Autizmushoz vezethet, ha ezt isszák a terhes nők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több a diagnosztizáltan autista mind a gyermekek, mind a felnőttek körében, azonban ennek okai között csak egy a sok közül, hogy ma már jóval korábban képesek felismerni az autizmus. Mint kiderült, a táplálkozásnak is köze van ahhoz, ha egy gyermek a szociális kapcsolatok terén nem funkcionál majd megfelelően.

Számtalan kutatás és tanulmány foglalkozik az autizmussal, mely a világ egyik legkülönfélébb tüneteivel járó neurobiológiai betegség. Spektrumzavarnak is nevezik, hiszen egészen szélsőséges formákban jelenhet meg az egyes emberek mindennapi életében. Most már tudjuk, hogy akár az étkezés is kiválthatja bizonyos esetekben.

Magyarországon nyolc nagy kategóriába sorolják az autizmussal élő embereket, a konkrét BNO-kódot pszichiátriai vizsgálatot követően kapják meg az emberek, akár már 3 éves korukban. Azzal, hogy mi okozza az egyre gyakoribb megjelenését, évtizedek óta foglalkoznak a kutatók. 

Egyre több gyermeket diagnosztizálnak autizmussal
Fotó: Image taken by Mayte Torres / Getty Images Hungary

Már 3 éves kor előtt feltűnhet, hogy valami nincs rendben

A San Antonió-i Egyetem Egészségtudományi Központjának kutatói nemrég tettek közzé egy tanulmányt, melyben a várandós nők étkezési szokásait vizsgálták, és hozták összefüggésbe fiaik későbbi autizmusdiagnózisával. Mint kiderült, nemcsak a várandósság idején, de a szoptatás alatt fogyasztott bizonyos élelmiszer-adalékanyagok is összefüggést mutattak a fiúgyermekeknél később diagnosztizált ADS-sel. 

Minél több aszpartám nevű édesítőszert fogyasztottak az anyák a terhesség három trimesztere, illetve a szoptatási időszak során, annál nagyobb gyakorisággal derült ki a későbbiekben, hogy fiuk autista. 

Mire jó az aszpartám?

Az aszpartám egy, az 1980-as évek óta egyre többször használt édesítőszer, mellyel a finomított cukrot helyettesítik az ételekben és italokban. Leginkább az üdítőitalokban, a rágókban, diétás élelmiszerekben, a fagylaltokban, tejtermékekben, reggelizőpelyhekben és müzlikben, fogkrémekben, illetve egyes gyógyszerekben van jelen. 

A fiúk esetében az anyai táplálkozást sejtik az autizmus kiváltó okok mögött
Fotó: The Good Brigade / Getty Images Hungary

Az aszpartámos italok és az autizmus

A tanulmány során a texasi kutatók kiderítették, hogy az autizmussal diagnosztizált kisfiúk esetében háromszoros az autizmus előfordulásának az esélye, amennyiben anyjuk korábban legalább napi egy adag diétás üdítőt vagy ezzel megegyező mennyiségű aszpartámot fogyasztott a várandósság és a szoptatás időszaka alatt.

A lánygyermekek esetében nem találtak ilyen összefüggést.

„Fontos megjegyezni, hogy ez még nem ok-okozati összefüggés” – hangsúlyozta a tanulmány vezetője, Raymond F. Palmer orvos-professzor. „Azt azonban korábbi kutatási eredményekkel összefüggésben kijelenthetjük, hogy a koraszülöttség és a kardiometabolikus egészségügyi problémák kiváltó oka lehet az, hogyha a terhesség és a szoptatás alatt az anya diétás italokat fogyaszt. Eredményeink fontos kérdéseket vetnek fel a lehetséges neurológiai hatásokkal kapcsolatban, melyek további vizsgálatokat igényelnek a későbbiekben” – tette hozzá.

Idézőjel ikon

Kulcsfontosságú, hogy mérlegeljük a lehetséges kockázatokat, különösen a fiúk esetében, és óvatosan járjunk el a termékek terhesség és szoptatás alatti fogyasztásával kapcsolatban, amíg átfogóbb értékelések nem állnak rendelkezésünkre.

A kontrollvizsgálatok során 235 autista és 121 neurotipikus gyermek édesanyjától gyűjtöttek információkat étkezési szokásaikat tekintve. A szülők saját étrendjükkel kapcsolatos emlékei alapján végeztek számításokat azzal kapcsolatban, hogygyakoribb-e az autizmus megjelenése bizonyos élelmiszerek fogyasztása esetén. Az eredmények azt mutatták, hogy az autizmussal diagnosztizált fiúgyermekek háromszor akkora aszpartámmennyiségnek voltak kitéve, mint egészséges társaik a kontrollcsoportban. 

Vajon valóban a diétás italok aszpartamtartalma a hibás a gyermekek autizmusában?
Fotó: comzeal / Getty Images Hungary

Az aszpartámot a kutatás időszakával egy időben nyilvánította a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség és a WHO „valószínűleg emberre rákkeltőnek” egy kockázatelemző tanulmánysorozatot követően. Dr. Francesco Branca, a WHO Táplálkozási és Élelmiszer-biztonsági Osztályának igazgatója szerint ugyan nem ad okot aggodalomra az általánosan felhasznált mennyiség – ez testsúlykilogrammonként jelenleg maximum 40 mg –, további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, milyen hatással lehet az aszpartám fogyasztása a metabolikus szindróma, az inzulinszabályozás és a cukorbetegség szempontjából. 

Az autizmus, illetve az ADHD mögött nem csak az életmód egyes elemeit sejtik a kutatók. Ahogy mi is foglalkoztunk már korábban a témával ebben a cikkünkben, egyes esetekben genetikai okok is állhatnak a neurobiológiai betegségek mögött. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.