Javítja az agyműködést és boldogabbá tesz, ha ezt nézed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyáltalán nem véletlen, hogy oly sokan és oly sokszor sóvárgunk a tengerparti nyaralások után, amikor belefáradunk a munkába és a hétköznapokba. Kutatások bizonyítják, hogy a tengernél töltött idő nemcsak a relaxációt segíti elő, de testünk kémiáját is megváltoztatja.

A tenger egészségünkre gyakorolt hatásait évtizedek óta ismerjük. A 18. században maguk az orvosok javasolták a betegeknek a gyógyulás, az egészségeseknek pedig megelőzés céljából a tengerben való fürdőzést. A gyógyhatások maximalizálása érdekében speciális tengerparti kórházakat is építettek, hogy a javasolt terápiák könnyebben elérhetők legyenek. Azt, hogy már több száz évvel ezelőtt jó úton jártak az orvosok, ma már a tudósok is megerősítik. Tanulmányok bizonyítják, hogy a tengerparton töltött idő és a tenger nézése olyan változásokat idéz elő az agyban, melyek boldogabbá tesznek minket.

Oxigénnel tölt fel és megnyugtat

Szintén kutatási eredmények igazolják, hogy azok, akik a tengerparton élnek, jobb testi és lelki egészségnek örvendenek. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a kutatók rájöttek arra, hogy a tenger zúgása az agynak éppen azt a területét stimulálja, amely az érzelmeink kialakulásáért felelős. Mint kiderült, a tenger morajlása öntudatosabbá tesz bennünket, illetve képes javítani az érzelmi állapotunkat.

A tenger látványa megnyugtatja a lelkünket, a testünket
Fotó: ShotPrime / Getty Images Hungary

Bizonyított tény továbbá az is, hogy az óceán mellett eltöltött idő nagyon jót tesz a mentális egészségünknek. Az óceán hullámaiban felszabaduló negatív ionok ugyanis bejutnak a szervezetünkbe, ami fokozza a jóllétünket. Ez pedig arra ösztönzi a testünket, hogy még több oxigént vegyen fel, továbbá szabályozza a szerotoninszintet is, melynek növekedésével csökkenthető a szorongásérzés. Ennek következtében olyan nyugalmat érezhetünk, mint amit például a jógázás adhat.

Csökkenti a stresszt

A kutatók azt állítják, hogy a tenger hangja olyan nyugalmat áraszt, hogy képes csökkenteni a szervezetünkben a kortizol, vagyis a stresszhormon szintjét. Állításukat arra alapozzák, hogy a tenger zúgása az anya szívverésére emlékeztet bennünket, amit akkor hallottunk, amikor az anyaméhben voltunk, és biztonságban éreztük magunkat.

Elég, ha csak nézzük

Nem kell a tengerben fürödnünk ahhoz, hogy egy feszült helyzetben megnyugodjunk, elég, ha csak nézzük a vizet, vagy egyedül sétálunk a parton, máris biztonságos környezetben érezhetjük magunkat. Vajon miért lehet így? A válasz egyszerű: távol van minden olyan helytől, amiről azt gondoljuk, fenyegető lehet ránk nézve. Ezt az érzést táplálja, hogy a tenger felszíne egybeolvad a horizonttal.

A napozás is boldoggá tesz

Egy tanulmány szerint, amikor a tengerparton napozunk, a meleg napfény hatással van az endokrin rendszerünkre, ami az endorfin kibocsátásáért is felelős. Ez ugyanaz a hormon, ami gondoskodik arról, hogy örömet érezzünk, amikor csokoládét eszünk. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.