Megváltoztathatja az agyad szerkezetét, ha így dolgozol

Olvasási idő kb. 2 perc

A túlórázás nem csupán a fáradtsághoz és a kiégéshez vezethet, egy új kutatás szerint a hosszú munkanapok hatással lehetnek az agy szerkezetére is. A dél-koreai kutatók szerint az agy bizonyos részeiben volumenváltozás figyelhető meg azoknál, akik heti 52 órát vagy annál többet dolgoznak.

Egy friss dél-koreai kutatás újabb aggasztó következményét tárta fel a hosszú munkanapoknak: úgy tűnik, hogy a túlóra nem csak a közérzetünkre és egészségünkre van hatással, hanem konkrétan az agyunk szerkezetét is módosíthatjaAz Occupational and Environmental Medicine szaklapban publikált tanulmány szerint a heti 52 óránál többet dolgozók agyában „jelentős szerkezeti változásokat” figyeltek meg, főként azokban a régiókban, amelyek a végrehajtó funkciókért, a figyelemért és az érzelmi szabályozásért felelősek.

Az agyunk is érzi a nyomást

A vizsgálat során 110 dél-koreai egészségügyi dolgozót hasonlítottak össze, akik közül 32 fő a túlórázó, azaz heti legalább 52 órát dolgozó csoportba tartozott. Az MRI-felvételek elemzéséből kiderült: az agyukban megnövekedett a szürkeállomány térfogata olyan területeken, mint a középső frontális tekervény (ami a kognitív funkciókban és a memóriában játszik szerepet) és az insula (ami az érzelmek feldolgozását, az önreflexiót és a társas helyzetek megértését segíti).

A munkahelyi stressz az agyunk szerkezetére is rossz hatással lehet
Fotó: Oli Scarff / Getty Images Hungary

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a túlórázás kérdését sürgősen foglalkozási egészségügyi problémaként kell kezelni.

Idézőjel ikon

A kormányoknak, munkáltatóknak és maguknak a munkavállalóknak is lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy egészséges munkaidő-szabályozás valósuljon meg

– emelte ki az egyik kutató. Jonny Gifford, a brit Institute for Employment Studies kutatója szerint a tanulmány fontos lépés afelé, hogy megértsük: miért érzik magukat az emberek kiégve vagy szorongónak hosszú munkanapok után. Az agyi képalkotás alkalmazása rámutat, hogy a túlmunka nem csupán érzékelhetően megterhelő, hanem konkrét biológiai nyomokat is hagy maga után.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan hátráltathatja a munkahelyi stressz a demencia kialakulását, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.