Ezek a gyógynövények garantáltan leviszik a vérnyomást

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyarok jelentős része, mintegy egyharmada, magas vérnyomással küzd. Sokszor életmódváltással és a megfelelő étrend kialakításával is sokat tehetnénk annak érdekében, hogy gyógyszerek nélkül is csökkentsük a magas vérnyomást. Ebben számos gyógynövénynek számító fűszernövény is a segítségünkre lehet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2023. szeptemberi jelentése szerint a magas vérnyomással élők száma 1990 és 2019 között megduplázódott a világon, 650 millióról 1,3 milliárdra nőtt. A magas szisztolés vérnyomás a korai halálozás legfontosabb kockázati tényezője világszerte, amely évente mintegy 10,8 millió elkerülhető halálesethez vezet.

Az életmódváltás is segítségünkre lehet

Hazánkban a 30–79 éves lakosság közel fele, a férfiak 56, a nőknek pedig a 41 százaléka szenved magas vérnyomástól. Ezzel Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol a legmagasabb a hipertónia aránya az említett korcsoportban. A helyzetet pedig csak tovább súlyosbítja, hogy tíz magas vérnyomásban szenvedő magyar felnőtt közül átlagosan csak hatot diagnosztizálnak, és közülük csak ötöt kezelnek, továbbá csak minden másodiknak van megfelelően beállítva a vérnyomása.

Az életmódváltás fontos eszköze a tartós vérnyomáscsökkenésnek
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

Az orvosok szerint, ha sikerülne Magyarországon a hatékonyan kezeltek arányát megduplázni, akkor 2040-re 86 ezer haláleset lenne elkerülhető. Ezzel a magas szisztolés vérnyomásnak tulajdonítható szív- és érrendszeri női halálozás fele, a férfihalálozásnak pedig csaknem 60 százaléka kivédhető lenne. 

Jó hír azonban, hogy a magas vérnyomás megelőzhető és akár kordában is tartható gyógynövényekkel, a szükséges gyógyszeres kezelés kiegészítéseként, de akár önmagában is.

Mindemellett az életmódváltás is segítségünkre lehet, hiszen a táplálkozás és a rendszeres testmozgás is fontos kiegészítője lehet a gyógynövényes és a gyógyszeres kezelésnek is.

Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyek azok a gyógy- és fűszernövények, amelyek segíthetnek csökkenteni a magas vérnyomást.

Vörös- és fokhagyma

A fokhagyma az egyik olyan gyógynövény, amely segítséget nyújthat a magas vérnyomás csökkentésében. Ez a benne lévő allicin nevű vegyületnek köszönhető. A vöröshagyma pedig olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás csökkentésében segíthetnek.

A hagymafélék azok közé a fűszernövények közé tartoznak, amelyek segítik a vérnyomás csökkentését
Fotó: Marko Jan / Getty Images Hungary

Fahéj

A fahéj számos egészségügyi tulajdonsággal rendelkezik, egyebek között hatékonyan alkalmazható a magas vérnyomás és a cukorbetegség elleni küzdelemben is. A fahéj is antioxidánsokban gazdag, amelyek a vérnyomás szabályozásában fontos szerepet játszanak.

Bazsalikom

A bazsalikom telis-tele van olyan vegyületekkel, amelyek segíthetnek csökkenteni a magas vérnyomást. A bazsalikomban lévő eugenol nevű antioxidáns kalciumcsatorna-blokkolóként működik, amely segít ellazítani az ereket azáltal, hogy megakadályozza, hogy a kalcium olyan helyekre kerüljön a szervezetünkben, ahol nincs rá szükség. 

A bazsalikom érlazítóként segít szabályozni a vérnyomást
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Kakukkfű

A kakukkfű magas rozmarinsav-tartalma támogatja a véráramlást, ellazítja az ereket, és még a gyulladás leküzdésében is segít. Továbbá állatkísérletekkel bizonyított, hogy a rozmarinsav képes blokkolni az angiotenzin-konvertáló enzimet, ami jelentősen csökkenti a vérnyomást. 

Petrezselyem

A petrezselyem jó forrása a C-vitaminnak és a karotinoidoknak, amelyek színt adnak a növényeknek. Az ilyen antioxidánsok segíthetnek csökkenteni a vérnyomást és a „rossz” koleszterint, melyek a szívbetegségek kockázati tényezői. 

A friss petrezselyem nem csupán a vérnyomást, hanem a koleszterinszintet is csökkenti
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Zellermagok

A zellermagok a bazsalikomhoz hasonlóan úgynevezett kalciumcsatorna-blokkolókként működve csökkenthetik a vérnyomást. A rostokban gazdag zellermagok fontos tápanyagokkal szolgálnak a szív egészségéhez, emellett támogatják a vérnyomás normál szinten tartását.

Gyömbér

A gyömbér hihetetlenül sokoldalú fűszernövény, éppen ezért alapvető eleme az alternatív gyógyászatnak. A gyömbér sok egyéb jótulajdonsága mellett az erek simaizmainak ellazításával elősegítheti az egészséges vérkeringést, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet is.

Számos olyan egészségügyi probléma van, amelyek kezelésében nagy előrelépést jelenthet az életmódváltás. Ha szeretnéd tudni, melyek azok a krónikus betegségek, amelyeknek a tünetei életmódváltással kordában tarthatók, olvasd el az erről szóló cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.