Jobb, ha ezeket a hibákat nem követed el náthásan

Olvasási idő kb. 4 perc

Edzünk, nem iszunk kellő mennyiségű folyadékot, nem a megfelelő problémát kezeljük – mindez csak néhány a sok hiba közül, amit betegen elkövetünk akkor, amikor a szervezetünk pihenésért és nyugalomért kiált.

Ha néhány nap alatt nem tudunk megszabadulni egy vírus okozta náthától, akkor annak az is lehet az oka, hogy nem a megfelelő módon állunk a problémához: vagy rosszul kezeljük, vagy félvállról vesszük a betegséget.

A nátha más életmódot kíván

Amikor a megfázás hosszabb ideig tart a kelleténél, vagy súlyosbodik az állapotunk, akkor a probléma sokszor ott kezdődik, hogy nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy betegek vagyunk, és ennek megfelelően nem változtatunk az életmódbeli szokásainkon. Ilyen például, amikor továbbra is olyan ételeket fogyasztunk, amelyek aláássák és nem erősítik az immunrendszerünket, valamint úgy viselkedünk, mintha továbbra is egészségesek lennénk. Nézzük, hogy egy egyszerű nátha hogyan ronthat a közérzetünkön, illetve mi lehet az oka annak, ha a kelleténél hosszabb lesz a nátha utáni gyógyulás.

Ha nem vesszük komolyan a náthát, könnyen elhatalmasodhat a betegség
Fotó: Paul Bradbury / Getty Images Hungary

Vegyél vissza az edzőtermi tempóból

Az edzés néha kifejezetten jót tesz a lelkünknek, ha betegek vagyunk, legyen ez akár egy könnyű megfázás. Ám ez nem jelenti azt, hogy a korábbi intenzitással kell nekivágnod a testedzésnek. Ha folyik az orrod, vagy éppen csak enyhén el van dugulva, ne erőltesd a megterhelő mozgást. Ha mindenáron sportolni szeretnél náthásan is, akkor a futást váltsd könnyű sétára.

A megfázás miatt sem kell lustálkodni, de nem szabad túlzásba vinni a sportolást, elég, ha csak sétálsz
Fotó: olaser / Getty Images Hungary

Ha azonban lázas vagy, köhögsz, fáj a mellkasod vagy a gyomrod, hagyd abba az edzést, amíg ezek a tünetek meg nem szűnnek.

Ne feledd: immunrendszerünknek a pihenéssel tesszük a legjobbat.

Ne fukarkodj az alvással

Ha keveset és rosszul alszol, romlik az immunrendszer működése, ez pedig meghosszabbíthatja a megfázásból való felépülést. Miután a megfázásos tünetek közül a köhögés és az orrdugulás megakadályozhatja a megfelelő alvást, javasolt a megfelelő testhelyzet megválasztása, illetve orrspray, esetleg köhögéscsillapító használata. (Utóbbi esetében fontos figyelembe venni, hogy száraz vagy hurutos köhögésről van-e szó.)

Kutatások bizonyítják, hogy az alvás fontosabb lehet a megfázás megelőzésében, mint a gyógyításában.

Egy klinikai vizsgálat szerint azok esetében, akik öt óránál kevesebbet aludtak, majdnem háromszor nagyobb volt a megfázás kockázata, mint azoknál, akik több mint hét órát pihentek éjszakánként.

Különösen az első három nap során elengedhetetlen, hogy alvással segítsd a szervezetedet a kórokozók elleni küzdelemben. 

Vizet, teát igyál, és húslevest egyél!

Ha beteg vagy, a hidratálás még fontosabbá válik, hiszen lerövidíti a fertőzés időtartamát és enyhíti a súlyosságát. Ilyenkor a legmegfelelőbb folyadék a víz, a tea és a húsleves, hiszen ezek segítenek eltávolítani a megfázás miatt termelődő váladékot. A tej azonban nem jó választás ilyenkor a folyadékpótlásra, mert a nem átlátszó folyadékok sűrűbb váladékot eredményeznek. 

A megfelelő folyadékbevitel lerövidíti a betegséget
Fotó: DjordjeDjurdjevic / Getty Images Hungary

Betegség idején jobb, ha tartózkodsz az alkoholos italoktól és a kávétól, mert vízhajtó hatásuk miatt több vizet vonnak el a szervezetből, mint amennyit bejuttatunk velük.

Nem éri meg stresszelni

A krónikus fizikai vagy pszichológiai stressz meghosszabbíthatja a betegséget és a gyógyulást. Ekkor a szervezetünk stresszhormonokat termel, ami hatással lehet az immunrendszerünkre. Egy komolyabb stressz keményebb munkára kényszeríti az immunrendszert, ami megnehezíti a megfázás elleni küzdelmet. 

Jobban járunk, ha meghűlés idején is kerüljük a stresszt
Fotó: vladans / Getty Images Hungary

Betegség idején próbálj meg a lehető legtöbbet pihenni, és olyan tevékenységekkel foglalkozni, amelyek megnyugtatnak, például meditálj, olvass vagy nézz filmeket. Így csillapíthatod a stresszt, és időt adhatsz a szervezetednek a gyógyulásra. 

Rossz betegséget kezelünk

Könnyű összekeverni a megfázást más betegségekkel. Megeshet, hogy hetekig kúrálunk egy náthát, amíg végül kiderül, hogy az például allergia. Habár mindkét állapot előidézhet köhögést, orrfolyást és tüsszögést, akadnak jellemző különbségek is.
A megfázásnak kell néhány nap, amíg a fertőzést követően kiteljesedik, ezzel szemben az allergia miatt szinte azonnal fellépnek a jól ismert tünetek, majd egészen addig ki is tartanak, amíg az adott allergénnel érintkezésben maradsz. De megeshet az is, hogy orrmelléküreg-gyulladás következtében érzünk fájdalmat szemünk és orrunk körül, illetve emiatt ürül sárgás váladék az orrunkból. 

Érdemes tehát a pontos diagnózis felállítását mindig a háziorvosra bízni.

Nem mindegy, hogy mivel kezeljük a tüneteket

Számos házi praktika lehet a segítségedre a megfázás kezelésében, ám egy súlyosabb fertőzés és egy elhúzódó betegség esetén nem biztos, hogy gyógynövények és egyéb alternatív készítmények hatása elegendő lesz a betegség leküzdésében. Sokszor kevés lehet, ha csak C- és D-vitamint szedünk, és fokozzuk a cinkbevitelt, de antibiotikummal is feleslegesen terheljük a szervezetünket, ha vírusos fertőzésünk van.

Forduljunk orvoshoz, hogy valóban a kialakult betegséget kezeljük
Fotó: AsiaVision / Getty Images Hungary

Minden bizonnyal az orrdugulást enyhítő szerek is segíthetnek abban, hogy jobban érezd magad, és hogy jobban aludj, ám ezeket az orrdugulásgátló szereket is csak mértékkel, és mindössze néhány napig szabad csak használni, mert problémákat okozhatnak. Akár épp az ellenkező hatást váltják ki, és súlyosbítják a tüneteket.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.