Ha a lelked éhes, ne a tested etesd: így ismerheted fel az érzelmi evést

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem jöttek össze a dolgaid, és bánatodban egy kis csokival vigasztalódsz? Ha bestresszelsz, akkor egy kis nassolásal nyugtatod meg magad? Ha a testi helyett az érzelmi szükségleteidet pótolod az evéssel, akkor érzelmi evő vagy. Így veheted fel a kesztyűt ezzel szemben.

Az érzelmi evő valamilyen stresszhelyzetet, nehezen elviselhető élethelyzetet próbál meg evés által csillapítani. Ilyenkor az evést követően komoly bűntudat is felléphet. Ezt az evészavart – ahogy a nevében is szerepel – bármilyen érzelem kiválthatja. Nemcsak szomorúság esetén reagálhat az érintett evéssel, hanem pozitív események megélésekor is nassolni kezd.

Ne a tested etesd a lelked helyett!

Az érzelmi evés egyik itthoni szakértője, Leskovics-Ortelli Andrea ma már a tudatos táplálkozás egyik mestere és tanítója. A tanácsadó pszichológus jó ideje másoknak is azt tanítja, miként kell egészségesen és úgymond „normálisan”, a testi igényeknek megfelelően enni. A tanácsadó szakpszichológus szerint az egyik legfontosabb az, hogy meg kell tanulni megkülönböztetni a testi és a lelki éhséget. „Mindig azt a részed tápláld, amelyiknek szüksége van rá!”

Az érzelmi evés is egyfajta evészavar
Fotó: domoyega / Getty Images Hungary

Saját példájából tanult

A háromgyermekes édesanya a saját példájából tudja, miről beszél. Andrea gyerekkora óta érzelmi evő, és miután abbahagyta az élsportot, sokat szedett magára. „A kisfiam születése után pedig kajával nyugtattam magam, így kezeltem a konfliktusokat. Ugyanis étkezés hatására kimegy a vér a fejből, ami nyugalmi állapotot eredményez. Akkor kaptam a fejemhez, amikor 110 kilót mutatott a mérleg. Feltettem magamnak a kérdést: miért eszem? Mit pótolok az evéssel?” Miközben pszichológiai tanácsadó képzést végzett, rájött, hogy összetett és lebilincselő pszichológiai folyamatok állnak a sikertelen és jojódiéták hátterében.

A tudatosság fejlesztése és gyakorlása

Az érzelmi evés egyik kulcskifejezése a kontrollvesztés. Leskovics-Ortelli Andrea szerint az az első, hogy tudatosságot kell vinnünk a mindennapjainkba, így az evésbe is.

„Tapasztalataim szerint az emberek többsége nem azért eszik, mert fizikailag éhes, sokkal inkább megszokásból, jutalomból, valamely lelki éhséget próbálják meg ennivalóval ideig-óráig elhallgattatni. Ahhoz, hogy valaki megszabaduljon a kilóitól, legtöbbször lelkileg is rendbe kell magát raknia. Persze a lelki változás önmagában kevés, ha nem társul mellé valódi cselekvés.”

Káros az Insta-testkultusz

Az étkezéssel foglalkozó tanácsadó szakpszichológus szerint a közösségi médiából áradó testkultusz is azt hirdeti: lám, lám, tudok kontrollt tartani a testem felett! Ezek a képek arra emlékeztetik a nézőjét, hogy ő pedig minderre képtelen. „Ráadásul a nők elhiszik, hogy ők nem mások, csak egy test, a testükkel azonosítják a személyiségüket.” A terapeuta arra emlékeztet, hogy például az 1900-as években még nem volt mindenhol tükör vagy közösségi média. A nőknek nem volt ingere arra, hogy folyamatosan nézegessék magukat a tükörben, és beérték a bókokkal.

„Ma folyamatosan ellenőrizhetjük magunkat minden szögben, hogy milyen a testünk. Alig létezik olyan ember, aki elégedett a testével, megjelenésével.”

Szülőről gyerekre öröklődik?

Leskovics-Ortelli Andrea azt is hozzátette, ő maga sem tökéletes, és sokáig küzdenie kellett a régi rossz beidegződéssel. „Sosem felejtem el, amikor egy családi napon csipsszel jutalmaztam a gyerekeket, mert hamar beszálltak az autóba, és gyorsan el tudtunk indulni.” Az érzelmi evés nemcsak genetikusan tud öröklődni, a szülőktől látott mintákat is hamar elsajátítják a gyerekek, világít rá a szakpszichológus.

Leskovics-Ortelli Andrea, az érzelmi evés szakértője

Vezess érzelmi naplót az evésedről!

A szakember azt tanácsolja, vezessen naplót az érzelmi evő, amelybe nemcsak az elfogyasztott ételeket írja le, hanem azt is, hogy aznap milyen érzelmi állapotban volt. Utólag sokkal könnyebb kielemezni, hogy melyik érzelemre mit evett az érintett, és milyen sémák vannak a magatartásában.

„Próbáljuk meg felmérni és tudatosítani, mikor vagyunk valóban fizikailag éhesek! Ha heves érzelmi hatások érnek, próbáljuk meg inkább kimondani, kifejezni az érzelmeinket! Beszéljük ki!”

Meglátása szerint ma már szinte mindenki tisztában van az ételek kalóriatartalmával. „Ha tudom azt, hogy nagyjából megfelelő mennyiségű minőségi ételt ettem, és még mindig éhes vagyok, akkor annak a hátterében valamilyen más szükséglet kielégítése áll, amely sokszor érzelmi indíték.”

A túlevést mindig bűntudat követi
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Tudatosítsd az érzelmeid!

Az étkezési szakértő azt figyelte meg, a legtöbb ember egyáltalán nem érzelemtudatos, fogalma sincs, hogy az adott pillanatban mit él át. „Legfeljebb azt tudják azonosítani, hogy szomorúak vagy vidámak. De a dühöt, csalódottságot, félelmet, meglepetést például már nem, inkább esznek rá.” Leskovics-Ortelli Andrea szerint minden érzés teljesen rendben van, nincs azzal gond, ha sírni kell, de fontos, hogy ne az étellel csillapítsuk az érzelmeinket.

Ne bántsd magad!

Azt is hangsúlyozza, attól még senki se hagyta abba az érzelmi evést, hogy elkezdte bántani magát. „A »milyen béna vagyok«, »én erre se vagyok képes«, és ehhez hasonló mantrák csak lehúznak az érzelmi spirálban. Az önbántás helyett én a gondoskodó szülő hozzáállást javaslom. Hibázni mindig fogunk, de ha hajlandóak vagyunk tanulni, fejlődni, akkor jó úton járunk.”

Hosszú az út a változásig

A sikeres változtatáshoz nagyon fontos az önismeret és önmagunk megbecsülése – ennek kialakítása nem megy egyik napról a másikra. Elsősorban asaját testi-lelki igényeink tudatosítására és elfogadására van szükség – ez az egyik legfontosabb az evési zavarok esetében. „A tartós változáshoz nem elég a tetteid, az evéssel kapcsolatos szokásaid megváltoztatása. Legalább ennyire fontos, hogy felismerd a valódi igényeidet, érzéseidet, és ha kell, változtass a gondolkodásmódodon, az önmagadhoz való viszonyulásodon” – tanácsolja az érzelmi evés szakértője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!