A demencia tünete evés közben is jelentkezhet

Olvasási idő kb. 2 perc

Kutatók nemrég felfedezték, hogy az elme egyre romló állapota a memóriavesztés, az izomgyengeség és a koordinációs problémák mellett csökkent torokérzékeléssel is jelentkezhet, ami nyelési nehézségekhez vezethet. Éppen ezért ez is a demencia egyik korai jele lehet. A diszfágiának is nevezett képességromlás tünete lehet továbbá a kényszeres rágás és az az érzés, hogy evés közben a szájban kell tartani az ételt. Ez súlyvesztést, alultápláltságot és kiszáradást eredményezhet.

A diszfágia a mozgásért és a koordinációért felelős agyi régiók károsodása miatt következik be, de az agynak ez a része szabályozza a nyelési reflexet is.

Akár fulladáshoz is vezethet a demencia tünete

A demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, ami idős korban jelentkezik, és leggyakrabban memóriavesztésben és a viselkedés megváltozásában nyilvánul meg. A szellemi képességek kóros mértékű elvesztésével járó betegségben Európában több mint hétmillióan érintettek.

A demencia egyik tünete a nyelési nehézség is lehet
Fotó: kazuma seki / Getty Images Hungary

Magyarországon a becslések szerint 250-300 ezer demens ember él, többségük 65 év feletti.

A demencia nem gyógyítható állapot, gyógyszeres beavatkozással is csupán enyhíteni lehet a tüneteket.

Tapasztalatok szerint a diszfágia tünetei széles körben elterjedtek, és igen sok demenciában szenvedőnek gyakori problémát jelentenek az étkezési vagy ivási nehézségek. A diszfágia jó néhány kockázatot rejt magában, hiszen megeshet, hogy a nyelési nehézség miatt az étel rossz útra téved, és a gyomor helyett a tüdőbe kerül, ami a legrosszabb esetben fulladást okozhat, de következménye lehet az alultápláltság és az emiatt bekövetkező életminőség-romlás is.

Ezek a nyelési nehézség tünetei

Az orvosok megfigyelték, melyek azok a jelek, amelyek nyelési nehézségre utalnak. Mindenképpen figyelemre méltó, ha valaki rosszul zárja az ajkait, és emiatt kicsorog a nyál, az étel vagy az ital a szájából. Szintén árulkodó lehet, ha túl hosszú ideig tart az ételt megrágni, vagy valaki hosszú ideig a szájában tartja az ételt anélkül, hogy megrágná és lenyelné azt. Az evés vagy ivás közbeni köhögés vagy torokköszörülés is a diszfágia gyakori tünete, ahogyan a vissza-visszatérő felső légúti fertőzések, a fogyás, valamint az evés és a folyadékpótlás elhanyagolása is.

Kisebb falatok, pépesebb ételek

A kisebb falatkákat könnyebb megenni
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Diszfágia esetén sokat segít, ha megváltoznak a betegségben szenvedők táplálkozási szokásai. Megkönnyítik a nyelést például a lágyabb, pépesebb ételek, a kisebb falatok és kortyok, a lassabb evés. A demens ember etetésénél ügyelni kell arra, hogy az ápolt evés és ivás közben teljesen ébren legyen. A figyelme fenntartása érdekében ösztönözzük arra, hogy rágja össze és nyelje le a szájába adott ételt.

Azok, akik tudatosan és kiegyensúlyozottan táplálkoznak, ritkán tapasztalnak meg olyan betegségeket, melyeket valamelyik vitamin hiánya okozna. Ha szeretnéd tudni,  milyen következményekkel járhat, ha valaki nem gondoskodik a megfelelő vitaminpótlásról, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.