Végre egy betegség, amitől megszabadulunk az öregedéssel, vajon érintett vagy te is?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azt hihetnénk, a test öregedése együtt jár a funkciók romlásával is, azonban ez nem minden esetben van így. Vannak olyan betegségek, melyek az idő múlásával egyre kevesebb tünettel járnak.

A szakértők szerint néhány betegség esetén az idő múlása javít az állapoton. Mutatjuk, melyek ezek. Ha érintett vagy, cikkünk alatt szavazhatsz is, és kiderül, a Dívány olvasói hozzák-e a papírformát az évek múlásával.

Egy angol színész beszámolója nyomán járt utána a The Guardian annak, vajon van-e orvosi magyarázata, ha valakinek öregkorára elmúlik egy, az egész életében jelen lévő betegsége. 

A gerontológus szerint az öregedés jó oldaláról is beszélnünk kell
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Nem használ szemüveget a nyugdíjaskorú színész

Adrian Edmondson meglepő kijelentéssel szolgált egy interjú során, amikor elmesélte, nyolcéves kora óta hordott szemüvegét immár alig kell használni, ugyanis látása egyre javul az utóbbi években. Dr. Dana Rosenfeld, a Westminsteri Egyetem gerontológusa szerint azonban nem csak a látásjavulás szolgál előnyökkel az idősek számára, az öregek számtalan területen jobbak, mint a fiatalok. A kutató ráadásul kiemelte, mennyire kártékonynak tartja az öregedéssel együtt járó állapotváltozásokat érintő közbeszédet. Mint mondta, jelenleg az öregedés folyamatát minden tekintetben hanyatlásnak tekintjük, de ez a lehető legrosszabb, amit tehetünk. 

Beszéljünk arról, hogy jól is lehet öregedni!

35–40 éves kortól felfelé elveszítjük intellektuális képességeinket, a szexuális vonzerőnket, a pénzt és a státuszt, csak erről beszélünk, azonban nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az öregedéssel egyes funkcióink javulnak. 

Idézőjel ikon

Csak 150 évvel ezelőtt kezdtünk együtt élni valóban idősekkel, korábban a várható élettartam sokkal alacsonyabb volt. A jobb egészségügyi ellátás, a táplálkozás, az oktatás és a lakhatás jó hatással van a mai idősekre – nyilatkozta a szakember. A rövidlátás, az allergia és a szexualitás kiteljesedése is egy-egy olyan tényező, ami a korral javulhat.

A gerontológus kiemelte, hogy bár az egészségügyi problémák a várható élettartam növekedésével egyre látványosabban jelen vannak életünkben és mindennapjainkban, egyes funkcionális képességek pedig romlanak az évek múltán, léteznek már arra vonatkozóan is vizsgálatok, hogy bizony a fizikai állóképesség, a fájdalomküszöb és a matematikai képességek is javulnak az öregedéssel. Ha nem foglalkozunk a pozitívumokkal, hosszú távon olyan pszichés spirálba kerülhetünk, ami önmagában súlyosbíthatja a negatív tüneteket. 

Idézőjel ikon

Hamis az a narratíva, mely szerint az öregedés a hanyatlás időszaka – hangsúlyozta.

Agyunk egyes területei éppen öregkorunkban működnek a legjobban
Fotó: Carol Yepes / Getty Images Hungary

Jó hír az öregedéssel kapcsolatban

„Az agyunk működése ugyan változik, s már elve más sebességgel cikáznak a gondolataink, így nem kell megijedni attól, ha valakinél ez változik élete folyamán. A gondolkodás sebességének lassulása miatt senki nem lesz kevésbé kreatív, produktív vagy értelmes – összegzi Rosenfeld. Az amigdala, az érzelmek agyi struktúrájának felismerése és feldolgozása egész életünk során stabil marad.

S bizony akad erre számtalan példa a történelemben, elég csak Michelangelóra gondolnunk, aki 88 éves korában is még bazilikát tervezett.

A Boston College két kutatója, dr. Joshua Hartstone és dr. Laura Germine a matematikai problémák megoldásának képességét vizsgálta egy 2015-ös tanulmányában. Mint kiderült a vizsgálatok során, az ember ez irányú képességeinek tetőpontja 50 éves kora körül észlelhető, de a sakkjátékosok is a negyvenes éveikben vannak általában a csúcson. 

Egy 2020-as tanulmány szerint a legjobb ultramaratonisták sem a húszévesek közül kerülnek ki, a nők esetén a 40–45 éves kor, férfiaknál 45–49 éves kor között képesek a hosszútávfutásban a legjobbat teljesíteni. A Pain Medicine folyóiratban megjelent cikk szerint minél idősebb egy futó, annál jobban tűri a fájdalmat, annál hatékonyabb technikával teszi meg lépéseit, ami miatt sokkal jobb eredményeket érhet el egy évtizeddel fiatalabb önmagánál. 

Idővel jobban örülünk, és ez boldoggá tehet

A WHO hatvan országból származó adatai szerint az idősebb generáció általános hangulata megelőzi a fiatalokét. Az öröm érzékelésének képessége 82 éves korunkban ér a csúcsra. 

A felhőtlen öregkor nem csak álom, a világ fejlődése segíthet a boldog időszak meghosszabbításában
Fotó: Paperkites / Getty Images Hungary

Az immunrendszer is sokkal jobban működik nyugdíjaskorunkban. Életünk első felében szervezetünk kifejleszti a kevésbé erőteljes vírusokkal szembeni védelmet, mely általánosságban erősíti immunitásunkat. 

„A nagy influenzajárvány idején is ez volt a helyzet” – magyarázta Rosenfeld. Míg a szülők és nagyszülők a korábbi betegségeiknek köszönhetően sokkal kiterjedtebb alapimmunitással rendelkeztek, a fiatalabbak teste nem volt felkészülve ilyen erőteljes fertőzésre. Az orvosi kutatások szerint életünk hatodik évtizedében vagyunk a leginkább ellenállóak a betegségekkel szemben, az időskori hormonális változások pedig az olyan betegségek tüneteit is képesek enyhíteni, mint például az allergia vagy a szénanátha. A gerontológus még egy tényezőt kiemel, ami időskorban előny lehet, ez pedig a haj növekedésének lelassulása. Ez ugyan nem feltétlenül egészségügyi előnyökkel jár együtt, azonban a pénztárcánk tartalmát segít megőrizni, hiszen kevesebbet kell fodrászra költenünk. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.