Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.
A mai, országos Systembolaget-rendszer 1955-ben alakult ki, de a svéd állami alkoholkontroll gyökerei jóval korábbra, a 19. század közepére nyúlnak vissza.
A svéd állami alkoholkiskereskedelmi rendszer bizonyos vonásaiban emlékeztethet a magyar trafikrendszerre
A 19. század második felére Svédországban világossá vált, hogy a töményital-fogyasztás súlyos társadalmi problémát jelent. Ennek egyik korai válasza az 1865-ös göteborgi rendszer volt, amely a szeszesital-kereskedelmet kivonta a tisztán profitorientált magánértékesítés köréből. Ezt később a Bratt-rendszer követte, amely a fogyasztókat is közvetlenül korlátozta a motbok, vagyis adagkönyv segítségével. A jogosult vásárlók egy füzetet kaptak, és minden egyes alkoholvásárlást bejegyeztek. Ha valaki elérte az adott időszakra engedélyezett mennyiséget, abban a hónapban már nem vásárolhatott többet.

A rendszer erősen hierarchikus volt. A hozzáférés feltételeit befolyásolhatta a nem, a családi állapot, a jövedelmi helyzet és az, hogy az érintettet mennyire tekintették „megbízható” fogyasztónak.
A svédek még a teljes alkoholtilalmat is majdnem bevezették
1922-ben Svédországban népszavazást tartottak a teljes szesztilalomról, amit végül nem sikerült bevezetni, ám a felvetés hosszú időre kijelölte irányt. A cél az volt, hogy korlátozzák az alkohol társadalomra gyakorolt negatív hatását. 1955. október 1-jén egyetlen országos vállalatba vonták össze a korábbi alkoholüzleteket, és ezzel egy időben megszüntették a motbok-rendszert is.
Az egyéni adagolás és a személyre szabott korlátozás helyét egy általánosabb, mindenkire érvényes rendszer vette át. Központi árpolitika, ellenőrzött értékesítés, korhatár, szigorú nyitvatartás és erős közegészségügyi szemlélet jellemezte. Azonban a reform után az alkoholfogyasztás megugrott, különösen azokban a társadalmi csoportokban, amelyek korábban nehezebben jutottak hozzá az italhoz, a svéd állam válasza pedig a fogyasztási szokások tudatosabb formálása lett.
Egy Svédországban élő magyar ismerősöm szerint a helyiek körében máig él az a magyarázat, hogy a szigorú alkoholpolitika bevezetése és az életszínvonal későbbi javulása között valamilyen összefüggés van. Ennek a társadalmi narratívának az a kiindulópontja, hogy Svédország a 19. század végén és a 20. század elején a skandináv államok között még viszonylag szegény országnak számított, miközben az alkoholizmus is súlyos problémát jelentett.
![]()
A helyi emlékezetben ezért időnként úgy kapcsolódik össze a két folyamat, hogy az állam az alkoholfogyasztás visszaszorításával nemcsak közegészségügyi, hanem tágabb társadalmi problémákra is reagált, és ez egybeesett az ország későbbi modernizációjával, felemelkedésével.
A Systembolaget máig ugyanarra a paradoxonra épül
A Systembolaget több száz üzlettel működik Svédország-szerte, így a hozzáférés országos, de az értékesítési pontok száma továbbra is erősen korlátozott a szokványos élelmiszer-kiskereskedelemhez képest. A svéd modell legérdekesebb része ma is az, hogy ugyanaz az intézmény egyszerre árul alkoholt és próbálja visszafogni az alkoholfogyasztást.
A svéd kommunikáció hangsúlyozza, hogy a fiatalok különösen sérülékenyek lehetnek az alkohol káros hatásaival szemben, mivel az agy fejlődése fiatal felnőttkorban is folytatódik. A svéd szabályok szerint a bolti alkoholvásárlás korhatára 20 év, miközben étteremben vagy bárban már 18 évesen is lehet alkoholt rendelni. A Systembolagetben nem szolgálnak ki ittas vásárlót, és azt sem, akiről feltételezhető, hogy fiatalkorúnak adná tovább az italt.
A szabályok turistákra is ugyanúgy vonatkoznak. A Systembolagetben akkor is elkérhetik az igazolványt, ha valaki nyilvánvalóan 20 év feletti. Az üzlet csak érvényes, fényképes okmányt fogad el életkor-igazolásra, és ehhez útlevél vagy megfelelő nemzeti személyazonosító okmány is használható.

Az üzletek működése szabályozott és formalizált, a korlátozott nyitvatartás és az árszint pedig arra utal, hogy a rendszer célja nem a fogyasztás ösztönzése. A nyitvatartás üzletenként és az ünnepnapok környékén is eltérhet, általánosságban azonban jóval szűkebb, mint a szokásos élelmiszerboltoké. Húsvét környékén azt tapasztaltuk, hogy miközben több közért nyitva volt, a malmöi Systembolaget napokig zárva tartott. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ünnepek vagy hétvégi bulik előtt érdemes előre tervezni.
A rendszerhez hozzátartozik az is, hogy az állam nemcsak központosította az alkoholértékesítést, hanem az árképzésen keresztül is igyekszik visszafogni a fogyasztást. Egy Svédországban élő magyar beszámolója szerint ez a mindennapi életben is erősen érzékelhető.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A szigorú rendszernek megvannak a kerülőútjai is
A Systembolaget létezése persze nem jelenti azt, hogy a svédek ne keresnék a kiskapukat. A friss svéd adatok szerint 2024-ben az egy főre jutó alkoholfogyasztás 8,40 liter tiszta alkohol volt a 15 év feletti népesség körében, ami csökkenés 2023-hoz és 2019-hez képest is.
Az alkohol mesterségesen magas árszintje miatt Dél-Svédországban a közeli Dánia sokak számára könnyen elérhető alternatív beszerzési lehetőséget jelenthet. Malmö és Koppenhága között az Øresund-összeköttetés miatt vonattal nagyjából fél óra az út, vagyis a határ túloldala sokak számára karnyújtásnyira van.
Dánia mellett egyes svéd régiókból Németország is reális célpont lehet, főként a kompösszeköttetések miatt, Rostockot például sokan afféle regionális „átvevőhelyként” emlegetik a svédek körében. A keleti partszakaszon Finnország felé is adott a hajós kapcsolat. Az sem ritka, hogy már az út alatt iszogató fiatalokba botlik az ember, ami jól mutatja, hogy a hivatalos korlátozás a gyakorlatban sokaknál inkább előretervezést vagy határon túli beszerzést eredményez, mint teljes önmegtartóztatást.
A magas árak és a korlátozott hozzáférés a svéd kultúrát is formálják. Beszámolók szerint nagy hagyománya van a házibuliknak, vagy úgy, hogy Dániából viszik haza az alkoholt, vagy úgy, hogy mindenki bevásárol a Systembolagetben, és utána valakinél gyűlik össze a társaság. Ebben alighanem az is szerepet játszik, hogy az állami italboltoknál egy dolog drágább csak, ha az ember bárokban találkozik a barátaival. Egy Reddit felhasználó szerint
![]()
manapság Svédországban már mindenkinek – a tiniknek – is van telefonszáma egy illegális italbeszerzőhöz.
A Systembolaget mögötti logika ma is ugyanaz, mint hetven éve. Az alkohol árusítása nem egyszerű kereskedelmi kérdés, hanem közegészségügyi ügy a svédek szerint.
Kapcsolódó cikkünkben Svédország első női vállalkozójáról olvashatsz, aki egy csíkos cukorka feltalálásával az egész svéd állam számára hagyott maradandó emléket.
























