A szemed elárulja, mennyire vagy intelligens

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szem nem csupán a lélek tükre, hiszen az elménkről, pontosabban az intelligenciánkról is árulkodik. Egy új tanulmány szerint a pupillák mérete igencsak sokatmondó, hiszen amellett, hogy leleplezi a fáradtságunkat, az izgatottságunkat, kognitív képességeinkről, pontosabban intelligenciánkról is sokat elmond. Kiderült, hogy minél nagyobb a pupillánk, annál élesebb az agyunk.

A szemünk közepén lévő mély fekete pontok, vagyis a pupillák sokkal többet elmondanak rólunk, mint gondolnánk. Aki tudja, hogyan és mikor változik meg a szembogarunk, képes arra is, hogy hazugságon csípjen bárkit. Sőt, egy jó megfigyelő a pupillaméret alapján akár szabad szemmel is el tudja dönteni, hogy milyen a megfigyelőképességünk, az emlékezőtehetségünk, az érzékelésünk és a gondolkodásunk.

A pupilla mérete összefügg az intelligenciával

Korábban több vita folyt arról tudományos körökben, hogy vajon van-e összefüggés a pupillaméret és bizonyos kognitív képességek között. Voltak, akik azt állították, hogy a nagyobb pupillaméret magasabb kognitív képességekre utal, míg mások ennek az ellenkezője mellett foglaltak állást. Az említett kutatások azonban mind kis mintavétellel születtek. 

Bizonyított tény, hogy a szemünk azt is elárulja, mennyire vagyunk intelligensek
Fotó: Justin Lewis / Getty Images Hungary

A Cognition folyóiratban nemrég megjelent cikkben két amerikai pszichológus azonban azt állította, hogy a korábbi kutatások különbözőségei az egymásnak ellentmondó világítás eredményeként jöttek létre. De miután a világítást szabályozták, a szakemberek felfedezték, hogy a nagyobb kiindulási pupillaméret szorosan összefügg az intelligenciával, a munkamemória kapacitásával és a figyelem szabályozásával. 

A memóriát és a koncentrációt is tesztelték

A bizonyítás érdekében két vizsgálatot is elvégeztek, melynek során több mint 500, 18 és 35 év közötti embernek mérték meg a pupillaméretét egy nagy teljesítményű kamerával és számítógéppel. Mivel a pupilla tágulása egyértelműen összefügg a környező fény erősségével, a kutatók gondoskodtak arról, hogy a labor világítása folyamatosan halvány fényű legyen. 

A tág pupillával rendelkezők jobbnak bizonyultak a feladatok megoldásában
Fotó: Jag Images / Getty Images Hungary

Ezt követően egy szemkövető eszköz használatával figyelemmel kísérték a résztvevők pupillaméretét, miközben közülük néhányan kognitív képességeket igénylő feladatokat oldottak meg. A tesztsor mérte egyrészt azt a „folyékony intelligenciát”, melyet akkor használunk, ha gyors és rugalmas gondolkodásra van szükségünk az új problémák megoldása érdekében. Másrészt mérte a „munkamemória-kapacitást”, vagyis azt a képességet, mellyel információkat őrzünk meg a memóriánkban, illetve harmadikként tesztelték azt is, hogy a résztvevők milyen mértékben képesek szabályozni a figyelmüket. 

A vizsgálat végén mindent összevetve a kutatók arra jutottak, hogy a fényerősségtől független nagyobb pupillaméret szorosan összefügg a kognitív képességet felmérő feladatok jobb megoldásával.

Az agyműködés jele lehet a pupilla változó mérete

Bár a vizsgálat nem kifejezetten az ok-okozati összefüggések felderítésére törekedett, a kutatók azt feltételezik, hogy a pupilla méretének és az intelligenciának köze lehet a locus coeruleushoz, vagyis az agyunk azon felső részéhez, amely szorosan kapcsolódik a központi idegrendszer többi pontjához. Agyunknak ez a része azonban nemcsak a pupillaméret változásáért felelős, hanem szerepet játszik a komplex feladatok elvégzéséhez szükséges agyi tevékenység biztosításában is. Mindez alátámasztja azt a feltételezést, hogy van valamiféle kapcsolat a „jól olajozott” locus coeruleus, a jó feladatmegoldó képesség és a nagyobb pupilla között. 

Agyunk működését a szembogárban is nyomon követhetjük
Fotó: fotostorm / Getty Images Hungary

Ennek ismeretében elképzelhető, hogy a magas képességű egyének még passzív alapállapotban is feladatkész „üzemmódban”, vagyis a fázisos locus coeruleus aktivitásának optimális szintjén vannak.

Egy másik lehetőség szerint pedig a magasabb intelligenciával rendelkezők optimálisabban szabályozzák a locus coeruleus aktivitását, és ez lehetővé teszi számukra, hogy jobban át tudjanak váltani egyik mentális állapotból a másikba. A szemben pedig ez a képesség tükröződik a pupillaméret és a kognitív képesség összefüggésének különféle értelmezéseivel.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.