Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezzel a habitussal és munkafegyelemmel, amit művelek, bárhol a világon éhen haltam volna - mondta Viszlay Márk. Az Év Divatfotósát nem érdeklik a valós helyzetek, csak amit ő maga teremt.
A 2006-os tévéostrom éjjelén például minden modell ismerősét próbálta rávenni, hogy a könnygázban és kődobálás közt csináljanak egy remek divatanyagot.
A Fashion Awards díjátadók évről évre nem okoznak nagy meglepetést, a díjazottak gyakran ugyanazok. Az idei kivétel többek közt a 28 éves Viszlay Márk, akit első alkalommal választottak az Év Divatfotósának, így a díjátadó után meg is kerestük a bárban egy rögtönzött interjúra.
A díjátadón bemutatott portréfilmedben elhangzott, hogy Tombor Zoltánt a mentorodnak tartod. Nemrég a vele készült interjúnkban azt mondta, hogy a divatfotózást azért szereti, mert lehetőséget ad arra, hogy rengeteg szép nőt fotózhasson kedvére. Te miért szereted a divatfotózást?
Korábban próbálkoztam a riportfotózással, de hamar rájöttem, hogy borzalmasan nem izgat, és sokkal jobb, ha van valami beleszólásom abba, amit csinálok.
És a divatfotózás az a műfaj, amibe beleszólásod van?
Egy darabig azt hittem, hogy csak rajtam múlik, de valójában többek munkája alakítja. De ha a riportfotózást vesszük alapul, akkor ahhoz képest, amit egy parlamenti közvetítés alatt csinálhatnék, jóval nagyobb mozgásterem van. Nem vagyok egy türelmes ember, nem tudnék órákig a tóparton arra várni, mikor repül el előttem egy csíkosfejű nádiposzáta, hogy lefényképezhessem. A divathoz egyébként semmi közöm. Nem vagyok fashion addict, sem divatblog olvasó. Fogalmam sincs a trendekről, csak annyi rálátásom van, amennyit a magazinokban látok, és a fotósok munkájából értesülök róla, akiket az évek során megismertem. Ha dolgozom, leginkább az érdekel, hogy amit csinálok, szép legyen, és annak a szűk körnek tetsszen, akiknek készítem.
{gallery}viszlaymark1{/gallery}
Akik szeretik leegyszerűsíteni a divatfotózást, azt mondják, két dolog kell hozzá: technikai felkészültség és kommunikációs képesség. Ezen kívül mi az, ami fontos még?
Már a technikai felkészültség sem alapvető. Bármivel lehet ugyanis fényképezni, egy fénymásológéppel is. Az a rengeteg kreatív munka számít ebben, ami el tudja vinni a divatfotózást egy másik irányba például ahhoz képest, amit egy Otto katalógus nyújt: itt a melltartó, 999 forintba kerül. Az biztos, hogy ehhez a műfajhoz nagyon fontos a kommunikáció. De azon kívül, hogy a modelleddel kommunikálsz, instruálod őt, a képeddel is kommunikálnod kell. A divatfotó borzalmasan tág fogalom, akár egy riportképet is el lehet adni divatfotóként, ha jó ruha van a szereplő emberen, és van egy mögöttes tartalom.
Előfordult már, hogy riportból csináltál divatfotót?
Terveztem. A 2006 szeptemberi tévéostrom estéjén Trunkó Bálint barátomnál néztem a közvetítést, és állandó körtelefonban voltam az összes modellismerősöm és egy stylist közt, hogy most azonnal menjünk ki a Szabadság térre, és csináljunk egy divatanyagot. Annyival lett volna több, mint hogy a tömeg ott pusztított, hogy odamész, és beleraksz még valami pluszt.
Találtál erre vállalkozó modellt?
Nem, egy sem volt hajlandó kijönni a könnygázba és kereszttűzbe pózolni. Miután a modellek lemondták, a ruhákat is lemondták, így nem mentem ki, mert maga az ostrom nem érdekelt annyira.
A rendőrök egyenruhája nem lett volna érdekes egy divatsorozatban?
Éppen ez az: úgy nem divat lett volna, hanem riport, amiben mások sokkal ügyesebbek. Az nem vonz, hogy miért ment ki az a sok ember, miért dobta meg, vérzik-e a feje, mit csinál a rendőr. Nem azt állítom, hogy csak a szépet szeretem, hanem inkább úgy mondom, hogy az adott dolgok nem érdekelnek, azokat megnézem a híradóban.
Vagyis helyzeteket szeretsz teremteni?
Igen. Azt szeretem, ha összeülünk páran, és megbeszéjük, milyen hangulatot szeretnénk. Ha ezt a sminket választjuk, akkor az hogy érvényesül majd, ha ezt a ruhát, az hogy fog kinézni, elkezdjük cáfolgatni egymást, és abból lesz egy közös elképzelés. Egy alkotói folyamat az, aminek a végén megnyomom a gombot, és ezzel felelősséget vállalok sok ember munkájáért. Onnantól kezdve engem lehet elővenni: ha nem szép a haj, miért nyomtam meg a gombot, ha nem jó a ruha, miért nyomtam meg? Ez a feszültség tetszik ebben a munkában, és az, hogy valamit összeraktunk sokan, és annak összesen egy végeredménye lesz, amire mind büszkék vagyunk.
