Ez a vírus a Covidnál is súlyosabb világjárványt okozhat

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha madárinfluenza mutálódna, és emberről emberre kezdene terjedni, akkor akár a Covidnál is súlyosabb világjárvány alakulhat ki.

A vadmadarak, baromfik és emlősök között terjedő madárinfluenza vírusa a Covid-19-nél is súlyosabb világjárványt okozhat, ha mutálódik, és emberről emberre  kezd terjedni – jelentette ki a párizsi Pasteur Intézet légúti fertőzésekkel foglalkozó központjának vezetője.

Ha mutálódik a vírus, világjárvány alakulhat ki

„Attól tartunk, hogy a vírus alkalmazkodik az emlősökhöz, különösen az emberhez, és képes lesz emberről emberre terjedni, a vírus pedig világjárványt okozhat” – mondta Marie-Anne Rameix-Welti a Reutersnek.

Ha mutálódik a madárinfluenza, és emberről emberre terjed, világjárványt okozhat, de ennek a valószínűsége nagyon alacsony
Fotó: Rosta Tibor / MTI

A szakember szerint a gyakori, szezonális H1 és H3 influenzatörzsek ellen az emberekben vannak antitestek, de a H5-ös madárinfluenzával szemben a szervezetünk nem rendelkezik ellenanyagokkal, ahogy az a Covid-19 esetében is volt. 

További kockázatot jelent, hogy míg a koronavírus főként a veszélyeztetett embereket – időseket és krónikus betegséggel élőket – érintette, addig az influenzavírusok az egészségesekre nézve is veszélyt jelentenek, akár halált is okozhatnak, beleértve a gyerekeket is. 

Idézőjel ikon

„A madárinfluenza-járvány valószínűleg elég súlyos lenne, potenciálisan még súlyosabb, mint a pandémia, amit megtapasztaltunk”

– fogalmazott Rameix-Welti. 

A madárinfluenza az elmúlt években százmilliós nagyságrendű állatállományt pusztított el, áremelkedést és ellátási zavarokat okozva, de az emberi fertőzés továbbra is ritka, és többnyire olyan személyeknél fordul elő, akik szoros kapcsolatban állnak a fertőzött állatokkal. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2003 és 2025 között közel 1000 emberi esetet regisztráltak, többnyire Egyiptomban, Indonéziában és Vietnámban, ezek 48 százaléka halállal végződött. 

Lehetséges, de alacsony a világjárvány kockázata

Az emberek érintő világjárvány valószínűsége azonban még mindig nagyon alacsony. Ha mutálódna a madárinfluenza, és emberről emberre terjedne, a világ jobban fel lenne készülve, mint a koronavírus-járvány előtt.

Rendelkezésre állnak kész vakcinajelöltek, gyors gyártási technológiák és speciális vírusellenes szerek, amelyekkel hatékonyan fel lehet venni a küzdelmet a madárinfluenza vírusa ellen. 

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.