Ebből napi pár csepp kincset ér a hajnak és a jó koleszterinszintnek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A természet ajándékai között gyakran találunk olyanokat, amelyeket érdemes kiemelni a mindennapi étkezésünkben. Az egyik ilyen kincs a tökmagolaj is, amely megannyi áldásos hatásának köszönhetően kitűnő tápanyagforrás lehet a hűvös őszi napokon is. Ráadásul nálunk készül Európa legjobbja is.

A tökmagolaj egészségünkre gyakorolt hatásáról nem lehet eleget beszélni. Amellett ugyanis, hogy erősítheti az immunrendszert, és gyógyír lehet a hajnak, segíthet a hólyagproblémákon, csökkentheti a prosztata megnagyobbodását, és fontos szerepe lehet a prosztatarák megelőzésében is. Ám ezek mellett van még néhány olyan előnye, amelyről csak kevesebben tudnak.

Ennyi mindenre jelenthet gyógyírt

Bagó Roland olajszakértő szerint a tökmagolaj lassíthatja például a szervezet érelmeszesedési folyamatát, sőt, előnyösen befolyásolhatja az agyi keringés normális állapotának fenntartását is.
„Szerepe lehet a terhesség korai szakaszában fellépő spontán vetélések kivédésében és a magzat idegrendszerének kifejlődésében, valamint csökkentheti a gyomorbántalmakat” – sorolja a szakember, hozzátéve:

Idézőjel ikon

a tökmagolaj a szív egészségére is jótékonyan hat, miután nagyon sok telítetlen zsírsavat tartalmaz, magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően pedig véd a szabad gyökök káros hatásaitól.

A tökmagolajnak rengeteg jótékony hatása ismert
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

Mennyi az annyi?

Az E-, B1-, B2-, B6-, A-, C- és D-vitaminokat, valamint foszfátot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, szelént, vasat, cinket, rezet és mangánt is tartalmazó tökmagolajból naponta egy kiskanálnyi is elég, de akkor sincs gond, ha a salátára, a pácokba vagy a sültekre egy-két evőkanállal kerül. Miután a szakértő szerint túladagolni nem lehet, úgyis érezzük, mennyi esik jól. 

Ezért jó, ha hidegen sajtolt

A különféle olajok hideg sajtolása azért is nagyon előnyös, hiszen miután alacsony hőmérsékleten, 27 és 60 Celsius-fok között történik, az olaj minősége és a korábban hosszan sorolt értékes tápanyagok megmaradnak.

Az éppen használt hőmérséklet attól függ, hogy milyen növényi olajat állítunk elő, hiszen különböző növényeknél másak lehetnek az optimális feltételek.

„Az alacsony hőmérsékleten végzett sajtolás segít megőrizni az olaj minőségét, az eredeti ízét, színét és illatát, valamint megakadályozza az olajban található értékes tápanyagok, például antioxidánsok és esszenciális zsírsavak lebomlását” – avat be a tökmagolaj-készítés rejtelmeibe Bagó Roland, hozzátéve:

Idézőjel ikon

a magas hőmérsékleten végzett sajtolás vagy olajkinyerés más módszerekkel, például hővel vagy oldószerekkel, gyakran nem tartja meg ugyanezt a minőséget és tápértéket.

Az alacsony hőmérsékleten készített hidegen sajtolt olajokban megmaradnak az értékes tápanyagok
Fotó: rezkrr / Getty Images Hungary

Így lesz tökmagból olaj

A szakember szerint a technológia egyébként nagyon egyszerű: a termény bemegy a gépbe, amelyből kijön az olaj és a rostos pellet. Ezután pedig semmi más nem történik az olajjal, mint hogy szűrik, hogy mentesítsék a mechanikai szennyeződésektől, majd palackozzák.
„Néhány trükkünk azért van, hogy a mi olajunk ízvilága különbözzön a többitől, például kizárólag gleisdorfi vetőmagból termett héj nélküli magot használunk, és a szeretetünket is hozzáadjuk” – árulja el tökmagolajuk titkát az élelmiszerek Oscarjának nevezett díj győztese.

Merthogy Rolandék idén ősszel elhozták Európa egyik legrangosabb élelmiszerversenyének a fődíját, amelyre összesen több mint 14 ezer terméket neveztek a világ minden tájáról.

Olyan, mint az Oscar-díj-átadó

„A Great Taste Golden Fork-díjátadó gyakorlatilag ugyanúgy zajlik, mint az Oscar-díj-átadó, amely során összesen 13 kategóriában jelölnek, kategóriánként három élelmiszert. Mi a Rest of Europe kategóriában kaptunk jelölést, és meg is nyertük. Ez azt jelenti, hogy Európa legjobb tökmagolaja lett” – meséli nagy örömmel Bagó Roland.

Bagó Rolandék tökmagolaja lett Európa egyik legjobb élelmiszere
Fotó: Guild of Fine Food/Richard Faulks

A családitól a világ gasztronómiai asztaláig

A Great Taste versenyen való értékelés során a zsűri több szempont alapján értékeli a versenyre nevezett élelmiszereket és italokat. Ezek segítenek meghatározni a termék minőségét és kiválóságát, és magukban foglalják az ízt is, amelynek nem mindegy az intenzitása, az egyensúlya és a minősége.

Idézőjel ikon

Aztán ott van az illat, amelynek kellemesnek és jellegzetesnek kell lennie, sőt, az élelmiszer textúrája, az általános élmény és az újítás is meghatározó, az új, az egyedülálló ízvilágot vagy elkészítési módot kínáló termékek ugyanis kiemelkednek a többi közül.

És hogy milyen nagy dolog egy ilyen versenyen díjat nyernie egy komáromi családi vállalkozásnak, azt jól mutatja a zsűri véleménye, amely nem kívánt magának mást, mint hogy bárcsak lenne a konyhájában a Rolandék tökös nedűjéből. 

Idézőjel ikon

Azért is igazán szívet melengető érzés megnyerni ezt a díjat, mert, mint a legtöbb ötlet, a tökmagolajunk is a családi ebédlőasztaltól indult.

„Megkérdeztük egymástól, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk tökmagot préselni, aztán megpróbáltuk, és végül a gasztronómiai világ étkezőasztaláig jutottunk” – teszi hozzá Bagó Roland.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.