Ezek a tejtermékek megvédhetnek az agyvérzéstől

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek a koleszterinszint kordában tartásával segítenek abban, hogy elkerülhessük az érelzáródást, a szívproblémákat vagy az agyvérzést. Éppen ezért tanácsos meggondolni, hogy mi kerüljön a tányérunkra, és ha többségében nem a cikkben szereplők azok, akkor az egészségünk érdekében célszerű változtatni az étrendünkön.

A szakemberek által javasolt élelmiszerek között vannak tejtermékek is, melyek mértékkel fogyasztva kifejezetten előnyösek lehetnek, mert összetételüknek köszönhetően fogyasztásukkal megelőzhetjük akár az agyvérzést is.

Ügyeljünk a koleszterinszintünkre

A koleszterin az a zsírszerű vegyület, amely kivétel nélkül minden sejtünkben megtalálható. A szervezetnek szüksége van rá az emésztést elősegítő hormonok és a D-vitamin előállításához. A koleszterin mennyiségét azonban érdemes kordában tartani, mert ha megnő a vér koleszterinszintje, akkor az érelzáródáshoz, szívproblémákhoz és agyvérzéshez is vezethet. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az étrendünk megváltoztatásával, illetve rendszeresen végzett testmozgással a koleszterinszint az egészséges tartományban tartható és csökkenthető is.

A magas koleszterinszint érelzáródást okozhat
Fotó: Kateryna Kon/science Photo Libra / Getty Images Hungary

Az ételek közül a joghurtok, a mini shot típusú italok és az egészséges zsírokat tartalmazó kenhető termékek segíthetnek lejjebb tornászni a magas koleszterinszintet, és ezáltal megelőzni a szívproblémákat. 

Bár a tej nem jelent közvetlen kockázati tényezőt a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából, ám a tejtermékek fogyasztásával azért kell vigyázni, mert megnövelhetik a testtömegindexet. A sovány joghurtok ezalól kivételt jelentenek.

Mindemellett javasolt minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, ugyanis a koleszterinhez méretében és küllemre nagyon hasonló növényi szterinek és sztanolok különösen hasznosak, hiszen meggátolják a koleszterin felszívódását a bélből, így elfogyasztásuk után a szervezet nem tárolja.

A gabonák és az olajos magvak is segítenek 

A dietetikusok azt javasolják, hogy a béta-glükánnak nevezett oldható, gélképző rostot tartalmazó zabot és árpát is iktassuk be az étrendünkbe, hiszen azáltal, hogy az emésztés során a béta-glükán felszívódik a koleszterinben és az epesavakban, segít csökkenteni a koleszterint. A magas koleszterinszint megszüntetése érdekében hasznos lenne a zabból és az árpából készült ételeinket dióval és szójával is kiegészíteni, ízesíteni. Ugyanis a kutatások azt mutatják, hogy a fehérjében és rostban, ásványi anyagokban és növényi vegyületekben gazdag diófélék és szójaételek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.

A joghurttal készült reggeli zabkása segít megelőzni a koleszterinszint megemelkedését
Fotó: Attila Csaszar / Getty Images Hungary

Jobb, ha ezeket csak mértékkel fogyasztjuk

Annak, aki szeretné elkerülni a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, csökkentenie kell a koleszterinszint-növelő élelmiszerek fogyasztását. Az orvosok és a dietetikusok javaslata alapján érdemes minél kevesebb húsos pitét vagy tésztát, kolbászokat, zsíros húsokat, vajat, disznózsírt, ghít, tejszínt és kemény sajtokat, tortákat és kekszeket, valamint kókuszolajat vagy pálmaolajat tartalmazó élelmiszereket enni.

A testmozgás a koleszterinszint kezelésében is kulcsfontosságú, ami leginkább akkor hatásos, ha hetente legalább másfél órát mozgunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.