Elfogadás vagy a kövérség ünneplése: szerinted miről szól a testpozitivitás?

Olvasási idő kb. 5 perc

Hallottál már a testpozitivitásról? És arról, hogy ez pontosan mit is jelent? A témában máig sok a vita, hiszen még mindig sokak azok táborát erősítik, akik azt mondják, e jelenség nem más, mint a kövérség pártolása a plus size ünneplésével. De vajon mi lehet az igazság? Testképünkkel kapcsolatos pozitív hozzáállásunk vajon tévútra is terelhet bennünket? Kövesdi Rita stílustanácsadót kérdeztük.

„A body positivity szemlélet gyakorlatilag azt jelenti, hogy szeretjük és tiszteljük azt a testet, amelyben élünk, nem akarunk görcsösen változtatni rajta, nem akarunk hamis ideáloknak megfelelni. A szeretethez viszont az is hozzátartozik, hogy vigyázunk magunkra, vigyázunk a testünkre, egészséges étkezéssel és mozgással is támogatjuk, hogy sokáig szolgáljon minket. Szóval az én értelmezésemben egy egészséges kapcsolatot jelent a testünkkel, a testképünkkel” – vélekedik Kövesdi Rita.

Hogy pontosan meddig mehetünk el a teltebb idomok elfogadásának és normalizálásának terén, lehet-e káros a testpozitivitás, és mit érdemes tudnunk testalkatunkról, mind megkérdeztük a szakembertől.

Sokan azt gondolják a testpozitivitásról, hogy egyet jelent a plus size ünneplésével. 

Azt hiszem, ez egy nagyon kezdetleges hozzáállás volt a testpozitív szemlélethez, és csupán annak szólt, hogy tegyünk láthatóvá valamit a médiában, amely sokáig tulajdonképpen rejtve volt. Hosszú út vezetett odáig, hogy egyáltalán átlagos testeket is lássunk a webshopokban, ne csak szupervékony modellekhez kelljen hasonlítani magunkat. De a testpozitív szemlélet arról is szól, hogy elfogadjuk a szupervékony modellalkatú lányokat éppúgy,

Idézőjel ikon

mint mindenki mást mid size-tól plus size-ig, beleértve a mozgáskorlátozott vagy testi fogyatékkal élő társainkat is.

Kövesdi Rita stílustanácsadó számára a testpozitivitás egészséges kapcsolatot jelent a testünkkel, testképünkkel
Fotó: Schwarczenberger-Ludvan Gyongyi

Hogyan vagyunk mi, nők a testünkkel?

Sajnos túl gyakran találkozom azzal a jelenséggel a testalkatelemzés során, hogy a nők a tükör előtt állva a legkülönfélébb módokon képesek bántani magukat, és szinte szabadkoznak az adottságaik miatt.

Pedig a változás, amit a stílustanácsadástól remélnek, pontosan az elfogadás pillanatában indul.

A Kibbe-módszer, amivel dolgozom, gyakorlatilag négy szóban összefoglalható: ünnepeld azt, amid van! A hagyományos alma-körte-homokóra és a többi tipizálás helyett nem a korrigáláson és az optikai csalásokon van a hangsúly, hanem a saját adottságaink megélésében.

Hogyan alakíthatunk ki jobb kapcsolatot magunkkal?

A legelső lépés az elfogadás, hogy elfogadjuk végre a testünk sajátosságait. Itt nemcsak az örök harcra gondolok a kilókkal, hanem egyáltalán olyan alapvető dolgokkal legyünk jóban, hogy épp magasak vagyunk vagy alacsonyak, hogy széles a vállunk vagy törékeny, hogy ilyen-olyan-amolyan formájú a lábunk, és hogy mekkora a mellméretünk. Gyakran jönnek vissza azzal a vendégeim, hogy az elfogadás által gyakorlatilag új szemüveget kaptak a világra, és nemcsak magukat látják sokkal szebbnek, hanem másokat is.

Már nem a hibákra fókuszálnak, hanem az egyediségben rejlő szépségre.

A testalkatelemzésről mondják azt, hogy segíthet ebben. Ez tényleg így van?

Ez pont erről szól, mert leginkább tényleg arra jó, hogy végre elfogadják magukat a nők, megbékéljenek az adottságaikkal, és legyenek is rá büszkék. A másodlagos hozadéka pedig, hogy segít eligazodni a ruhák és a lehetőségek végtelen tengerében.

