Megduplázhatja a nőknél a demencia esélyét, ha ezt érzik napközben

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy új kutatás eredménye alapján az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy az idős korban lévő nőknél akár meg is kétszereződhet a demencia kockázata bizonyos körülmények hatására.

A kognitív képességek romlásával járó állapot gyakrabban alakul ki azoknál a nőknél, akiknek rosszabbodnak az alvási szokásaik

A kialvatlanság megduplázza a demencia esélyét

Az orvosok megfigyelték, hogy azoknál az idős nőknél, akik öt éven keresztül fokozódó álmosságot tapasztalnak napközben, kétszer nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának. Bár a kutatás nem bizonyította, hogy a nappali álmosság demenciát okozna, de mindenképpen rávilágít a két tényező közötti összefüggésre.

Az alvási problémák akár demenciára való hajlamot is jelezhetnek
Fotó: vitranc / Getty Images Hungary

A kognitív egészség megőrzéséhez az alvás elengedhetetlen, hiszen ekkor pihen és újul meg az agyunk, ami lehetővé teszi a világos gondolkodást, és képessé tesz a gyorsabb információ-befogadásra.

Arról azonban kevesebb információnk van, hogy az alvás és a megismerés változásai hogyan kapcsolódnak egymáshoz az idő múlásával, és hogy ezek a változások hogyan befolyásolják a demencia kialakulását idős korban. 

Az amerikai orvosok azonban arra a megállapításra jutottak, hogy az alvási problémák összefüggésben vannak a kognitív hanyatlással, és kockázati tényezői lehetnek a 80-as éveikben járó nők esetében a demencia kialakulásának.

A kutatók öt éven keresztül több mint 700 olyan idős nőnek kísérték figyelemmel az alvási szokásait, akiknek kezdetben nem volt demenciára utaló problémájuk. Öt év elteltével a kutatók azt tapasztalták, hogy a résztvevők több mint felénél jelentősen megváltoztak az alvási szokások. Az éjszakai alvásuk romlott, ami az alvás minőségének és időtartamának csökkenését jelentette, emiatt pedig többet szunyókáltak napközben, ami negatív hatással volt a cirkadián ritmusra. Vagyis nem volt összhangban a megfigyelésben résztvevők belső órája a természet ritmusával, emiatt napközben fáradtnak érezték magukat, éjszaka pedig nehezen merültek álomba, mert a fokozódó álmosság miatt hosszabb ideig aludtak nappal. Ezek a változások pedig kapcsolatban vannak a demencia kialakulásával, sőt a 80-as éveikben járó nőknél akár meg is kétszereződhet a kockázat.

Egy új tanulmányban az orvosok felfedték, hogy a rendszeres sport mellett melyik az az ital, amit mindenképpen fogyasztanunk kell annak érdekében, hogy az egészségtelen életmódot ellensúlyozzuk. Cikkünkből megtudhatod, melyik italtól várható, hogy növekedjen az élettartamunk.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!