Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

Nő az ablak előtt állva, mosolyogva vitamint vesz be, kezében egy pohár víz, megvilágítja a Nap.
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

A D-vitamin az egyik legfontosabb mikrotápanyagunk, sokan azonban csak a csontokkal kapcsolják össze. Tudjuk, hogy a napfény fontos az előállításához, ahogyan azt is, hogy hazánkban télen mindenképpen, de van, hogy még nyáron is pótolni kell. Most azonban kiderült, ezzel többet árthatunk, mint amennyit használunk.

A D-vitamin és a testünk

A D-vitamin szerepe jóval túlmutat a csontok egészségén: segíti a kalcium és a foszfát felszívódását és beépülését a szervezetben, vagyis alapvetően határozza meg a csontok és a fogak szilárdságát. Emellett az immunrendszer működésében is fontos szerepe van, amely a szervezet védekező hálózata a vírusokkal és baktériumokkal szemben. Tulajdonképpen vitaminnak sem igazán kellene nevezni, hiszen sokkal inkább viselkedik hormonként a szervezetben.

A D2-vitamin rossz hatással van a D3-vitaminra, amellyel árthat a testünknek
Fotó: Iryna Khabliuk / Getty Images Hungary

A D-vitamin különlegessége, hogy a testünk képes saját maga is előállítani. Amikor a bőrünket napfény, pontosabban UV-B-sugárzás éri, egy kémiai folyamat indul el, amelynek végén D3-vitamin keletkezik.

Ezt a formát a máj és a vese tovább alakítja egy aktív hormonhatású vegyületté (kalcitriol), amelyet a szervezet ténylegesen felhasznál.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A D-vitaminhoz nemcsak napfény útján jutunk hozzá, hanem táplálékokból is – például zsíros halakból és tojásból –, illetve szükség esetén étrend-kiegészítők formájában is pótoljuk. Erre különösen a modern életmód mellett van szükség, mivel sokan nem jutnak elegendő napfényhez, főként az őszi és téli hónapokban, amikor az UVB-sugárzás már nem elég erős a bőr D-vitamin-termeléséhez.

Ez a különbség a két változat között

A kiegészítőkben két fő változat létezik. A D2-vitamin (ergokalciferol) növényi eredetű, főként gombákból és élesztőből állítják elő. A D3-vitamin (kolekalciferol) ezzel szemben állati eredetű, és az a forma is, amely a bőrben természetes módon képződik napfény hatására.

Bár mindkettő képes emelni a vérben mérhető D-vitamin-szintet (általában a 25(OH)D nevű laborértéket), a kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy a hatásuk ennek ellenére közel sem azonos.

Egy nagy hatású tudományos elemzés, amely a Nutrition Reviews szaklapban jelent meg, több randomizált, kontrollált vizsgálat (olyan kutatás, ahol a résztvevőket véletlenszerűen osztják csoportokba, hogy megbízhatóbb legyen az eredmény) adatait vizsgálta. A kutatók azt találták, hogy a D2-vitamin szedése összefüggésbe hozható a szervezet D3-vitamin-szintjének csökkenésével. Vagyis, miközben valaki D2-t szed, a „saját” és hatékonyabb D3-forma mennyisége mérhetően visszaesik.

A vizsgált adatok alapján a D2 nem egyszerűen kevésbé hatékony, hanem úgy tűnik, hogy a szervezet D-vitamin-egyensúlyát is befolyásolhatja.

Több vizsgálatban azt látták, hogy a D3 szintje alacsonyabb volt a D2-t szedőknél, mint azoknál, akik egyáltalán nem kaptak D2-kiegészítést. Persze a D2 is alkalmas arra, hogy a szervezet a megfelelő hormont előállítsa belőle, de ehhez több átalakításra, azaz több energiára van szükség, vagyis a D2 forma túlsúlya jelentősen rontja a hatékony kalcitriol-előállítást.

Sok funkció, kiemelt jelentőségű anyag

A kérdés azért is lényeges, mert a D3-vitamin nemcsak a vérszint emelésében tűnik eredményesebbnek, hanem az immunrendszer működésében is eltérő hatásokat mutathat.

Egy másik kutatás szerint a D3 képes befolyásolni az interferon-rendszert. Az interferonok olyan jelzőfehérjék (a sejtek közötti kommunikációt segítő fehérjék), amelyek az immunrendszer első védelmi vonalának részei, és segítenek gyorsan reagálni a vírusokra és baktériumokra, ez a hatás pedig a D2-vitamin esetében nem volt kimutatható, vagyis a két forma az immunrendszer szintjén sem feltétlenül viselkedik ugyanúgy.

Ha táplálék-kiegészítőből szeretnénk pótolni a D-vitamint, akkor a D3 formát érdemes keresni
Fotó: Bsip

A D2-vitamin továbbra is használható, különösen növényi alapú étrend esetén, azonban a D3-vitamin jelentősége, úgy tűnik, lényegesen nagyobb. Vagyis abban az esetben, ha semmi sem indokolja kifejezetten a D2-vitamin szedését, akkor a D3 forma előnyösebb választás lehet.

Nyáron a legtöbben a D-vitamin termelést a testükre bízzák, a napvédelemmel azonban nem feltétlenül törődnek, pedig a leégés rák kialakulásához vezethet.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem d-vitamin árt

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?