Demenciához vezethet, ha itt szőrtelenítesz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha az orrodban található szőrszálakat eltávolítod, azzal kockáztatod az Alzheimer-kór kialakulását. Helyükön ugyanis olyan baktériumok szaporodhatnak el, amelyek kiváltó okai lehetnek ennek a rettegett betegségnek.

A szőrzet nem csak az állatokat, az emberek testét is védelmezi a külvilág káros hatásaitól. Ha megválunk tőlük, akár meg is betegedhetünk, s nem a szőrtüszőgyulladás lesz a legnagyobb bajunk. A kutatók összefüggést fedeztek fel hiányuk és az időskori demencia között. Mutatjuk, melyik testtájad ne szőrtelenítsd, ha megelőznéd a bajt.

Bár nem tűnik túl esztétikusnak, ha innen-onnan kilóg egy-egy barna vagy fekete szőrszál, mégis komoly funkciót tölt be életünkben szőrzetünk. Az epilálás már az ókorban is egy olyan szépészeti gyakorlat volt, mely némely kultúrában teljes társadalmi rétegek számára szinte kötelező érvénnyel bírt. Akkoriban még rovarokat használtak a szőrszálak eltávolítására, az apró állatokkal rágatták le a feleslegesnek ítélt felhámot.

Nemcsak a szobrokon, de az antik világ asszonyain sem találtunk volna egyetlen szőrszálat sem
Fotó: simplyzel / Getty Images Hungary

Rovarokkal és mésszel szőrtelenítettek

A fiatal lányok már tizenéves korukban epiláltattak az ókori görög városállamokban, s Kleopátráról is jó ideje közismert, hogy gyantáztatta intim testtájait.

Az intim szőrtelenítés a 20. század elején kezdett visszaszivárogni, először a nők, majd a férfiak mindennapjaiba is – bár manapság egyre inkább terjed a természetes kinézet, azonban mi most más testtájakat érintünk kitekintésünk során. Az orrszőrt vesszük górcső alá.

Az orrszőr – a fülben növekvő társaival egyetemben – igazán különleges. Biztos sokan elgondolkodtak rajtam kívül is azon, vajon a hosszú, kilógó szőrszálak ezeken a testrészeinken miért csak a férfiak életét keserítik meg. Vajon az idősebb hölgyek annyira profik az epilálásban már évtizedek óta, hogy egyszerűen nincs esélye annak, hogy látványosan szőrös orrokat vagy füleket láthassunk az utcán rajtuk, vagy ez tényleg a férfiak sajátossága?

Sokan vannak rossz viszonyban szőrszálaikkal
Fotó: koldunova / Getty Images Hungary

Tesztoszteronfüggő, mekkorára nő

Az orr és a fül szőrei növekedési fázisuk során kifejezetten érzékenyek a tesztoszteronra. Az első évtizedekben szinte láthatatlanok, azonban a tesztoszterontermelés hatására beindul növekedésük, genetikai hajlamtól függően válhat ez látványossá. S így az orr és a fül szőrszálai extrém módon látványosak lesznek, a tesztoszterontermelés a hajhagymákra éppen ellenkezőleg hat, ez lesz a felnőttkori kopaszodás oka. 

Az orrszőr eltávolítását azonban a kutatók és az orvosok sem javasolják, bármennyire is zavarja viselőjét. Fontos védelmi funkciót látnak ugyanis el. Mozgatják az orrváladékot, és kiszűrik a levegőben rejlő, káros anyagokat. Semmiképpen nem szabad tövestől kitépni őket, s a hosszuk sem mindegy.

Egy korábbi kutatás szerint hosszuktól is függ, mennyire képesek hatékonyan végezni ez utóbbi feladatot. Egy korábbi kutatás szakemberei szerint némely világváros olyan szmogos, hogy szinte térdig kellene növeszteni az orrszőrt ahhoz, hogy maradéktalanul képes legyen megszűrni viselője számára a levegőt. Az orrszőr hosszának fontosságát erősíti meg az a vizsgálat is, mely bebizonyította, hogy a hosszabb orrszőrzetű emberek harmadával kevesebben lesznek allergiások és asztmások, mint azok, akiknek szinte láthatatlanok maradnak ezek a szőrszálai.

Nem ez a megfelelő módja, ha megszabadulnánk az orrunkban növekvő szőröktől
Fotó: ajr_images / Getty Images Hungary

Ha zavar, hogy kilóg az orrodból

Ha azonban eltávolítjuk őket, azzal komoly fertőzéseket kockáztathatunk. A kihúzott szőrszálak helyén elszaporodó baktériumok – közöttük például a chlamydia – ugyanis a később kialakuló Alzheimer-kór egyik kiváltó okai lehetnek. A Nature magazinban 2022-ben megjelent tanulmány szerint ugyanis ez képes olyan módon károsítani az idegrendszert, ami éppen az Alzheimer-kór által érintett idegsejteket is tönkreteheti. Olyan betegségekkel hozták összefüggésbe ezt, az orrnyálkahártyán leginkább sebesedés útján terjedő fertőzést, mint a sclerosis multiplex, az ateroszklerózis, a krónikus ízületi gyulladás és az Alzheimer-kór. Az akár hetekig-hónapokig lappangó megfertőződést nem egyszerű összekötni egy aprócska sérüléssel, melyet egy kitépett szőrszál okoz, így valószínűleg eszébe sem jutna a legtöbbünknek, hogy egy pici seb milyen hosszú távú következményekkel járhat.

A szakértők azt javasolják, hogy ha muszáj bármi miatt eltávolítani az orrszőrzet látható részeit, azt inkább ollóval, vágva tegyék az érintettek, ne pedig csipesszel, az egész szőrszálat eltávolítva. Persze azt is kiemelik, hogy egyéb funkciói miatt a rövidítés sem célszerű, hiszen a légszennyezés káros hatásaitól hosszától függően képes védelmezni testünket. 

Az eldobható borotva veszélyeiről is írtunk már. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.