Érik a gyógyszervásárlás átalakítása: új helyen szerezhetjük be

Olvasási idő kb. 2 perc

Az első tapasztalatok megfelelőek voltak a gyógyszerautomaták tesztüzemével kapcsolatban. A gyártó közlése szerint mindhárom településen egyre népszerűbbé vált a vásárlás ezen módja az elmúlt hónapokban.

Szigethalmon, Győrben és Gyálon működik pár hónapja tesztüzemben gyógyszer-automata. A gyártó Pegasus Informatikai Kft. közlése szerint ez idő alatt megfelelően működtek a szerkezetek, és egyre többen vették igénybe ezt a lehetőséget – a legnagyobb forgalmat a hétvégi napokon, valamint hétköznap 18 és 22 óra között tapasztalták – derül ki a Népszava cikkéből

Ennek ellenére egyelőre még bizonytalan, hogy megjelennek-e országszerte gyógyszerautomaták. A lehetőséget Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár vetette föl még áprilisban, ám a patikusszervezetek nem lelkesedtek a javaslatért. Ennek ellenére a gyártó három automatát telepített, amelyeket táplálék-kiegészítőnek minősülő készítményekkel, óvszerekkel és terhességi tesztekkel töltöttek föl. A magyarországi szabályozás ugyanis tiltja, hogy gyógyszereket patikán kívül forgalmazzanak.

Németországban például sok helyen lehet automatákból vásárolni gyógyszereket
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

30 kilométert kell utazni gyógyszervásárláshoz

Az automaták forgalma telepítésük óta folyamatosan nőtt. „A páciensek főként olyan termékeket vásárolnak az automatából, amit nem biztos, hogy kérnének egy kisebb településen attól a gyógyszerésztől, aki adott esetben a család ismerőse” – mondta Lakatos András, a gyártó cég ügyvezetője. A Digital Health Summit néven megrendezett konferencián Lakatos arról is beszélt, hogy az automaták 1500 településen oldhatnák meg a gyógyszervásárlás problémáját. Ezeken a helyeken ugyanis olykor 30 kilométerre is el kell utazni azért, hogy például lázcsillapító kúpot szerezzenek be a gyereknek.

Takács Péter korábban azzal érvelt az automaták mellett, hogy az alapellátási ügyeletek átalakítása kikényszeríti a patikai ügyeletek átszervezését. Az államtitkár szerint ugyanis a gyermekgyógyszereket éjszaka is elérhetővé kell tenni, amire több megoldási javaslata is született, köztük az is, hogy ezt a feladatot gyógyszertár által üzemeltetett gyógyszerkiadó automatákkal oldják meg.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.