Új vírus zárhat minket újból a négy fal közé

Olvasási idő kb. 4 perc

Ismét leállhat az egész világ, és az új vírus veszélyesebb lehet, mint a Covid.

Az egyik angol napilap három neves virológust kérdezett meg arról, hogy várható-e újabb világjárvány, és ha igen, mennyire lesz súlyos. Sajnos, egyikük sem tudott jó hírekkel szolgálni; úgy gondolják, a következő pandémia két évtizeden belül berobbanhat, és akár a betegek közel fele meghalhat. 

Madár vagy labor okozza a vesztünket? 

Csak X-betegségként emlegetik azt a vírust, amely újabb világjárványhoz vezethet. A szakértők úgy gondolják, hogy valószínűleg egy mezőgazdasági telepről fog indulni, ahol az egyik dolgozó megfertőződik egy állati eredetű betegséggel, amely mutálódni fog. Ugyanakkor, azt sem zárják ki, hogy a katasztrófát az okozza majd, hogy egy laboratóriumból szivárog ki a halálos kór. 

A legvalószínűbbnek a madárról emberre terjedő vírust tartják
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

2019 óta tudjuk, hogy ezek a sorok nem egy tudományos fantasztikus regény bevezetéséből valók, hanem velünk is megtörténhet. A virológus szakértők szerint leginkább az képzelhető el, hogy a két fő bűnös a koronavírus járvány egy változata és a madárinfluenza lehet – egy olyan vírus, amely megfertőzi a madarakat, ám utána átterjedhet az emberekre is. Nem zárták ki annak sem a lehetőségét, hogy a következő világjárványt esetleg rovarok okozzák, mint a maláriát vagy a sárgalázat. Arra is figyelmeztettek, hogy az X-betegség több áldozatot szedhet, mint a Covid, amely világszerte 7 millió életet követelt. Emlékeztettek az 1918-as influenzajárványra, amelyben becslések szerint 50 millióan hunytak el. Reménysugárként azt említették, hogy az oltóanyag-technika és a vírusellenes szerek gyors fejlődése annak a jele, hogy a gyógyszeripar képes felvenni a harcot egy újabb pandémia esetén is. 

Pesszimisták az új vírussal kapcsolatban

Az egyik megkérdezett szakértő dr. Leonard Mermel, a Brown Egyetem professzora, aki évtizedek óta tanulmányozza a vírusokat. Ő úgy gondolja, hogy a következő járvány valószínűleg akkor robban ki, amikor egy madarakkal foglalkozó telepen valaki megfertőződik egy, a madarak által hordozott vírussal, miközben ő maga is influenzás. 

Az új vírus még több emberéletet követelhet
Fotó: gorodenkoff / Getty Images Hungary

„Ez a két vírus, ha találkozik, felcseréli a géneket, hogy új kiméravírust hozzanak létre. Kiméravírus az, amely egynél több vírus genetikai anyagát tartalmazza. A szupervírus ezután gyorsan terjedni kezdene emberről emberre cseppfertőzés útján.”

A kutató igen pesszimista az új vírussal kapcsolatban; úgy gondolja, hogy a megfertőzött emberek akár 40 százaléka is meghalhat. Összehasonlításképpen, amikor a Covid megjelent, Vuhanban a halálozási arány öt százalék volt. Dr. Mermel szerint ezúttal is Kína a legvalószínűbb kiindulási pont, mivel ott gyakran regisztrálnak madárinfluenzával való emberi fertőződést. A madárinfluenza emberre való terjedése pedig komoly aggodalomra ad okot a szakemberek körében is. Hasonló véleményen volt egy másik megkérdezett virológus, dr. Martin Hirsch is, aki a Massachusettsi Általános Kórház orvosa. Ő is attól tart, hogy valamilyen állatról – például madárról vagy sertésről – terjedhet át a betegség az emberekre, de ő sem zárja ki, hogy esetleg egy laboratóriumból „szökik ki” egy óvatlan pillanatban. 

Idézőjel ikon

Úgy gondolom, a következő világjárványt influenza vagy koronavírus okozhatja, és 10-40 éven belül várható, ugyanis általában az influenzajárványok ilyen gyakorisággal térnek vissza.

A cseppfertőzéssel terjedő, légúti betegségeknek látom a legnagyobb esélyét” – mondja dr. Hirsch, hozzátéve: „Azt azonban nem lehet megjósolni, hogy a következő pandémia mennyire lehet súlyos. A Covid-járványra sem számítottunk, mégis bekövetkezett.” 

Felmelegedés és egyre több szúnyog

A Georgiai Egyetem professzora, dr. Elmer Gray a rovarok és az általuk terjesztett betegségek szakértője. Ő úgy tarja, hogy a szúnyogok és kullancsok terjesztette betegségeket sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a következő világjárványt szeretnénk kizárni.

„A globalizáció a felmelegedéssel együtt veszélyes páros lehet” – mondja dr. Gray.

Idézőjel ikon

A melegebb éghajlat és a magasabb éjszakai hőmérséklet segíti a szúnyogpopulációk növekedését, így az emberek is nagyobb veszélynek vannak kitéve.

„Tarthatunk attól is, hogy olyan betegségek terjedhetnek el a modern világban, mint a malária vagy a dengue-láz. Idén Floridában, Texasban és Marylandben is regisztráltak maláriás eseteket.”

A szúnyogok és kullancsok is veszélyt jelenthetnek
Fotó: Paul Starosta / Getty Images Hungary

Dr. Gray ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy akár egy olyan, szúnyogok terjesztette betegség is felütheti a fejét, amit még nem is ismerünk. A forró nyarak lehetővé teszik, hogy a szúnyoglárvák gyorsabban növekedjenek, felgyorsítva az életciklusukat – ezáltal a szúnyogok számát is növelve. Megdöbbentő adat, de a nyugat-nílusi vírus – amely agyhártyagyulladást és élethosszig tartó fogyatékosságot okozhat – évente az Egyesült Államokban 400 ezer embert fertőz meg, és 130 haláleset is írható a számlájára. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.