"A szép nő érték, amit le kell fényképezni. Ha nincs nő, nincs történet sem" - fogalmazta meg Viszlay Márk divatfotós tevékenységének egyik tételmondatát. A fotós azon ritka férfiak egyike, akit egy nő személyisége és egyénisége inspirál, nem csak a látványa. Képein leginkább erős színek dominálnak, ennek ellenére színtévesztő. Dinamikus, kontrasztokkal operáló, sokszor légies, de mindig játékosan erotikus stílusáról gyorsan beazonosítható.
„A szép nő érték, amit le kell fényképezni. A történetet a nő köré építem, ha nincs benne, akkor nincs történet sem. A szépséget sem klasszikus értelemben fogom fel, nem külső alapján választok modellt. Jobban érdekel a személyiségük, az egyéniségük, így könnyebb szituációkat felépíteni és belehelyezni a modellt a történetbe. Számomra a legfontosabb a közös kontaktus, az összhang, egymás inspirálása. Sokan csak a hangulatot és szituációt hangsúlyozzák. Én a kontrasztokat keresem fényekben, történetekben, színekben" - fogalmazta meg divatfotós hitvallását interjúnkban Viszlay Márk.
Egy kiállítás? Miért ne?
A divatfotósnak minden nevesebb hazai női magazinban megtalálhatók munkái, ahogy a Europe Nouvelle, a The Room, a Playboy, a Fashion Street vagy a Pep magazinok oldalain is jelen vannak. Fényképezett már Náray, Persona és Katti Zoób showkat, és rendszeresen dolgozik Nanushkaval, Je Suis Belle-el, csinalt lookbookot a Use-nak és még sorolhatnánk. A munkakapcsolaton kívül régi barátság fűzi Szegedi Katához és Mojzes Dórához. Idén a Fashion Awards Hungaryn Az Év Divatfotósa díjjal jutalmazták.
Az esemény után Viszlay Márkkal készült interjúnkat itt olvashatjátok.
Nemrégiben első fotókiállítását nyitotta meg Budapest egyik menő szórakozóhelyén, az Ötkertben.
„Nem feltétlenül állt szándékomban, hogy kiállítást csináljak. Még nem éreztem elég érettnek magam rá. Az ötlet Wossala Rozina barátom fejéből pattant ki, aki többek között az Ötkert kulturális programszervezője. Így a helyszín adott volt. Mikor megkérdezte, mit szólnék hozzá, csak annyit válaszoltam: Miért ne? / Why not? Ezért adtuk ezt a címet. De nem egy tematikus kiállítás volt, csupán egy válogatás a kedvenc munkáimból, amikre büszke vagyok.”
Arra a kérdésre, hogy mikor és hol láthatjuk a munkáit legközelebb, viccesen azt a válaszolta, hogy „Öt éven belül! Már régóta tervezek egy komoly kiállítást, de egy csomó körülmény nem adott hozzá. Csak a koncepció szintjén van meg az anyaga.” De ki tudja, talán menet közben valakinek sikerül előbb rábeszélnie, ahogy ez Rozinának is sikerült.
Mi a közös a chefben és a divatfotósban?
Eddig fel sem vetődött bennem a furcsa találós kérdésnek is beillő gondolat, míg nem beszélgettem Viszlay Márkkal. A legtöbbet említett anekdota vele kapcsolatban, hogy a fakanalat cserélte le kamerára. Ugyanis szakácsnak készült és végül a divatfotózásnál kötött ki. A találós kérdésre pedig egyszerű a válasz: a motiváció, legalábbis az ő esetében. Az örökké nyughatatlan fotóst a folytonos kísérletezés, az önmegvalósítás vágya hajtotta és hajtja ma is.
„Gyerekkorom óta szeretek főzni és emberek között lenni. Szeretek foglalkozni magával az elkészítéssel, a tálalással és a végeredménnyel. Utána begyűjteni a visszajelzéseket, legyen az bók, vagy kritika. A fényképészetemnek még nincs kialakult stílusa, hanem állandó kísérletezésről, útkeresésről szól.” Új ízek, izgalmas harmóniák után kutatva, akár egy jó szakács.
Embereket fotózni jobb, mint csíkoshátú nádiposzátára vadászni a tundrán
Egy fotószakkörön kezdődött minden, kezdhetnénk kissé teátrálisan az életrajzi bevezetőt.
„De a fák fényképezése surlófényben nem hozott igazán lázba. Rájöttem, hogy jobban szeretek embereket fotózni, ami számomra sokkal többet nyújt, mint egy csíkoshátú nádiposzátára vadászni a tundrán. Ami nem valószínű, hogy ott él! Majd egy fotósiskolába kezdtem el járni, ahol megismerkedtem a fotózás technikai hátterével és ez még mindig az útkeresésnek az a fázisa volt, hogy kiderüljön, mi érdekel a legjobban.”
Végül nem azért lett divatfotós, mert érdekelte a fashion, állította Márk. „Saját szabadságomat akartam megtalálni. Belekóstoltam a riport- és zsánerfotózásba is, de nem tetszett, - ami a szakács mesterségben sem - hogy nem tudtam belenyúlni, megváltozatni a szituációt. Itt nem kész tényeket archiválok, hanem egy alkotó folyamatot valósítok meg.”
