Ezeket a betegségeket a bőrgyógyászod hamarabb észreveszi, mint a háziorvosod

Olvasási idő kb. 4 perc

Gyakran a bőrgyógyász az első, aki észreveszi a lehetséges cukorbetegséget, pajzsmirigyproblémákat vagy akár daganatos elváltozásokat, mert a bőrön hamarabb megjelenhetnek az árulkodó jelek, mint ahogy más tünetek jelentkeznének.

A bőrünk nemcsak a legnagyobb szervünk, amelyet óvni és ápolni kell, hanem sok esetben az egészségügyi állapotunkat is tükrözi, és elsők között jelzi, ha valamilyen betegségben szenvedünk, vagy valamilyen változást állt be az egészségi állapotunkban. 

Gyakran előfordul, hogy amit mi csupán kiütésnek, esztétikai problémának látunk, azt a bőrgyógyászok már első pillantásra egy komoly betegség lehetséges tünetének tekintik. Ezek a figyelmeztető jelek segíthetnek abban, hogy még korai szakaszában felismerjük a bajt. 

Kevesen gondolnak arra, hogy súlyos betegséget jelezhet a bőr

„A bőrtünet maga zavaró lehet a páciensek számára, de csak ritkán vannak tudatában annak, hogy egy elváltozás akár súlyos betegség jelzője is lehet – mondja dr. Lukács Andrea, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika munkatársa a Díványnak. – A páciensek bőrbetegségek esetében gyakran öngyógyításba kezdenek, az otthon talált vagy a szomszéd által javasolt krémmel próbálják kezelni magukat, és csak ezek után fordulnak szakorvoshoz.”

A bőrgyógyászok számos olyan elváltozást vesznek észre, amelyek komoly belgyógyászati problémára utalhatnak
Fotó: LightFieldStudios / Getty Images Hungary

Pedig egy apró elváltozás a bőrön sok mindenről árulkodhat. A belgyógyászati betegségek közül például a cukorbetegségre akár egy bőrtünet is felhívhatja a figyelmet, egy visszatérő szőrtüszőgyulladás, gombás fertőzés vagy éppen a kézfejen kialakuló gyűrű alakú vörös folt formájában.

Idézőjel ikon

„Számos esetben a cukorbetegséget előjelző tünetekkel kerülnek bőrgyógyászhoz a betegek, és az orvos gyanúja alapján kért laborvizsgálat erősíti meg a diabéteszt vagy az azt megelőző csökkent glükóztoleranciát”

– magyarázza dr. Lukács Andrea, hogy milyen belgyógyászati problémát fedeznek fel leggyakrabban a bőrgyógyászok. 

A pajzsmirigybetegségek is megváltoztathatják a páciens küllemét, meghíznak vagy lefogynak, gyengül a hajuk szerkezete, vagy a szokásosnál jobban izzadnak. A májbetegségekben kialakuló sárgaság a bőrön és a szem fehér részén sokak számára ismert. Azonban egy vérképzőszervi betegség vagy rosszindulatú daganat is okozhat látszólag megmagyarázhatatlan bőrtünetet. A gyulladásos bélbetegségben szenvedőknél például egy fekély megjelenése a bőrön a betegség fellobbanására utalhat. 

„A pácienseknek érdemes szűrésre járni, hogy a komolyabb belgyógyászati betegségekre mielőbb fény derüljön, és ne kelljen egy már kialakult betegség jelentéktelennek tűnő bőrgyógyászati tünete alapján fényt deríteni egy sokszor évek óta fennálló kórképre” – tanácsolja a bőrgyógyász. 

Lássuk, milyen betegségeket vehet észre a bőrgyógyászod hamarabb, mint a háziorvosod, és milyen tünetek jelenhetnek meg. 

