Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Késés, helyhiány, és egy beazonosíthatatan, összefolyó ruhamassza jellemezte a pénteki Mono Fashion divatbemutatóját. Ha ez alapján kell öltöznünk, akkor szupergazdaságos lesz az idei tél, mert még mindig nagyon sok a leggings, a háremnadrág, a vállhangsúly és a bő pólók. Feketében, esetleg szürkében.
Mi kell egy jó divatbemutatóhoz? Indulásnak mondjuk izgalmas ruhák, jó zene, férőhely. A magyar tervezők ruháit forgalmazó üzlet, a Mono Fashion showja sajnos nem tett ezeknek a feltételeknek maradéktalanul eleget.
Megtelt a hely
Az eseményre indulva két dologról voltam szentül meggyőződve: egyrészt, hogy 20:30-kor kezdődik, másrészt, hogy itt a beharangozott márkák, mint a Use, Nanushka, Artista, Konsánszky és a Nubu új kollekcióit fogjuk látni. Igen, kollekcióit, blokkban, és ha ez számunkra sem derült ki egyértelműen, akkor az egyszeri, csak névre ugró érdeklődőknek valószínűleg még kevésbé.
Igaz, hogy a közönség a meghirdetett időre még nem gyűlt össze olyan hatalmas tömegben, de 20-25 perc múlva már nem nagyon lehetett beférni az Eiffel téri U26-ba. Ehhez képest pontosan egy óra múlva sikerült kezdeni, addigra viszont már senki sem az izgalomtól volt feszült, hanem a türelmetlenségtől toporgott, akadt olyan is, aki elment, mert leülni nem lehetett. Közben csak arra tudtam gondolni, hogy valami világhírű tervezőért érné meg várni ennyit, de ma már a korábbi notórius késő Marc Jacobs is hajszálpontosan elkezdi a show-it. De hát az New York, ez meg Budapest, és még mindig nem történt semmi.
Lányka Kleopátra szemekkel
Aztán amikor már épp amőbázni kezdtünk volna, csak elindult, jött az első lányka Kleopátra szemekkel és nagy hajjal, halleluja. Viszont egyből elindult a találgatás, hogy ez épp kinek a kollekciója? Use? Konsánszky? Nem, az nem lehet, de akkor mi? Ez sajnos nem derült ki, és sem kivetítőről, sem más forrásból nem tudtuk meg. Mire lement egy tour, nagyjából mindenki összerakta, hogy itt nem külön-külön fogjuk látni az egyes tervezők őszi-téli modelljeit, hanem vegyesen. Persze, kézenfekvő indok, hogy ez a boltról szól, a ruhákat jellemezte is egy nagyjából behatárolható stílus. (Hogy a közönség kíméletlenül őszinte reakcióját idézzem, egy lány a bemutató után megjegyezte: „A Monoban már 3 éve ezek a cuccok vannak, például biztos vagyok benne, hogy az egyik kabátot tavaly felpróbáltam.”)
Vagy érvelhetünk azzal, hogy megmutatják, hogyan lehet kombinálni a különböző tervezők munkáit. Mégsem volt ez szerencsés, mert borzasztó zavaró, ha az embernek fogalma sincs, kitől mit lát. Igenis lehessen rögtön tudni, Nanushka felsőt vagy Nubut kell keresni a boltban. Bár az eladók biztosan segítenek, azért eléggé visszavesz a szándékból, hogy huszonhat fekete felső közül kell megtalálni azt az egyet.
Továbbra is a leggins uralkodik
Az első körben volt egy halom bőr/műbőr hatású darab, az uralkodó sziluettet még mindig a leggingsek, és a bő, lebernyeges felsők, illetve a vállhangsúly jelentették, leginkább fekete, szürke és földszínekben, néhány mérsékelten izgalmas cirmos barnával, Nesquik árnyalattal. A férfiruháknál ugyanígy a szűk nadrágok voltak jellemzőek, és az öltönyöket is elég karcsúra vették. Volt néhány mintás darab, sötétzölddel, sárgával, ezeket Artistának gyanítottuk.
Jól nézett ki viszont a fiúkon és lányokon is látott, nagy pamutból font nyakmelegítő, de mintha ez sem új vívmány lenne. Felvonult egy csomó buggyos nadrág, ezeket már tényleg ideje lenne száműzni jó messzire, a cicanadrággal együtt. Néhány szoknya szürke, merev taftszerű anyagból készült, teljesen redundáns, furcsán cukiskodó masnikkal díszítve. És még mindig a derékra húzott fazon, ami annyira rosszul tud állni sok nőn. Láttunk még sok fényes, kukászacskóra hajazó anyagot. És a leggingseket említettem már? És azt, hogy szegény modellek még mindig nem tudnak járni? Haza kellene rendelni Mihalik Enikőt, hogy tartson néhány mesterkurzust.
Itt barátságoknak lesz vége
A második körben jöttek a kabátok, túltengett a gubó-forma, a másik vonalat a hatalmas, lepelszerű szabás határozta meg. Itt volt néhány szép darab, például egy, ami kicsit a kimonókra emlékeztetett (talán Use), nagy hajtókák, dupla záródások, de sajnos továbbra sem tudom, kit kell dícsérni ezekért. A táskákat könnyebb volt felismerni, Anh Tuan és a Fehér Design darabjait hordozták körbe a modellek. A végére egybefolyt minden, és szeretném azt hinni, hogy a válogatás volt ennyire vizezett, mert az nagyon fájdalmasan érintene, ha a magyar tervezők ennyire nem tudnának semmi új ötletet mutatni.
És akkor emlékezzünk meg a körítésről! A zenét a Dr. Beat nevű formáció szolgáltatta, ez lényegében egy sámánként ugráló embert jelentett a kifutó végénél, és valahol még hátrébb prüntyögött még egy alak. Ha csak angolul énekel, még nem lett volna akkora gond. Amikor viszont a két kör közti rövid szünetben a modellek eltűntek, ő maradt, és magyarra váltott egy szám erejéig, az annyira kínos volt, hogy ide legszívesebben bevágnék egy képet a szemközt állók szenvedő arckifejezésével. Miután pedig lelkesítő célzattal elkurjantotta magát, hogy „Oh yeah, kezek fel”, egy mögöttem álló fiú megszólalt: „Itt barátságoknak lesz vége.” Biztos ennek is megvan a maga helye és közönsége, de az nagyon nem ez a halmaz.
Nem tudom, hányan maradtak bulizni, mivel ezt a kellemetlen élményt csak azzal lehetett feloldani, hogy Budáig rohantunk inni egy sört.
Fotó: Kováts Dániel