Nő nélkül nincs történet
Ha valami nem kelti fel az érdeklődést azzal nem foglalkozik. Ami igazán izgatja a fantáziáját az a nő. Akár csak Helmut Newton, akinek központi témája, művészetének gondolatisága a nők körül forgott.
„Több divatfotós is hatással volt rám, mint Helmut Newton nőkezelése, nőideálja vagy akár a kontraszt, illetve fénykezelése, vagy Terry Richardson hasonló okból. Ezekből próbáltam csipegetni és valami újat alkotni. Aki egyértelműen meghatározta a pályámat, mesterem Tombor Zoltán. De nagyon sokan vannak, akiktől tanulok. Ezért is veszek tonna számra magazinokat, mert érdekel, hogy melyik fotós mit és hogyan hozott létre. Van, akinek a munkája csak egy bizonyos időszakában tetszik, egy másikban viszont már nem, legyen ez klasszikus vagy újgenerációs fényképész. A lényeg, hogy nem kell szezonokat és formákat követni. Akkor jó egy divatfotó, ha később értékként tekintenek rá. Helmut Newtont is kezdetben „csak” divatfotósnak tekintették, később nevezték művészetnek a munkásságát. Nem is annyira a divatot, hanem saját magát valósította meg."
Úgy kell irányítani, mint egy chef
Bár itthon a köztudatban még nem művészetként gondolnak rá, mégis a divatfotózás komplex műfaj. „Összművészeti alkotás. A hétköznapi felfogásban nem művészeknek titulált emberek közös művészeti tevékenysége.”
Egy nagy csapatot kell összefogni. „Mint egy chef, mikor a sok kis kukta a keze alá dolgozik, tudni kell irányítani. Egy picit érteni kell a sminkhez, a stylinghoz, a hajhoz, hogy működjön az elképzelésem. Hiszen, mikor megnyomom a gombot elfogadom a többiek munkáját. Ez felelősség!”
Arra a kérdésre, hogy művésznek tartja-e magát, nagyon határozott választ kaptunk.
„Nem tartom magam művésznek. Ahhoz meg kell érni. Nem is tudom, hogy mi határozza ezt meg. A környezet, hogy annak tartanak, vagy saját magadban döntöd el, hogy te annak tartod magad. Alkalmazott fotográfus vagyok, abból a szempontból, hogy alkalmaznak. De egyszerűen fotós vagyok, akinek megadatott a lehetőség, hogy a fényképeiből meg is tud élni.”
Büszke vagyok, de elégedett sosem
Bevallása szerint hangulatember és még képlékeny, nehezen megfogalmazható az üzenete. Ezért nem voltunk meglepve, hogy a vibráló személyiségű fotós saját munkáihoz való viszonya is hullámzó.
„Ez igaz akkor is, amikor később visszanézem őket. Mikor kitalálok egy témát, még szeretem, de nem biztos, hogy meg is valósítom. Ha ez megtörténik, akkor a fotózás ideje alatt még szeretgetem. Ha már túl vagyok rajta, néha megutálom. Mert tudom, mit akartam és abból mi jött létre. Majd elkezdem retusálni és lehet, hogy újra beleszeretek egy képbe. Vannak olyanok, amikre büszke vagyok, de elégedett sosem. Ilyen a kiállítás meghívóján szereplő portré, vagy a tavalyi Playboy Exclusive editorial Lakatos Márkkal és a New Yorkban készített fotósorozat Hódosi Anitával.”
Külföldön a vicc is más. Én meg szeretek vicces lenni!
Nem tervez hosszútávon, de majd szeretne külföldön asszisztálni az Egyesült Államokban vagy Ázsiában.
„Olyanoknak, akitől sokat tanulhatok, mint Lábady Isván, Sebastian Kim, Steven Klein. Mindenkinek másért és még van egy jó pár alkotó, akinek munkája lenyűgözött. Ám a komfortzónából való kilépés félelme hátráltat, hogy külföldre menjek, ahol még a vicc is más. Én meg szeretek vicces lenni! Nem akarom itt hagyni azt, amit sikerült elérnem. Jól érzem magam! Olyan környezetben dolgozhatok, ami számomra kedves.”
Safe House a dalmát tenger partján
Ha nem fényképezhetnél, mit csinálnál? - tettem fel a kérdést.
„Szakács lennék! – érkezett a gyors válasz. De van egy dédelgetett álmom, amit jelenleg még nem tudnék megvalósítani. Romantikus pillanataimban elgondolkodom, hogy a dalmát tengerparton fogok venni egy halászházat, kitatarozom és szobákat alakítok ki. Safe House-nak nevezném el. A számomra kedves emberek ott kiszakadhatnának a napi pörgésből szabadságot és nyugalmat találnának nálam. Megvendégelném őket és jó pohár bort kínálnék. Ez olyan életpálya vége hangulatot sugall, de nem ez hatja át a mindennapjaimat."
Szerző: Buczkó Linda
Fotó: Kováts Dániel
