Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Elsőre talán furán hangzik a képzelgés, de ha azt is hozzátesszük, hogy az első vakcina egy tehénbetegség alapján készült, akkor már könnyebb megérteni.
A 18. század végén Európa nagyvárosaiban és vidékein a himlő szedte áldozatait, méghozzá hatalmas számban. Ebben az időszakban egy új orvosi eljárás kezdett terjedni, amelyről azt állították, hogy megvéd egy halálos betegségtől, de az emberek jelentős része nem tudta eldönteni, vajon gyógyulást vagy valami egészen mást hoz magával. A félelmek nem pusztán a betegségről szóltak, hanem arról is, hogy az emberi testbe juttatott idegen anyag – a vakcina – kiszámíthatatlan következményekkel járhat, sőt, akár az emberi természetet is megváltoztathatja.
Védőoltás révén déminozált gyerek?
Ahhoz, hogy megértsük, miért váltott ki ilyen erős reakciókat a vakcinák megjelenése, érdemes visszalépni az orvostudomány egyik alapvető felismeréséhez.
Az emberiség régóta megfigyelte, hogy aki túlél bizonyos fertőző betegségeket, az később már nem, vagy csak sokkal enyhébb formában kapja el ugyanazt a kórt. Ezt a jelenséget ma immunitásnak nevezzük (az immunrendszer azon képessége, hogy emlékezzen egy kórokozóra, és gyorsabban, hatékonyabban védekezzen ellene). Sokáig azonban senki sem tudta, miként lehetne ezt a védettséget irányított formában, biztonságosan létrehozni.
A 18. században a himlő az egyik legrettegettebb betegség volt. Magas halálozási aránnyal járt, és akik túlélték, gyakran egész életükre hegeket viseltek magukon.
Egy angol orvos, Edward Jenner figyelt fel arra, hogy a tehenekkel dolgozó fejőlányok ritkán kapják el a himlőt. Ennek oka az volt, hogy gyakran átestek egy enyhe, állatról emberre terjedő fertőzésen, az úgynevezett tehénhimlőn (cowpox), amelyet hasonló, de kevésbé veszélyes vírus okozott. Jenner felismerte, hogy
a tehénhimlő átvészelése védelmet ad az emberi himlő ellen is.
Ez a megfigyelés vezetett az első vakcina megszületéséhez 1796-ban. Jenner tehénhimlőből származó anyagot juttatott be egy egészséges gyermek szervezetébe, majd később kimutatta, hogy a védetté vált a himlővel szemben.
Innen származik maga a „vakcina” szó is: a latin vacca jelentése tehén, utalva arra, hogy az eljárás állati eredetű kórokozón alapult. Akkoriban azonban még senki sem tudott vírusokról, immunsejtekről vagy ellenanyagokról . Az emberek csupán annyit láttak, hogy „valamit” egy beteg állatból az emberi testbe fecskendeznek.
Rettegés a tehéndémontól
Nem meglepő, hogy mindez komoly félelmeket szült. Az orvostudomány ekkor még nem volt egységesen szabályozott, sok beavatkozás valóban veszélyes volt, és a fertőzések okát sem ismerték pontosan. Sokan attól tartottak, hogy az oltás maga okozza majd a betegséget, vagy más, ismeretlen bajt indít el a szervezetben.
Az állati eredet különösen nyugtalanító volt egy olyan korban, amikor az ember és állat közötti határt erkölcsileg és vallásilag is élesen meghúzták, és a kettő összekeverése nagyon is elítélendő volt.
Ebben a közegben született meg az úgynevezett „démontehén” elképzelés.
Vakcinaellenes röplapok és karikatúrák terjesztették azt az ijesztő képet, hogy az oltás hatására az emberek teste torzulni kezd: szarvak nőnek, tehénszerű vonások jelennek meg rajtuk, sőt az érintettek démoni lényekké válnak.
Ezek a rajzok csak vizuális propagandaeszközök voltak, amelyek az ismeretlentől való félelmet erősítették.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a félelmek nem a semmiből jöttek. Az emberek nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyek ma alapvetőek: nem tudták, hogy a vakcinában lévő kórokozó legyengített vagy ártalmatlan formában van jelen, és hogy az immunrendszer „tanításáról” van szó, nem pedig átalakításról. A tudományos magyarázat hiányát így könnyen kitöltötték vallási, erkölcsi vagy fantasztikus elképzelések.
A vakcina győzött
Az idő azonban fokozatosan igazolta a vakcinák hatékonyságát. A himlő előfordulása drámaian csökkent ott, ahol az oltás elterjedt, és végül ez lett az első emberi betegség, amelyet világszinten sikerült teljesen felszámolni.
Később más vakcinák is megjelentek, amelyek védelmet nyújtottak olyan fertőzésektől, mint a gyermekbénulás, a kanyaró vagy a diftéria. Ezek az eredmények milliók életét mentették meg, és alapvetően megváltoztatták az átlagos várható élettartamot.
Mindezek ellenére a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság soha nem tűnt el teljesen.
Ennek oka részben az, hogy az oltások „láthatatlanok”, amikor működnek: a betegségek eltűnésével az emberek már nem érzik közvetlenül a fenyegetést, így nem is gondolják, hogy azt meg kellene előzni. Sőt, mivel nem is nagyon emlékeznek ezekre a kórokra, így nem is tartanak igazán tőlük.
Emellett a modern vakcinaellenesség gyakran a tudományos intézményekkel, a gyógyszeriparral és az állami beavatkozással szembeni általános bizalmatlanságból táplálkozik.
Ha kíváncsi vagy, hogy melyik az a védoltás, amelyikhez ingyenesen hozzájuthatsz, olvasd el ezt a cikkünket is!