Cukorbetegség

A cukorbetegség két jellemzője, az elhízás és az inzulinrezisztencia sötét, bársonyos, gyakran viszkető foltokat okozhat a nyakon vagy a hónaljak tájékán. Később, a betegség előrehaladottabb állapotában további árulkodó bőrtünetek jelenhetnek meg. Ilyen például az ujjízületek körül, valamint a kezeken és lábakon a megvastagodott bőr, a hát felső részén és a nyakon megjelenő narancshéjszerű bőr, vagy az ízületek körül előforduló kemény, sárga dudorok. A cukorbetegség másik jele, különösen a férfiaknál, a diabéteszes dermopátia, ami vörösesbarna foltokat okoz a lábszáron. 

Cöliákia

Sok autoimmun betegség először bőrkiütésként jelentkezik. Egyik példa erre a dermatitis herpetiformis, ami a cöliákia, a lisztérzékenység jele, és a könyökön, a térden, a fenéken és néha a fejbőrön megjelenő viszkető hólyagocskák formájában mutatkozik. 

Az állapot a cöliákiában szenvedők 13 százalékát érinti, és akkor is előfordulhat, ha valakinek nincsenek egyéb tünetei, például gyomor-bélrendszeri panaszai. A jó hír, hogy ha a páciens kezeli a cöliákiát, és gluténmentes étrendre vált, a bőre is javul.  

Pajzsmirigyproblémák

Alulműködése esetén a pajzsmirigy nem tud elegendő hormont termelni a szervezet számára. Ennek háttérében leggyakrabban a Hashimoto-kór nevű autoimmun betegség áll. A bőrproblémák a pajzsmirigy-alulműködés egyik első jelei lehetnek: előfordulhat sápadt, kórosan száraz, hámló bőr; sárgás bőr; csökkent izzadás; az ajkak, az orr és a nyelv duzzanata; enyhe véraláfutások és rosszul gyógyuló sebek. A száraz, törékeny, durva haj szintén pajzsmirigy-alulműködésre utalhat, amit észrevehet a bőrgyógyász. 

Komoly betegséget jelezhetnek a bőrelváltozások
Fotó: CasarsaGuru / Getty Images Hungary

Ellenkező esetben a pajzsmirigy túl sok hormont termel, ilyenkor túlműködés lép fel. Gyakori oka a Graves-Basedow-kór, amely szintén egy autoimmun rendellenesség. A pajzsmirigy-túlműködés külső tünete lehet a túlzott szőrnövekedés, a vörös tenyér, a szemöldök vagy a szempillák elvesztése. Súlyosabb esetekben szimmetrikus, sárgásbarna vagy vörös dudorok és plakkok, pikkelyes bőrterületek jelenhetnek meg az alsó végtagokon. 

Vesebetegségek

Számos bőrgyógyászati megnyilvánulása van a vesebetegségeknek is. Sok páciensnél krónikus vérszegénység alakul ki, ami sápadt, fakó bőrt eredményez.

Amikor a vesék nem működnek megfelelően, a méreganyagok felhalmozódhatnak a vérben, ami megváltoztatja a bőr színét.

A világosabb bőrűeknél sárgás, a sötétebb bőrűeknél szürkés árnyalatot okoz. A nagyon száraz, viszkető bőr, a kiütések, a hiperpigmentáció és a hólyagok előrehaladott vesebetegségre figyelmeztethetnek. 

Táplálkozási problémák

A száraz, hámló bőr azt is jelezheti, ha valaki nem étkezik kiegyensúlyozottan, és szervezete hiányt szenved bizonyos tápanyagokból. Ennek az az oka, hogy a test nem jut hozzá a bőr külső, védelmi rétegének felépítéséhez szükséges alkotóelemekhez. Sokan nem tudják, de a hajhullás a D-vitamin-hiány egyik tünete. Szintén hajhullást okozhat a sok korlátozást tartalmazó étrend, például a szénhidrát vagy a hús kerülése, ami fehérje-, cink- vagy vashiányhoz vezethet.  

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.