Kevesen ismerik a „szerelmi petrezselyemnek” is nevezett fűszert, pedig csodákra képes

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Júniusban és júliusban virágzik a lestyán, amit kulináris tulajdonságai mellett gyógynövényként is használhatunk. Sőt, ez a zellerféle még a cipő frissítésére is alkalmas.

A lestyán egyedi ízének köszönhetően kiváló fűszere a leveseknek, salátáknak, dresszingeknek, koktéloknak és a likőröknek, de ugyanilyen sokoldalúan felhasználható a népi gyógyászat szerint is annak érdekében, hogy betegségeket gyógyítsunk vagy előzzünk meg.

A lestyán nem csak fűszer, kiváló gyógynövény is

A lestyánnak minden része ehető, de a leggyakrabban a leveleit használják fel, legyen szó ízesítésről vagy gyógyításról. A lestyán íze a zellerére emlékeztet, amit egy kis élesztőre hasonlító íz kísér. A növényt már a rómaiak is ismerték és használták, és nem csupán a konyhában, hanem gyógynövényként is, egyebek között lázcsillapításra, sárgaság kezelésére, az emésztés serkentésére, vízhajtásra, másnaposságra. Ezenkívül akár fürdővízbe is keverhetjük, illetve alkalmas cipőtisztításra és -szagtalanításra is. 

A lestyán nagyon egészséges fűszer, többek között lázcsillapító hatású
Fotó: HandmadePictures / Getty Images Hungary

A lestyánt más néven „szerelmi petrezselyemként” is ismerik, hiszen régen afrodiziákumként is közkedvelt növénynek számított.

A fentieken túl a lestyán csökkenti a gyulladást, különösen igaz ez a húgyutakban kialakult gyulladásra. Emellett antimikrobiális tulajdonságokkal is rendelkezhet, így segít a szervezetünknek megbirkózni a baktériumokkal. 

Vannak, akik azt állítják, hogy a lestyán segíthet a menstruációs ciklus szabályozásában is.

A lestyán továbbá hatásos lehet a vesekövek, az irritábilisbél-szindróma, a malária, a torokfájás, a mandulagyulladás, a reuma és a köszvény okozta panaszokra, valamint rákellenes hatást is tulajdonítanak neki.

Fűszerként sokrétű, de fogyasztása körültekintést igényel

Ahogyan azt már fentebb is említettük, a lestyán felhasználása igen sokrétű. Alkalmazhatjuk fűszerként, ilyen formában számos leveshez készült fűszerkeverékek vagy leveskocka alapja.

A lestyán nemcsak egészséges fűszer, de finom is, ezért felhasználása igen sokrétű
Fotó: Tim Macpherson / Getty Images Hungary

Készíthetünk belőle forrázatot, ám a lestyánból készült tea legfeljebb négy hétig fogyasztható. Beszerezhető illóolaj formájában, de összetevője gyomorkeserűknek, likőröknek, találkozhatunk vele sörökben, borokban, de használják fürdővízben, habfürdőkben, miután bőrirritáció esetén nyugtató hatású lehet, továbbá alkotóeleme néhány dezodornak is.

Bár a lestyán sokak számára biztonsággal fogyasztható, számolni kell azzal, hogy néhány gyógyszerrel kölcsönhatásba léphet. Ilyenek például a vizelethajtó hatású gyógyszerek és gyógynövényes étrend-kiegészítők, a véralvadásgátló és vérhígító szerek.

Kutatások igazolják, hogy a feketekömény-olajnak igen magas az antioxidánstartalma, ezért erős gyulladáscsökkentő. Egyebek között segíthet az asztma és a magas vérnyomás kezelésében, sőt még haj- és bőrápolásra is használható.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.