A vizet is le kellett éjjelre fedni, nehogy a csuma beleokádjon, mert ha igen, jaj volt a falu népének: megjelent a kolera. Milyen betegségdémonoktól féltek régen a magyarok?
1873-ban a kolera sújtotta Arad megyei Zombrádon egy tizenöt éves lány állított be lélekszakadva a falu molnárához. Miközben sűrűn hányta magára a keresztet, elmesélte, hogy látott valamit az erdőben: a fa tetején kibontott, fekete hajjal ült a „csuma”, és ádáz tekintettel meredt rá.
A molnár azonnal indulni akart, hogy maga is lássa a rémet, de a felesége lebeszélte, mondván, hogy kizárólag szűz lányoknak jelenik meg. Mit ad Isten, a molnár felesége még aznap megbetegedett kolerában, mint ahogy az a másik asszony is, akinek a gyerekei előző este „virrasztóba mentek, tizenkét óra felé haza jővén, uram fia, meglátják a csumát az ajtóban állani, nosza dorongot ragadnak, és csuma asszonyomat jól eldöngetve, megugrasztják”. Ekkor már többen is azon töprengtek a faluban, hogyan lehetne a csumát elzavarni a vidékről.
A megoldást előzékenyen a nőkre bízták, akik különböző javaslatokkal álltak elő: „Egyik javaslatba hozza, hogy legjobb volna, ha egy cholerában meghalt nőt midőn eltemetnek, lábra kell állítani a sírban s nagyszerű ceremóniával reá hányni a földet, s úgy el lesz temetve a csuma. A második felszólamló pedig úgy vélekedik, hogy sokkal több hatású lenne, ha minden háznál egy rongy bábut csinálnának és azt az asztalra felállítanák, mert akkor ha a csuma be akar menni, meglátja a bábut az ablakon keresztül, azt mondja: bemennék de nem mehetek, mert ott is van egy oly mint én vagyok, s igy nem visz el senkit.”
Lólábú férfi, csóré gyerek, aszott vénasszony – melyikük a csuma?
A fenti eset jól példázza, hogy még a 19. század végén sem volt köztudott, mi okozhatja a járványos betegségeket. A csuma, a pestis- vagy koleradémon Erdélyben volt közismert, s a nyelvészek szerint miután elmúltak a nagy pestisjárványok, a népi hitvilágban a kolerás megbetegedésekért lett felelős. Legtöbbször rongyos, vándor törpe; meztelen („csóré”) gyerek vagy kutya alakjában jelenítették meg. Moldvában párban járt a csuma: egy lólábú férfi és egy lúdlábú nő söprűt vagy gereblyét szorongatva, sírva, jajgatva közelítette meg a falut; de ha adtak nekik enni, elmentek, a falu pedig megmenekült a vésztől. Más feljegyzések szerint a csuma csonttá aszott vénasszonyként, egy gebe hátán közeledett: faluról falura járt, és ahol benézett az ablakon, ott előbb-utóbb felütötte a fejét a betegség, a háziak pedig meghaltak. Ha valakire azt mondták, „olyan vagy, mint a csoma lova”, az bizony azt jelentette, hogy az illető igen rossz bőrben van.
Kilenc meztelen lány
Bukovinában azt tartották: „ahol éjjelre nem fedik le a vizet, az arra járó csuma beleokádik; aki iszik belőle, meghal.” Ha már megtörtént a baj, a maguk módján őseink megpróbáltak védekezni ellene: például kilenc szűz lány vagy öt hasonló nevű asszony kenderből csumainget szőtt, felakasztotta a falu határában egy fára, és reménykedett, hogy a csuma majd elviszi: ha így történt, hiedelmük szerint a csuma nem jöhetett be a faluba. Ilyenkor a falu népe kiállt a határba, és a következő, politikailag nem igazán korrekt mondókát ismételgette:
Hej, csuma, csuma, csuma… ma!
Menj el innen, kolera!
Menj a szomszéd faluba,
Kész itt az ing számodra.
Olyan verzió is ismert, hogy kilenc, meztelenre vetkőzött öregasszonynak kellett tűz mellett, egy éjszaka leforgása alatt megszőnie a fonalat, amiből aztán a csumaing készült. Máshol „járvány idején iker-ökrökkel vagy kilenc meztelen, vagy szűz lánnyal szántatták körül a határt” – feltételezhetően a falu férfilakosságának legnagyobb örömére, bár ezt már csak én teszem hozzá.
Ezektől a betegségektől féltek régen
Bár a csoma vagy csuma szavunk az idők során majdhogynem feledésbe merült (esetleg Kőrösi Csoma Sándor nevéből lehet ismerős), más betegségdémonok nagyon is fennmaradtak; igaz, leginkább a káromkodások révén. Amikor dühünkben azt kiabáljuk, hogy „menj a francba” vagy „a fene egye meg”, nemigen gondolunk bele, hogy mit is jelentenek ezek a szavak. Napjainkban a mirigy egy szerv megnevezése, régen viszont jelenthette a pestist, de leginkább a diftéria, azaz a torokgyík ártó szellemeként volt ismeretes: „Mirigy szökött a torkára”, mondták, ha a gyerekek elkapták ezt a gyakran halálos kimenetelű betegséget. A fene, a franc, az íz, a rosseb és a súly/ süly eredetileg fekélyes bőrbetegséget jelentett, majd a fene leginkább rákot, a rosseb és a franc („rossz seb” és „francia betegség”) pedig az akkoriban legtöbbször halálos kimenetelű szifiliszt. A süly ugyancsak lehetett szifilisz, de skorbut vagy aranyér is. Az ezekkel való káromkodás alapformája az Egye meg a…! A frász, a nyavalya, a nehézség, a kórság és a rossz eredetileg epilepsziás görcsöt takart, alapformulája a Törje ki a...! és a Jöjjön rá a...! A guta (azaz stroke) és a görcs (epilepszia) alapformulái pedig az Üsse meg a guta! és a Húzza össze a görcs.
Végezetül álljon itt egy klasszikus káromkodó, Ady Endre verséből (Enyhe, újévi átok) egy részlet:
Hogy ragya verjen, marjon mindenütt,
Hogy jöjjön a döghullák varja
Mindenkire, aki vén, savanyú
Akaratát most piszkosan akarja
Lelkünkön és a szennyes Hunnián. (…)
Hogy fussanak rá minden nyavalyák,
Hogy a törés jókedvvel törje,
Akarásunkat durván az, aki
Bánatokig és átkokig gyötörte:
Ez a gazember még lakolni fog.
Ha szívesen olvasnál még hasonló témában, ezt a cikket ajánljuk.
