Egy kisgyereknek az anyukája mellett a jó, ezt nehéz vitatni. Annyira nehéz, hogy nyilván jól meg kell indokolnunk magunknak, ha már egészen kicsi korától le akarjuk passzolni éjszakára a saját szobájába. Néhol elhangzik egy „nekem ennyi fér bele, az este az enyém” tartalmú őszinte mondat, de azért legtöbbször az alapindoklással találkozni. Eszerint a gyereknek meg kell szoknia időben a külön alvást, mert ha ez nem történik meg, soha többet nem lehet kitenni a szülői ágyból. Vagyis „neki is így a legjobb”.
Sári hároméves koráig velünk aludt. Játékai a hálószobában, a konyhában és főleg a nappaliban voltak (ami minket a legkevésbé sem zavart). De aztán egyszer csak úgy éreztük, megérett az idő egy gyerekszobára. Leginkább Sári igényelte. Üres szoba hiányában a hálót alakítottuk át, mi pedig átmentünk aludni a papa dolgozószobájába, ahol amúgy is volt egy franciaágy a vendégeknek, nagyszülőknek – akik ezután majd máshol alszanak.
Mielőtt nekiestünk volna, sokat beszélgettünk, tervezgettünk. A nagy átalakítást mindenképp Sárival együtt akartam elkövetni.
Persze szükség volt előkészületekre, amelyben szintén segített. Találtunk például egy régi, de nagyon masszív asztalkát, levagdostunk mindegyik lábából húsz centimétert, megcsiszoltuk, fatapasszal itt-ott kipótoltam a hiányokat, végül lekentem türkizkékre. Színe is, mérete is nagyon tetszett neki.
Aztán készítettem polcokat a játékoknak, de ezt nem kell mindenkinek bevállalni, ilyesmit inkább venni szokás. Megfurkáltam és fatiplikkel összecsapoltam néhany maradék polcból. Kisszék már volt, meg faliszőnyeg is. Végre eljött az átalakítás nagy napja.
Sári nagyon izgatott volt, teljes erőbedobással segített. Először is szétbontottuk a nagy családi ágyat, amit egyébként előzőleg magunk építettünk. Aztán nekiálltunk, és a gerendákat, a léceket is mind-mind kisebbre fűrészeltük, majd összeállítottuk a kiságyat. Átszabtuk a szivacsot is, föltettük az új faliszőnyeget (vékonyan alábéleltük szivaccsal a maradék anyagból). Az ágy mellett volt egy fadobogó, azt is átszabtuk kicsit, keresztbefordítottuk a kiságy mögött, tettünk rá kispárnát, szőnyeget meg az összes plüssállatot. Sári szögelt, fűrészelt, pakolt, söprögetett.
Délután, kis takarítás után, bekerültek a polcok, a kisasztal a székkel – és a játékok is persze. Mi ezen a ponton lihegve összerogytunk, de Sárin a fáradtság legkisebb jele sem látszott: pakolt, rámolt, rendezgetett, mindent kipróbált. Aznap nem sikerült kicsalni a szobájából még vacsorára sem. Föl sem merült benne, hogy ne az új ágyában aludjon – egyedül…
A következő hetekben alig bukkant fel a lakás többi részén, nagyon elégedettnek tűnt. Azóta külön alszik, persze hajnaltájt gyakran bemászik még közénk. De azt mi szeretjük…
