Ijesztő eredmény: a CIA megtalálhatta, honnan indult a Covid

Olvasási idő kb. 2 perc

A CIA eddig azt mondta, hogy nem tudják, hol fertőződhetett meg az első beteg Coviddal. Most viszont azt állítják, hogy laboratóriumból szabadulhatott.

A Központi Hírszerző Ügynökség, vagyis a CIA szombaton közölte, hogy valószínűbb, hogy laboratóriumi szivárgás okozta a Covid-19 világjárványt, mint egy fertőzött állat, amely a vírust az emberekre terjesztette, ami megváltoztatta a hivatal évek óta fennálló álláspontját – írja a Economx a Politico cikke alapján.

CIA elárulta, honnan indulhatott a Covid

A CIA korábban azt közölte, nem tudja pontosan megállapítani a koronavírus eredetét. Két nappal azután ezen az állásponton változtattak, hogy John Ratcliffe egykori republikánus törvényhozót beiktatták az ügynökség új vezetőjévé. Ratcliffe korábban arra utalt, hogy a CIA politikai és pénzügyi okok miatt nem adott választ arra, honnan indult a járvány.

A CIA laboratóriumi szivárgásra gyanakszik a Covid kapcsán
Fotó: Images By Tang Ming Tung / Getty Images Hungary

Most arra jutottak, hogy valószínűbb, hogy laboratóriumi szivárgás történt, mint hogy egy fertőzött állatról jutott át a vírus az emberekre. Tehát vélhetően nem a vuhani dögpiacról származik, ahogy azt korábban feltételezték. A jelentésből az nem derül ki, hogy az ügynökségnek vannak-e olyan konkrét információi, melyek igazolják, hogy a Covid Kínában egy vuhani kutatólaboratóriumból szabadult el.

A CIA mindenesetre jelezte, hogy „a Covid-19 világjárvány kutatással kapcsolatos és természetes eredetű forgatókönyvei továbbra is valószínűek”. Illetve az ügynökség egyik illetékese is küldött egy e-mailt az újságíróknak, melyben nyomatékosította:

Idézőjel ikon

„Nem vagyunk meggyőződve az értékelés pontosságáról, ezért továbbra is megvizsgálunk minden olyan új hírszerzési jelentést vagy nyílt forrásból származó információt, amely megváltoztathatja ezt az álláspontot.”

A kínai kormány tagadta, hogy a járvány a vuhani laboratóriumban történt szivárgás miatt kezdődött.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.