Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Olvasási idő kb. 2 perc

Bizonyos munkák veszélyesebbek, mint mások, érhet közben például baleset. Azonban vannak olyanok, amelyek súlyos betegségek kockázatát növelik meg.

Egyes munkák természetüknél fogva veszélyesek, sok szakma viszont észrevétlenül is károsíthatja az egészséget. Mutatunk öt munkakört, amely jelentősen növelheti a betegségek kockázatát. 

1. A mezőgazdaság a legkülönfélébb betegségek okozója lehet

Bár a farmerek általában ritkábban halnak meg szívbetegségekben, de bizonyos egészségi problémák (leukémia, non-Hodgkin-limfóma, mielóma multiplex, lágyrészszarkóma, valamint bőr-, ajak-, gyomor-, agy- és prosztatarák) kiemelten fenyegetik őket, mivel gyakran érintkeznek vegyi anyagokkal, például növényvédő szerekkel.

A mezőgazdasági munka súlyos betegséget okozhat
Fotó: Shutterstock

2. Az építőipari munkások betegségei

A leeső tárgyak és súlyos gépek mellett az egyik legnagyobb veszély az azbeszt. Ennek az anyagnak az apró szálai idővel felhalmozódnak a tüdőben, hegesedést, végül pedig halált okozva. Bár több mint 20 éve betiltották gyártását és forgalmazását, a szabályozás előtt elkészült épületek bontása, felújítása még magában hordozza ezt a fenyegető veszélyt.

3. Mit kell kibírnia egy tűzoltó szívének?

A tűzoltók munkájának veszélyességéről eddig is volt fogalmunk, viszont a veszély igazi mértékéről talán még nem. Egy harvardi kutatók által készített tanulmány szerint egy tűzoltó számára a szívinfarktus kockázata akár 100-szorosára (!) nőhet, miközben egy tűzesetnél dolgozik. A fizikai és pszichológiai stressz hatalmas terhet ró a szívükre.

4. A pilóták és a bőrrák

Az Izlandi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a pilóták 25-ször nagyobb valószínűséggel betegednek meg malignus melanómában, a legveszélyesebb bőrrákban. Ennek oka lehet a megzavart biológiai óra, de akár a kozmikus sugárzás is.

5. Az íróasztal mögött végzett munka is nagyon káros lehet

A Dél-karolinai Egyetem kutatása szerint azoknak, akik napi több mint négy órát ülnek, 82 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a munkaforma együtt járhat mozgásszegény életmóddal és egészségtelen táplálkozással, a kockázat valójában még nagyobb.

A munkával kapcsolatban rémálmaink is lehetnek. Az alábbi cikkünkben összeszedtük, melyek a leggyakoribbak.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.