Ezt vedd fel, ha jobban szeretnél aludni éjjel: az agyad működését is befolyásolja

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az alvás a másnapi teljesítményünk záloga. Nem mindegy, mikor, mennyire könnyen és pihentetően merülünk álomba. Egyes kutatások szerint erre öltözködésünk is befolyással lehet, ha tovább olvasol, kiderül, miért és miként.

A tanév kezdetével családok százezreinek kell egy másik időszámításba visszarázódni a nyári, lazább napokat követően, ám ez korántsem olyan egyszerű. A nappalok még egy ideig kitartanak, a sötét esték is váratnak magukra, és a hőmérséklet sem olyan alacsony még, hogy bármi is arra utalna, bizony elkezdődött az ősz. Pedig  nem csak a tanévkezdés idején van szükség arra, hogy időben lefeküdjük és kipihenten készüljünk a ránk váró napokra. 

A reggeli frissesség sokaknak csak vágyott állapot, nem mindenki tudja megteremteni olyan egyszerűen a pihentető éjszaka körülményeit. Bár egy reggeli kávé sokszor segíthet beindítani a napot, mégis, mennyivel kellemesebb valóban pihenni éjszaka! De mivel tudjuk megteremteni az ideális körülményeket? 

Az alvásra való felkészülés ideális körülményei között a megfelelő hálóruha kiválasztása is jelen van
Fotó: avid_creative / Getty Images Hungary

Frissen és üdén kelve

A pihentető alváshoz a mai, rohanó világban nem árt előre készülni. Mindannyian tudjuk, hogy elménk lecsendesítése, a zavaró fények és hangok kikapcsolása mennyire sokat segíthet. 

A kutatások szerint egy felnőtt embernek körülbelül 7-8 óra egybefüggő alvásra van szüksége a regenerálódáshoz, s az ideális az, hogyha 16–20 fok közötti hőmérsékleten teszi ezt, teljesen sötét szobában, ahol semmiféle villódzó fény – például a mobiltelefon jelzései – nem világítanak az éjszaka során. 

Az azonban, hogy mekkora a szoba hőmérséklete, csak egy tényező, a legfrissebb vizsgálatok szerint ugyanis a bőrfelszín közvetlen környezetének hőfoka is rengeteget számít. A termikus környezet és a páratartalom az eddigi hiedelmekhez képest ugyanis sokkal nagyobb hatással lehet pihenésünk minőségére. 

Síri csend és éjsötét

A fényeket és a hangokat talán a legegyszerűbb kizárni éjjelente, hiszen ha leoltjuk a villanyokat, áramtalanítjuk okoseszközeinket, függönyt vagy egyéb, sötétítésre alkalmas eszközt használunk ablakainkon, könnyen megteremthetjük a megfelelően sötét környezetet a pihenésre. Hogyha ez valamiért nem lehetséges, még mindig használhatunk különféle szemmaszkokat, melyek puhán zárják ki a külvilágot. Az optimális hőmérséklet kialakítása sokkal keményebb dió. Alig pár hete vészeltük át hazánk történetének szinte legforróbb napjait, amikor napokon keresztül nem csökkent a hőmérséklet még éjszakánként sem 25–28 fok alá. A városi betondzsungelekben, a panelrengetegben, egy oldalra nyíló ablakokkal ellátott, sűrűn épített társasházakban légkondi nélkül szinte reménytelen a hőszabályozás. Sokak számára ráadásul télen is az, hiszen a központi fűtés szabályozása nem mindig jár olyan eredménnyel, mint amit szeretnénk elérni. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint a testünk hőmérsékletének csökkentése a megfelelő éjszakai öltözet kiválasztásával. 

Az emberek jelentős része meztelenül vág neki az alvásnak
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

Ruhában vagy a nélkül?