Nagyon sokszor előfordul, hogy egy ötlet hetekig, hónapokig érlelődik, mielőtt elkészül. Jó érzés, hogy meg lehet szervezni, össze lehet rakni valamit, amit a saját ízlésünk alapján formáltunk. Ez az, ami nem igaz az adott, valós dolgokra.
{gallery}viszlaymark2{/gallery}
Visszatérve a tévéostromra, az azt követő néhány napban utcai zavargások voltak. Akkor újra megpróbáltad, hogy divatsorozatot készíts?
Akkor már nem. A modellügynökségek, akiket az első este felhívtam, nem akartak senkit sem biztosítani, mert nem tudták garantálni, hogy nem esik baja. A modellek pedig, akikkel jóban vagyok, és próbáltam meggyőzni, féltek. Ez teljesen érthető. Ki nem félt volna kimenni egy kétszáz fős tömegbe, ahol köveket dobálnak és vízágyúkkal bombázzák az embereket?
Például a fotósok és az újságírók.
Például. Engem sem tudott volna ez a körülmény visszatartani, de egy törékeny, negyven kilós lánynak azt mondani a könnygázban, hogy most nagylátóba egy iszonyú jó divatanyagot fotózunk, az nem meggyőző.
Szerinted ambiciózusak a magyar modellek?
Mindenképpen. Ugyanakkor furcsa piac a magyar, elmondható, hogy nagyon sok modell ambíciója nem itthon indul be. Ha én megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy ebből a fotóból így hozhatjuk ki a legtöbbet, megesik, hogy nem vállalják. Aztán az első külföldi utazásuk után hazajönnek három olyan képpel, ami pont abba a kategóriába fér bele, amit felvázoltam. Legyen az akár egy félakt, vagy merészebb anyag. Aki nem ambiciózus, abból nem lesz modell, csak utazgathat egyszer-kétszer, aztán hazajön.
Az este fővédnöke, Sipos Zita sminkmester azt mondta, jól érzi magát a magyar divatszakmában. Te megtaláltad itt a számításaidat?
Marha jól érzem magam a szakmában. Ezzel a habitussal és munkafegyelemmel, amit művelek, bárhol a világon éhen haltam volna. Nem mondanám, hogy fegyelmezett társaság vagyunk. Jól érzem magam a magazinok közt, mindenkit ismerek, szeretek, kialakult egy jó közösség.
Ez egy kis ország, x ember dolgozik a divatszakmában, és ők gyakran dolgoznak együtt, ettől nem felszínes a kapcsolat. Jártam sok helyen a világban, máshol is próbálkoztam a fotográfiával, és az ismerkedéssel, kapcsolatépítéssel. Azokat a próbálkozásokat sokkal felszínesebbnek érzem. Egy olyan városban, mint Budapest, ahol ezt a szakmát nem csináljuk sokan, könnyen megtalálja egymást az a group, amelyik jól elvan egymással. Együtt járunk szórakozni, nyaralni. Ha viszont kimegyek egy húszmilliós városba, mint például New York, ahol a szakmából mindenki ismer mindenkit, de közben senki nem ismer senkit, az számomra sokkal kevésbé emberi. Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de az itthoni divatszakma kifejezetten összetartó és egymást építő közösség. Persze itt is vannak néha fújások, irigykedések, egyéb balhék.
Tehát csak a magyar divatszakmában szeretnél sikereket elérni?
Nem feltétlenül. Ezért is utaztam rengeteg helyre Ázsiától Amerikáig, illetve Amerikába a következő héten utazom konkrét munkaügyben. Próbálok kacsintgatni mindenfelé, tudom, hogy itthon divatvilág úgymond nincs. A divattervezőink tehetségesek, de a hazai piacból nem élnek meg. A magazinok, amelyeken dolgozunk, nagyon jók, megteremtik a hazai divatéletet, de igazából ezek női magazinok, a Room az egyetlen, ami igazi divatmagazin. A divatlap és a női életmódlap közt óriási a különbség: a női magazinnak meghatározott megrendelői és hirdetői vannak, és ez bekorlátozza a divatanyagokat.
Szeretném máshol is kipróbálni magam, de arra soha életemben nem vágytam, hogy Cannes-ban bevonuljak a vörös szőnyegen, és pezsgőt kortyoljak George Clooney-val. Inkább el tudom magam képzelni egy dalmát szigeten birkasütödében. Tudom, ha el akarom mondani magamról, hogy sikert értem el abban, amit csinálok, akkor ehhez a globalizált divatvilágban is meg kell méretnem magam. 28 éves vagyok, még nem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék végignézni, mielőtt lehunyom a szemem: egy felhőtlen, boldog , vagy egy sok küszködéssel teli, de szakmai sikerekben is gazdag életet.
Portréfotó: Katona Boglárka
