lett hivatalos, amikor megszólalt a bemutató zenei aláfestésében 2008 emlékezetes slágere, MIA Paper Planes című száma, és mikor megjelent az óriás-zsebes török nadrág szabásvonala, amit a Je Suis Belle 2008-as nyári darabjai közt láttunk utoljára. A selyemhatású kislányka-blúzokkal is ebben az évben voltak tele az üzletek, emlékszem, én is vettem kettőt. Jó év volt, de a 2008-retróhoz azért még nem telt el elég idő.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="378" width="600"><param name="id" value="player-55dcec5359"/><param name="src" value="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf"/><param name="quality" value="high"/><param name="menu" value="false"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="wmode" value="transparent"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="flashvars" value="vID=55dcec5359&v=0081&onsite=1&autostart=0"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="vID=55dcec5359&v=0081&onsite=1&autostart=0" height="378" id="player-55dcec5359" menu="false" quality="high" src="http://assets.indavideo.hu/swf/player.swf" type="application/x-shockwave-flash" width="600" wmode="transparent"/></object>
Markó Barbara
Markó Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.