Az alvás előtti felkészülés utolsó lépése a megfelelő éjszakai hálóruha kiválasztása. Ám élnek köztünk, nem is kevesen, akik ezt a lépést egyszerűen kihagyják. Az emberek 8 százaléka nem visel ruhát alvás közben, ami az egyik lehetséges megoldása lehet annak, hogy valóban megfelelően töltsük az éjszakai órákat. Nyári melegben vagy olyan lakásokban, ahol nem mi szabályozzuk a levegő hőmérsékletét, még meleg körülmények között is lehetőség nyílik testünk hőmérsékletét az ideálishoz közelíteni a pihentető alvás szempontjából.

Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete által végzett tanulmány szerzői szintén arra jutottak, hogy hűvösebb körülmények között egészségesebb aludni. A fent is említett, optimális hőfoknak köszönhetően szervezetünk anyagcseréje felgyorsul, testünk barna zsírszövetei hidegebb időben jobban működnek, több kalóriát égetnek el. Eközben azonban hőt termelnek. Ha nincs rajtunk ilyenkor ruha, a zsírsejtek által termelt hő hatására javul vérkeringésünk, szívműködésünk, s ez izmaink regenerálódására is jótékony hatással van. Növekszik szervezetünkben a növekedési hormonok és a melatonin hormon termelődése is, ezek pedig öregedésgátló hatással bírnak. 

Alvás közben a kényelem a legfontosabb
Fotó: Azat_ajphotos / Getty Images Hungary

Pizsamában sem egészségtelen

Hogyha a körülmények vagy komfortérzetünk miatt a pizsama mellett döntünk, akkor sem mindegy, milyet választunk. A hálóruha anyaga ugyanis éppen olyan fontos, mint az egyéb környezeti tényezők, s nagyban hozzájárulhat alvásminőségünk javulásához, ha megfelelő öltözékben térünk nyugovóra. 

A Nature and Science of Sleep vizsgálatai szerint ugyanis számtalan alvásproblémát okozhat egy amúgy teljesen egészséges embernél is, ha rosszul választ hálóinget. A poliszomnográfiás vizsgálatok során a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy ugyan a természetes anyagú ruhák között is akadnak különbségek, de mindenképp érdemes ezeket előnyben részesíteni a poliészterből készült vagy részben poliésztert tartalmazó ruhákkal szemben éjjelente. A leginkább ideális viselet az alvás minőségére gyakorolt összes hatást tekintve a gyapjúból készült öltözet, mely még a pamutnál is több jótékony következménnyel jár. 

Azok, akik állati anyagokból készült ruhában aludtak el, gyorsabban, mélyebben és pihentetőbben aludtak mindenki másnál. Légzésük is szívritmusuk is javult korábbi önmagukhoz képest. Ez kortól, BMI-től, nemtől és etnikai hovatartozástól függetlenül minden egyes esetben megjelent, az alváskutatók tehát a gyapjúszálas hálóingek mellett voksolnak. 

S hogy miért fontos ez?

A Rochesteri Egyetem Science magazinban publikált kutatásainak köszönhetően már korábban fény derült arra, miként is működik agyunk éjszaka, alvás közben. A tanulmány szerzői megállapították, hogy agyunk ilyenkor sincs ugyanis teljesen pihenő állapotban, megvan a maga feladata akkor is, amikor a testünk pihen. Központi szervünk ebben az időszakban távolítja el a testünk számára mérgező fehérjéket, melyek az ébrenléti időszakokban végzett tevékenységeink melléktermékei.

Mint kiderült, ezt a munkát csak akkor képes megfelelően végezni, ha maga az alvás és a regeneráció megfelelő minőségű. Kellő idejű mély alvás nélkül ezek a fehérjék az agysejtekben maradnak, és lassan rombolni kezdenek, hosszú távú negatív hatást gyakorolva kognitív képességeinkre. Lassulhat problémamegoldó képességünk, információfeldolgozásunk, és érzelmi intelligenciánk is a kárát látja, ha nem pihenjük mi magunkat. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?