Valójában ekkor kezd el őszülni a legtöbb nő

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokak rémálma az ősz hajszálak megjelenése. Egy új tanulmány szerint azonban sokkal hamarabb megjelenthetnek, mint arra alapvetően számítanánk.

Az első ősz hajszálak felfedezése nagyon sokkoló érzés, sokszor nem szeretnénk elhinni, próbáljuk elrejteni. Azonban, ha úgy érzed, hogy túl hamar jelent meg nálad, akkor nem vagy egyedül. Ugyanis egy új tanulmány szerint sokkal hamarabb bekövetkezik, mint arra a legtöbben gondolnak.

Sok nő rémálma az őszülés

Egy 1000 nő megkérdezésével készült felmérés szerint a nők fele a 30-as évei elején veszi észre az első ősz hajszálat, leggyakrabban 31 és 35 éves kora között. A kutatásból még az is kiderült, hogy a nők 17 százaléka a 25. születésnapja előtt fedezi fel az első fehér tincsét. Bár sokan a korai őszülés mögött a stresszt látják, legyen az akár munkahelyi, akár családi dolgok miatt, a szakértők szerint ez egyszerűen a felnőtté válás része.

Már egészen fiatalon elkezdhet őszülni a nők haja
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Az ősz hajszálak felfedezése után a nők több mint fele azt mondta, hogy elkezd aggódni az öregedés miatt, ötből ketten zavarban vannak amiatt, hogy mások mit gondolnak majd a fehér tincsükről, 36 százalékuk kevésbé bízik önmagában és a megjelenésében, egyharmaduk pedig kevésbé érzi magát ettől vonzónak.

Minden ötödik nő még mindig hisz abban a mítoszban, hogy ha kitépünk egy ősz hajszálat, akkor hét újabb nő a helyére, és majdnem minden tizedik úgy véli, hogy minél többször festjük a hajunkat, annál gyorsabban őszül meg. A résztvevők mintegy 80 százaléka mondta, hogy úgy véli, a stressz felgyorsítja az őszülés folyamatát, 71 százalékuk véli úgy, hogy ezt a gének határozzák meg.

Mitől lesz fehér a hajunk?

Valójában a haj egyáltalán nem „őszül” meg, a szőrtüszőből kinőve a hajszálnak egyetlen színe van, amely nem változik meg, lehet ez szőke, barna, fekete vagy vörös. Azonban a szőrtüszők a kor előrehaladtával kevesebb színt termelnek, a szín így változik a haj természetes ciklusán keresztül.

A stressz a tévhitekkel ellentétben nem változtatja meg az egyes hajszálak színét, kiválthat azonban egy gyakori állapotot, a telogen effluviumot, amelynek hatására a haj a normálisnál körülbelül háromszor gyorsabban hullik. Ilyenkor a szálak ugyan visszanőnek, így az állapot nem okoz kopaszodást, de a főleg a középkorúaknál megfigyelhető jelenség során a kihulló, majd regenerálódó haj szálainak színe az eredeti helyett szürke lesz.

Mi okozhat korai őszülést?

Az őszülésre több tényező is rásegíthet, ilyen például a vitaminhiány. A B9, B12, biotin vagy D-vitamin bármilyen hiánya hozzájárulhat a korai őszüléshez – állítja egy 2018-as tanulmány. 2017-ben egy másik kutatás összefüggést talált a B12-vitamin, a folsav és a biotin hiánya és a korai ősz hajszálak között 20 éves vagy fiatalabb ázsiai embereknél.

Óriási szerepe van benne a genetikának is, ha a családban valakinek korán őszült a haja, akkor a leszármazottai is számíthatnak rá. Emellett egy 2013-as tanulmány arra is rávilágít, hogy míg az európaiaknál már 20 éves korban elkezdődhet a tincsek fehéredése, addig az ázsiaiaknál akár 25, az afroamerikaiaknál pedig 30 éves korban érhet el valakit.

Oxidatív stressz esetén előfordulhat, hogy az antioxidánsok nem elegendőek a szabad gyökök károsító hatásának ellensúlyozására. Ezek pedig károsítják a sejteket, hozzájárulva az öregedéshez és az olyan betegségekhez, mint például a vitiligo, amely a melanin sejtek elhalása vagy a sejtfunkció elvesztése miatt a hajat is fehérré teheti.

Az őszülést több tényező is befolyásolja
Fotó: batuhan toker / Getty Images Hungary

Egyes egészségügyi állapotok, köztük az autoimmun betegségek szintén növelhetik az egyén korai őszülésének kockázatát. A fehér haj szintén gyakori az alopecia areata, egy autoimmun bőrbetegség esetében, amely hajhullást okoz a fejbőrön, az arcon és a test más részein. Amikor a haj visszanő, a melaninhiány miatt általában fehér.

Egy 2018-as tanulmány arról számolt be, hogy a dohányzás is összefüggésbe hozható a korai őszüléssel. Sőt, régebbi kutatások szerint a dohányosok két és félszer nagyobb valószínűséggel kezdenek el őszülni 30 éves koruk előtt, mint a nemdohányzók.

Egyes felmérések szerint a kémiai hajfestékek és egyéb hajtermékek – még a samponok is – hozzájárulhatnak a korai őszüléshez. 

A szempilla hullása és cserélődése normális, azonban bizonyos esetekben betegséget is jelezhet. Az alábbi cikkünkbőlkiderül, mi állhat a hátterében.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.