A magas vérnyomás igazi hóhérja ez a vörös finomság

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A magas vérnyomás egy alattomos betegség. A csendes gyilkos szisztematikusan teszi tönkre az ereidet, de most itt egy ízletes ital, amivel hatékonyan küzdhetsz ellene.

Az Exeteri Egyetem kutatói a nitrátokban gazdag ételek hatásait vizsgálták. Érdeklődésük középpontjába pedig a céklalé került, hiszen ennél a zöldségnél kevés finomság tartalmaz többet a vizsgált anyagból. A kutatás során két csoportra osztottak felnőtteket: 60 év feletti résztvevőkre, illetve fiatalabbakra. Mindkét csoport két hétig napi kétszer fogyasztott koncentrált céklalevet, mely magas nitrát-tartalmáról ismert. Ezt követően ugyanennyi ideig, de nitrát nélküli placebo italt is kaptak. A szakaszok között volt „mosóidő”, hogy a hatások elkülöníthetők legyenek. Az idősebbeknél jelentős vérnyomáscsökkenést tapasztaltak a nitrátos löket hatására.

Vörös ital a magas vérnyomás ellen 

A tudósok rájöttek, hogy nem maguk a nitrátok hatnak közvetlenül, hanem azok egy különleges láncreakciót indítanak el – a szervezetben a szájban élő mikrobák játszanak kulcsszerepet. Ezek az apró organizmusok segítenek a nitrátot átalakítani nitrogén-oxiddá, ami ismert vérereket tágító (vazodilatátor) molekula. A kor előrehaladtával a saját nitrogén-oxid-termelésünk sajnos csökkenhet, de a céklalé, úgy tűnik, új lendületet adhat ennek a fontos mechanizmusnak. 

A magasvérnyomás-betegség több embert érint, mint hinnénk – akár már egész fiatal korban is
Fotó: Shutterstock

A folyamat a szájban zajlik: a kutatók baktériumgenetikai elemzéssel vizsgálták a szájflóra összetételét is, és arra jutottak, hogy a nitrátos kúra erősíti az egészséget támogató baktériumokat, miközben visszaszorítja a kevésbé hasznos mikroorganizmusokat. 

Így hát a céklalé nem valami egzotikus csodaszer – hanem egy növényi, természetes kiegészítő, amely segíthet felpörgetni a szervezet saját nitrogén-oxid-rendszerét. A kutatók szerint különösen értékes lehet azoknak, akiket magasabb vérnyomás, érszűkület vagy akár szív- és érrendszeri rizikó fenyeget.

Ezek is nitrátban gazdag zöldségek

Nem a legszimpatikusabb a céklalé? Azon túl is vannak nitrátban gazdag zöldségforrások – mint a spenót, rukkola, zeller vagy akár a friss fűszerként alkalmazott zöldfűszerek. Ezek is hasonlóan hatnak, ösztönözve a száj mikrobáit, hogy támogassák a nitrogén-oxid képződését – ez pedig hosszú távon értékesebb lehet, mint bármely mesterséges vitamin. 

Ízletes céklalé 

A cékla viszonylag egyszerűen termeszthető otthon is. Ha nincsen kert, akkor egy mélyebb cserépre lesz szükség, hiszen a cékla gyökérzöldség, a finomságok a föld alatt fejlődnek. Ha viszont már megvan a cékla, akkor otthon is könnyen készíthetünk belőle vérnyomáscsökkentő csodaszert. A cékla íze kissé földes, hogy ezt kompenzálni lehessen a répa, a narancslé vagy a gyömbér is kitűnő választás lehet. Előbbi kettő édesíti, utóbbi pikánsabbá teszi az egészséges italt. 

Hozzávalók (2 adaghoz): 

  • 2 közepes cékla (megpucolva, kisebb darabokra vágva) 
  • 1 nagy alma (savanykás, pl. zöld alma) 
  • 1 kisebb répa/ narancs (opcionális, de édesíti) 
  • fél citrom leve 
  • 1 cm friss gyömbér (ízlés szerint) 
  • 1–2 dl víz (ha turmixgépben készíted) 

Elkészítés: 

Ha gyümölcscentrifugád van, csak dobd bele a feldarabolt hozzávalókat (cékla, alma, répa, gyömbér) és gyűjtsd ki a levet. Ha turmixgépet használsz, adj hozzá vizet is, és turmixold simára. Ezután szűrd át egy finom szűrőn vagy gézen, hogy csak a lé maradjon. Végül facsard bele a citrom levét, és keverd át.  

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, hogy mi az ősz legegészségesebb zöldsége!

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.