Otthonodban is fertőzhet a hantavírus: ezek a helyiségek a legveszélyesebbek

laborban vizsgálnak kémcsöveket védőfelszerelésben
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az otthonodban is megjelenhet a világot rettegésben tartó hantavírus, amely ellen továbbra is a megelőzés a legjobb módszer. Egyelőre ugyanis nincs olyan szer, amellyel fel lehetne venni a harcot a rágcsálók ürülékével és vizeletével terjedő kórral. Mutatjuk, mit tehetsz lakóhelyed védelmében.

Miután evakuálták a hantavírussal összefüggésbe hozott óceánjáró, az MV Hondius fedélzetét, valamint az is tisztázódott, hogy több utas is elhagyta a hajót, mielőtt bejelentették volna a fertőzés tényét, a világ most árgus szemekkel figyeli a történéseket. A Covid-járvány emléke még mindig élénken él bennünk, így nem csoda, hogy sokan szeretnék tudni, miként lehet védekezni egy esetleges hantavírus-fertőzés ellen.

A hantavírus az otthonunkban is megjelenhet

Ahogyan a legtöbb vírusfertőzés esetében, itt sem létezik olyan szer, oltóanyag vagy gyógyszer, amely az összes törzs és a fertőzés minden stádiuma ellen hatásos lenne. Ennek megfelelően a legjobb megoldás továbbra is a megelőzés – írja a Virológia Pécs a Facebook bejegyzésében.

Egy egér néz a kamerába, amelyik fadabarokon áll
A hantavírust otthonainkba is behurcolhatják a fertőzött rágcsálók
Fotó: Mark Chivers / Getty Images Hungary

Mivel a vírus a fertőzött rágcsálók ürülékével és vizeletével terjed, elsődlegesen ezeket az állatokat kell távol tartani a lakóhelyünktől. Ez azonban korántsem olyan egyszerű feladat, mint elsőre gondolnánk.

A rágcsálók ugyanis rendkívül alkalmazkodó állatok, és apró réseken is képesek átférni, vagyis megjelenésük ellen több fronton kell felvenni a harcot. Az egyik legfontosabb tényező az élelem és a víz elérhetősége. Lehetőleg minden élelmiszert zárható edényben tároljunk, hogy a rágcsálók ne férhessenek hozzá, sőt fontos azt is tudnunk, hogy számukra a csöpögő csap is folyamatos vízforrást jelenthet.

Hasznos azzal is tisztában lenni, hogy a madaraknak kihelyezett magok, gyümölcsök és a víz a rágcsálók számára is könnyen elérhető táplálékforrást biztosítanak. A megoldás azonban nem a madáretetés megszüntetése, hanem az etetők távolabbi elhelyezése. Ugyanez igaz a komposztra is, amely nemcsak élelemforrás, hanem búvóhely is lehet, ahogyan erre a farakások és a felhalmozott lomok is remek lehetőséget adnak.

A kerti holtfa és a komposzt ugyanakkor nemcsak a rágcsálókat vonzza, hanem számos hasznos rovart, sőt sünöket is. Kevesen tudják, de a sünök alkalmanként kisebb rágcsálókat is elfogyaszthatnak.

Belélegezve is fertőzhet a vírus

Ha az egér, a patkány vagy a pocok már befészkelte magát, az irtást követően a takarítás során is körültekintően kell eljárni. A vírus ugyanis a felkavarodó porral is fertőzhet, ezért a takarítást érdemes alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítéssel kezdeni. Csak ezután lássunk neki a tisztításnak, amely közben viseljünk kesztyűt és maszkot, a folyamat végén pedig alaposan mossunk kezet.

Nemcsak a garázs, a fészer vagy a kert hátsó zugai rejthetnek rágcsálófészkeket, hanem akár a pince vagy a padlás is. Az állatok többnyire ősszel húzódnak be a házakba a hideg elől, ahol bőségesen találnak élelmet és menedéket.

Fertőzés esetén

A hírekben szereplő, az óceánjárón felbukkant hantavírus egy amerikai törzs, amely Magyarországon gyakorlatilag nem fordul elő. A hazai hantavírusok ugyanakkor időről időre okoznak fertőzéseket, súlyos szövődményeik pedig elsősorban a veséket érintik. A halálos kimenetel esélye azonban jóval kisebb, mint a főként Dél-Amerikában fellelhető Andes-vírus esetében.

Az Andes-vírus ugyanis kardiopulmonális szindrómát válthat ki, amelynek igen magas a halálozási aránya. Ez olyan betegségek összefoglaló neve, amelyek egyszerre érintik a tüdőt és a szívet. A hazai hantavírus-fertőzések többnyire a veszélyeztetett csoportokban – például erdészek és vadászok körében – fordulhatnak elő, és emberről emberre nem terjednek.

Ez a törzs emberről emberre is terjedhet

A mostani problémákat kiváltó vírustörzs különlegessége, hogy ritkán, de szoros kontaktus esetén emberről emberre is képes terjedni. A hajó utasai között azonban még így is közepesnek tekinthető a fertőzésveszély, noha erősen izolált és zsúfolt környezetről van szó. A szakemberek szerint egy világjárvány kialakulásának esélye minimális.

Korábban már három alkalommal is sikerült idejekorán megfékezni a lehetséges járványkitöréseket. 1996-ban Argentínában és Chilében azonosítottak fertőzötteket, akkor 26 beteg után sikerült megállítani a terjedést. 2014-ben szintén Argentínában mindössze három megbetegedést regisztráltak, majd 2018 és 2019 között összesen 34 fertőzöttet azonosítottak, ugyancsak Argentína területén. A kontaktkutatás jelenleg is zajlik, és bár a kockázat alacsony, a hatóságok kiemelt figyelemmel kezelik az eseményeket.

Kapcsolódó: 12 ország aggódhat a hantavírus miatt

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.