Furcsán néznek rád, ha ezt teszed, pedig jó a térdízületeknek, és edzi a szívet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hátrafelé sétálásnak számos egészségügyi előnye van – derült ki egy idén elvégzett kutatás során. Egyebek között javítja az egyensúlyérzéket, a sétatempót és a kardioedzettséget.

Ha eddig csodálkozva figyelted, hogy az edzőteremben valaki hátrafelé sétált a futópadon, vagy hátrafelé pedálozott egy elliptikus gépen, a cikk elolvasása után már nem fogsz meglepődni a különös gyakorlatokon. A fordított mozgás igen gyakran alkalmazott kezelési mód a fizikoterápia során, ám vannak, akik fizikai erőnlétük és általános egészségi állapotuk javítása érdekében sétálnak úgy, mint a rákok.

Jót tesz az elmének, és még fogyaszt is

Számos tanulmány készült már a hátrafelé járás potenciális előnyeiről. A legfrissebb szerint azoknak, akik négy héten keresztül legalább 30 percet hátrafelé sétálnak a futópadon, javul az egyensúlyérzékük, napról napra gyorsabb és magabiztosabb lesz a sétatempójuk, valamint a fizikai terhelhetőségük is jelentősen javul.

A hátrafelé sétálás az elménket és az izmainkat is szokatlan munkára készteti
Fotó: Sorrasak Jar Tinyo / Getty Images Hungary

A hátrafelé sétálás nem csupán arra jó, hogy egy kis mókával, változatos mozgással megtörjük a hétköznapokat. A fentieken túlmenően, egy klinikai vizsgálat alkalmával az is bebizonyosodott, hogy a kutatásban részt vevő nők egy részének csökkent a testzsíraránya, és javult a szív- és légzőrendszeri edzettsége annak következtében, hogy hat héten keresztül hátrafelé futottak és gyalogoltak. 

Egy harmadik tanulmány pedig azt bizonyította, hogy a hátrafelé mozgás segíthet a térdízületi gyulladásban és a krónikus hátfájásban szenvedők panaszainak csökkentésében is.

És ha még ez nem lenne elég érv a rákjárás mellett, szintén bizonyított tény, hogy hátrafelé való sétálás élesítheti az elmét, és segíthet tudatosabbá válni, mivel agyunknak éberebbnek kell lennie, amikor ilyen megszokottnak egyáltalán nem nevezhető módon mozgunk. Ebből következik az is, hogy a hátrafelé járás fejleszti az egyensúlyérzéket. Ennek ismerete különösen előnyös a krónikus stroke-ban szenvedő idősek kezelése esetén.

Amikor hátrafelé járunk, szerepet cserélnek az izmok

Nézzük, miért is olyan különleges és hasznos a testünk számára a hátrafelé mozgás. Amikor előre haladunk, akkor a combizmaink hajtanak minket a mozgásban. Ha pedig hátrafelé sétálunk, egy szerepcsere következtében a térdünket kezdjük el nyújtani, és olyan izmokat dolgoztatunk meg, amelyeknek normál esetben jóval kisebb szerep jut, de hátrafelé sétálva ezek is megerősödhetnek.

Az edzőtermi gépek is alkalmasak lehetnek arra, hogy hátrafelé sétáljunk
Fotó: FG Trade Latin / Getty Images Hungary

A legtöbb ember úgynevezett sagittális síkban, vagyis nyílegyenesen, elölről hátrafelé mozogva tölti a mindennapjait. A test pedig alkalmazkodik a leggyakrabban végzett pozíciókhoz, mozgásokhoz és testhelyzetekhez, ami feszült izmokhoz és ízületekhez vezethet, ez pedig ízületi kopást, majd fájdalmat és sérülést okozhat. Minél többször és minél változatosabban mozgunk a mindennapok során vagy az edzőteremben, annál strapabíróbb lesz az izom- és vázrendszerünk.

Így kezdd el egy hátrafelé járást

A hátrafelé mozgás nem a modern kor vívmánya, hiszen Kínában évszázadok óta visszafelé sétálnak az emberek annak érdekében, hogy megőrizzék testi és lelki egészségüket. A visszafelé mozgás szintén gyakori edzésforma a sportban is, gondoljunk csak a focistákra és a meccset irányító játékvezetőkre.
De számos hátrafelé futó és gyalogló versenyt is rendeznek világszerte, sőt több próbálkozás is volt már arra, hogy ezzel a különös mozgással világrekordot állítsanak fel.

Ha nem előrefelé, hanem hátrafelé mozgással húzzuk a szánt, szokatlan mozgásra késztetjük a testünket
Fotó: PhotoAttractive / Getty Images Hungary

A hátrafelé sétálás nem egy bonyolult mozgás, különösebb edzettséget nem igényel, sokkal inkább elszántságra van szükség hozzá. A kulcs, mint minden új gyakorlatnál, az, hogy lassan végezzük, hogy elkerüljük a sérülést, és legyünk következetesek, rendszeresek. Kezdésnek megfelel, ha hetente többször öt percet hátrafelé sétálunk például oly módon, hogy a napi húszperces sétából öt percet fordítva haladunk. 

Ahogy testünk hozzászokik a mozgáshoz, egyre rövidebb idő alatt egyre hosszabb távot tudunk majd hátrafelé járva megtenni.

De jó módszer lehet az is, ha télen, szánhúzás közben hátrafelé gyalogolunk. A szakemberek szerint a feladat elvégzésére egy futópad is alkalmas lehet, de sokkal előnyösebb, ha saját erőből dolgozunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.