Idézőjel ikon

Elképesztően sok ruha vesz körül minket, de csak bizonyos százalékuk lesz rajtunk igazán harmonikus.

Ha megvannak a szempontok, hogy mire érdemes figyelni, milyen szabásvonalak, milyen anyagok, milyen stílus fog minket támogatni abban, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hatalmas lépéseket teszünk önmagunk felé.

Honnan tudjuk, hogy kinek milyen a stílusa? 

Amikor stílusról beszélgetünk, gyakran nehéz megfogalmazni, hogy mitől is igazán stílusos valaki. Vajon az számít, hogy milyen a testalkata? Hogy divatos holmikat visel? Hogy a színtípusának megfelelően öltözködik? Hogy az adott alkalomhoz és helyszínhez kifogástalanul passzoló szettben van? Mindez együtt, és persze egyik sem.

Idézőjel ikon

Szerintem attól stílusos valaki, hogy meri önmagát vállalni, és az öltözéke harmóniában van a személyiségével. Akkor jön az a bizonyos megmagyarázhatatlan wow-hatás!

Olvastam egyszer egy nagyon szemléletes hasonlatot a stílusról. Gondoljunk egy énekesmadárra, majd gondoljunk egy ragadozó madárra. Aztán képzeljük el az énekesmadarat egy bimbózó virágos faágon, a ragadozó madarat pedig a sziklás hegycsúcson.

Most keverjük össze a helyszíneket!

Szegény énekesmadár olyan védtelennek tűnik a sziklás hegycsúcson, a ragadozó madár pedig ugyan mit keres a virágos faágon? A stílus is valami ilyesmi, amikor a megfelelő környezetbe helyezzük magunkat, hogy a természetes szépségünk tudjon ragyogni. A megfelelő környezet pedig olyan ruhák, kiegészítők, haj és smink együttesét jelenti ez esetben, ami valóban tükröz minket, és akkor voilá, beköszönt a harmónia.

Tudtad-e?

Hét stílusesszencia létezik, a drámai, a gamine (játékos), a természetes, a klasszikus, a romantikus, a bájos és az angyali. Ezek közül pedig bármelyik kettő vagy három szokott jellemző lenni valakire, és ettől az egyéni mixtől lesz a személyes stílus tulajdonképpen utánozhatatlan.

Lehet kategorizálni az egyes stílusokat?

A stílus annál jóval bonyolultabb, mint hogy valaki sportos vagy elegáns, vagy netán sportosan elegáns, de van olyan rendszer, amely segítségével megfoghatóvá válik, milyen is a személyes stílus. Ez van, akinek ösztönből megy, de van, akinek tudatossá kell tenni, fel kell fedezni, hogy milyen is az ő stílusa. Nem hiszek abban, hogy mindenkinek jól áll a pliszírozott szoknya művelúr kabátkával és fehér sportcipővel, mint ahogy sokak torkán próbálták ezt lenyomni mostanában, abban hiszek, hogy rengetegféle szépség és stílus létezik, ami attól működik igazán, hogy önazonos.

A stílus akkor működik igazán, ha önazonos
Fotó: Gombai Gellért

Miért hasznos stílustanácsadóhoz fordulnunk?

Egyre többen kezdenek rájönni, hogy ez valójában nem luxusszolgáltatás, hanem egy befektetés, hosszú távon pedig tudatossá és mértékletessé tesz. Ha nem költünk pénzt felesleges ruhákra, sminkekre, amiket aztán nem hordunk és nem használunk, már a spórolás is komoly tényező lehet, de van egy olyan generáció is, amely már nem a fogyasztásban, a halmozásban leli örömét, hanem minden egyes választásában tudatos akar lenni.

Idézőjel ikon

Ők a fenntartható ruhamárkákat keresik, másodkézből vásárolnak, de csak olyan ruhákat, cipőket, kiegészítőket akarnak beengedni az életterükbe, ami valóban szolgálja őket.

A másik ok, hogy már nincs előttünk minta, dédikéink még talán tudtak példát mutatni stílusos öltözködésből, de azóta már minden öltözködési szabályt felrúgtunk, és gyakorlatilag minden divat. Ha pedig mindent lehet, hova is nyúljunk? A végtelen lehetőségek nyomasztóak is tudnak lenni, és erre tudatosan rájátszanak a fast fashion márkák is az állandóan megújuló árukészletükkel. Ha további érdekességeket szeretnél megtudni a témában, hallgasd meg a Dívány Időutazók című podcastsorozatának stílusról szóló epizódját!

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.