Így tehetsz a visszerek ellen olcsón és egyszerűen - a trombózist is megelőzheted ezzel

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A visszér nem a legszebb látvány, és sokan már csak ezért is szeretnének tenni ellene valamit. Mutatunk pár gyakorlatot, ami ha már megjelent a lábadon, akkor állapotromlás ellen, ha még nincs ilyen problémád, akkor megelőzésképp is hasznos lehet.

A lábakon kirajzolódó erek nem csak esztétikai problémát jelentenek, bár sokan csupán így tekintenek rájuk. Egyrészt a vénák érfalainak gyengülését jelzik, másrészt azt, hogy nem megfelelően áramlik a vér a lábunkban, ami akár trombózishoz vagy gyulladáshoz és lábszárfekélyhez is vezethet. Ez a néhány gyakorlat segíthet, hogy ülőmunka közben is felpezsdíthesd lábaid vérkeringését, így csökkentsd a visszerek kialakulásának kockázatát. Ha már megjelentek tünetek, akkor is hasznosak, bá visszafordítani a folyamatot nem tudják, de a tünetek enyhítésében nagy szerepük lehet. És ha már vannak tüneteink, mutassuk meg orvosnak is, mert minél később kezdünk foglalkozni vele, annál nehezebb tenni ellene.

Nem csak genetika

Ha a családban előfordult vénás betegség, akkor sajnos nagy az esély rá, hogy örököltük ezt a hajlamot, így ha még nem mutatkozott jele, akkor is fokozottan érdemes figyelni a lábunk vérkeringésének támogatására, amit leginkább mozgással tehetünk meg. A genetikán kívül fontos kockázati tényező a túlsúly, a dohányzás és a folyamatos állás vagy ülés is. Nem kizárólag női betegség, de igaz, hogy nőknél gyakrabban fordul elő, és terhesség alatt a magasabb ösztrogénszint miatt még nagyobb a kialakulásának kockázata. De a magasabb ösztrogénszint növeli az esélyét azoknál is, akik hormontartalmú fogamzásgátlót szednek.

A visszér nem csupán esztétikai probléma
Fotó: Ekaterina Rekina / Getty Images Hungary

Így alakul ki a visszér

A lábunk ereiben billentyűk akadályozzák meg, hogy visszafelé folyjon az elhasználódott vér. Mivel a gravitáció ellen kell dolgozniuk, nem egyszerű a feladatuk, de segítségükre van az ereket körülvevő izmok izompumpája és a szív szívóereje is.

Ha a vénák billentyűinek teljesítménye gyengül, a pangó vér kitágítja az ereket, gyengülnek az érfalak, és így még kevésbé alkalmasak a vér megfelelő szállítására. A kitágult erek láthatóak lesznek a lábon, a nagyobb visszerek megvastagodnak, kidudorodnak. De ilyenkor a nyirokrendszer sem tudja ellátni tökéletesen a feladatát, és a sejtanyagcsere során keletkező méreganyagok és folyadék is felhalmozódik a szövetekben. Ennek köszönhető, hogy

az egyik első tünete a gyakori lábdagadás.

A felgyülemlett méreganyagok gyulladást okozhatnak, és fájdalom, bőrpirosodás, viszketés is fellép. Ilyenkor már, ha eddig nem tettük meg, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, mert az elhanyagolt visszérbetegség lábszárfekélyhez vagy mélyvénás trombózishoz is vezethet. 

A rendszeres séta vagy futás is jó visszér ellen
Fotó: miljko / Getty Images Hungary

Sporttal tehetsz a legtöbbet a kialakulása ellen

A rendszeres mozgás beiktatása az életünkbe minden szempontból jó hatással van az egészségünkre, hisz már a rövid mozgásszegény időszaknak is megvannak a maga következményei. Ha nincsenek visszérproblémáink, akkor megelőzésképp bármilyen mozgásforma hasznos, de ha már mutatkoznak jelek, akkor érdemes olyan mozgást választani, ami nem jelent hirtelen nagy megterhelést. Szóval a súlyemelés nem a legjobb választás. Ami viszont jó hatással lehet, az a séta, biciklizés, úszás. 

Néhány egyszerű gyakorlat is segíthet

Ha egész nap ülünk, vagy egy helyben állunk, tehát nem kifejezetten mozgolódunk napközben, akkor ráfér ereinkre egy kis extra törődés. Mutatunk néhány gyakorlatot, amit akár munkahelyen is végezhetsz, de ha este tévénézés közben jut rá időd, az is nagyon hasznos.

Állva végezhető gyakorlatok:

  • Felemelkedünk lábujjhegyre, elszámolunk lassan tízig, majd szép lassan leereszkedünk. Ezt ismételjük tízszer. 
  • Lábujjhegyre állunk, majd lassan leeresztjük az egyik sarkunkat. A másik sarkunkat is leeresztjük, miközben azt, ami eddig lent volt, felemeljük, mintha egy helyben sétálnánk. Ezt ismételjük néhányszor, ameddig kellemes érzés. 
Akár munka közben is végezhetünk pár bokakörzést
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

Ülve végezhető gyakorlatok:

  • Nyújtsuk ki az egyik lábunkat, és a lábfejet hajtsuk előre, majd húzzuk vissza, ahogy tornaórán mondták, spicc és pipa. Ezt ismételjük tízszer, majd következhet a másik lábunk. 
  • Nyújtsuk ki az egyik lábunkat, és végezzünk bokakörzést egyik irányba tízszer, majd másik irányba tízszer, ezután ismételjük meg a másik lábunkkal is.
  • Nyújtsuk ki a lábunkat, kicsit emeljük meg, és tartsuk úgy 10-15 másodpercig, amíg nem túl megerőltető. Ismételjük a másik lábunkkal is, és akár többször egymás után.
  • Kinyújtjuk a lábunkat, és lábujjainkat behajlítjuk, mintha meg akarnánk fogni velük valamit, majd elengedjük. Ezt ismételjük mindkét lábbal tízszer.

Csak fokozatosan!

Az, hogy melyik gyakorlatot mennyi ideig, és milyen ismétlésszámmal végezzük, igazából tőlünk függ. Ne akarjunk fejest ugrani a közepébe, ha eddig nem igazán mozogtunk. Inkább kevesebb legyen egyszerre, ami nem megerőltető, de jólesik, és azt a néhány mozdulatot akár óránként megismételhetjük. Ezek az egyszerű gyakorlatok bárkinek hasznosak lehetnek, de visszértorna, vagy vénás értorna elnevezéssel hozzáértő szakemberek tanfolyamokat is tartanak, ahol elsajátíthatjuk a tökéletes mozdulatokat. Annak ellenére, hogy ez az egyszerű módszer hatásos lehet a tünetek enyhítésében, ha gyakran vizesedik a lábunk, mindenképp iktassunk be egy orvoslátogatást, mert akár más, komolyabb betegség tünete is lehet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.