A ruhabotrány után újrahasznosítanak a tömegmárkák

Olvasási idő kb. 2 perc

Az újrahasznosítás sokáig csak a kis, kézműves tervezők kollekcióit jellemezte. Az organikus ruhák után viszont úgy tűnik, ez lesz a tömegmárkák új dobása, amivel valamelyest csökkenthetik a tonnaszámra gyártott ruhák okozta ökológiai lábnyomot, miközben persze saját imázsukat is javíthatják ezzel.

Tavaly januárban nagy felháborodást váltott ki, amikor a New York Times egy cikke nyomán kiderült: a H&M és a Wal-Mart is zsákszámra dobja ki azokat a ruhákat, amelyeket a leárazásokon sem tudnak eladni.

Ezt a szomorú tényt tovább súlyosbította, hogy az egyébként teljesen új, sosem hordott ruhákat géppel, ollóval, borotvával szándékosan megrongálták, hogy még véletlenül se kerülhessen máshol eladásra – viszont így a rászorulókhoz sem juthatott el. A cégek természetesen tagadtak, arra hivatkozva, hogy ezek csak egyedi, érthetetlen esetek voltak és normális esetben a ruhákat eladományozzák.

Már a gyereket is öltöztethetjük tudatosan

A botrány után nem sokkal a H&M piacra dobott egy zöld kollekciót, amelyet világszerte kapni lehetett, és amelyben több, újrahasznosított poliészterből készült ruhadarab is volt. Valószínűleg az imázsukat továbbra is próbálják helyreállítani, mivel áprilistól kaphatók lesznek az idén tavaszra szánt Conscious Collection (conscious = tudatos) öko-modelljei.

Galéria ikon

28

Galéria: H&M Conscious Collection

Az újdonság, hogy már nemcsak környezettudatos nők viselhetik a ruhákat, hanem férfi- és gyermek vonallal is kiegészítették. Emellett pedig a Lanvinnel közös kollekció gyártása során megmaradt anyagokból is készítettek egy mini-kollekciót: ezt viszont csak február első hetében, a New York-i áruházukban lehet majd megvenni. Ezzel viszont nem ők az egyedüliek, sőt azt is mondhatjuk, le vannak maradva. Kis márkák ezrei foglalkoznak ma már azzal, hogy gyakorlatilag bármilyen alapanyagot újrahasznosítva készítsenek ruhákat és kiegészítőket, ilyesmivel a Wampon is lehet találkozni.

A mammutmárkák nem sietik el

Szépen lassan azonban a nagyobb üzlethálózatok is rákaptak a tudatos trendre, a London Fashion Weeket évek óta külön, az etikus divatmárkákat tömörítő kiállítás kíséri, a Marks&Spencer már 2007-ben kínált újrahasznosított poliészterből készült ruhákat. A legtöbb tömegmárka azonban eleinte „csak” az organikus alapanyagokból készült ruhákat propagálta, amelyeknek gyártásakor nem használnak a környezetre káros vegyi anyagokat, illetve a zacskókat igyekeztek könnyen lebomló anyagúra cserélni. Ma már az veszi ki rosszul magát, ha nincs ilyen projektje egy cégnek, így a legkülönfélébb márkáknál a legváltozatosabb formákban jelenik meg a környezettudatosság divatja.

Régi fecnikből új kollekció

Míg az organikus ruhák gyártása kevésbé terheli a környezetet, a megmaradó árutömegekre ez még mindig nem jelent megoldást. Így elkerülhetetlen volt, hogy az anyagok újrahasznosításán is elkezdjenek gondolkodni a nagy cégek. A Levi's pár éve bemutatott már ilyet a RECYCLED farmerekkel: igaz, hogy akkor még csak az anyag 17 %-a volt újrahasznosított. Emellett a Reused Jean Shoe cipőkollekcióban a tornacipők felsőrészét régi nadrágok olyan jellegzetes részleteinek felhasználásával készítették, mint a rézszegecs vagy a sárga szegés.

Az egyik legnépszerűbb, többszörös díjnyertes öko-márka, a Goodone már a Puma, a Topshop, legutóbb pedig a Tesco számára is tervezett újrahasznosított ruhákat. Meglepő módon azonban luxusmárkák, mint a Hermés is jelentkezett hasonlóval: a Petite h nevű kollekcióban többek közt a híres táskák készítésekor megmaradt anyagokból készítettek ékszereket, kiegészítőket és lakásdekorációs tárgyakat.

Kiss Imola
Kiss Imola
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.