Ez történik az amputált testrésszel a műtét után

Olvasási idő kb. 3 perc

A közösségi médiában sok érdekes és szórakoztató dolgot lehet találni, ezek egyike a „onefootwander” Instagram-fiók, amely időnként különböző helyszíneken mutatja be egy csontvázláb élményeit. A fiók leírása így szól: „Régebben a @kristico110-hez volt csatolva.” Ez azért van, mert a láb régen valóban a lány testéhez tartozott.

Az oklahomai Kristi Loyall 2011-ben zsibbadást tapasztalt a jobb kislábujjában. Egy sor vizsgálat és kórházi látogatás után 2016-ban tudta meg, hogy rákos, és azt tanácsolták neki, hogy amputálják a jobb lábát a térde alatt, így megakadályozva a betegség terjedését.

Loyall többek között azt kérdezte orvosától, hogy megtarthatja-e levágott végtagját.

A többi már bizarr történelem…

Az amputált láb kalandjai

Furcsa kérés volt, de a lány komolyan gondolta, hogy megtartaná amputált lábát. Loyall egy nyilatkozatban bevallotta, hogy megbánta volna, ha legalább nem kérdezi meg. Miután kiderült, hogy megtarthatja, a műtétet követően elküldte a lábát a csonttisztítással foglalkozó Skulls Unlimited nevű cégnek. A kifehérített és összetűzött csontokat így Loyall már oda vitte magával, ahova csak akarta.

Számos oka lehet annak, hogy a betegeknél amputálni kell a testrészeket, de a National Library of Medicine szerint a leggyakoribb okok a cukorbetegség és az érrendszeri betegségek. Létezik traumás amputáció is, amely egy testrész levágását jelenti sérülés vagy baleset következtében. A statisztikák szerint az Egyesült Államokban évente körülbelül 150 000 ember alsó végtagját amputálják. Ha az orvosok úgy találják, hogy egy fertőzött vagy sérült testrész javítása vagy megtartása káros lenne a beteg számára, általában amputációt javasolnak.

Magyarország sajnos élen jár amputációk terén

Magyarországon világviszonylatban is nagyon magas az amputációk száma, évente közel 7000 végtag teljes vagy részleges eltávolítása történik meg keringészavar miatt.

„Naponta tíz amputációt végeznek el cukorbetegséggel összefüggésben. Ez nagyon magas szám, évek óta nem változik, de ezen minél előbb javítani kell” – fogalmazott lényegre törően dr. Wittmann István, a Magyar Diabetes Társaság elnöke az idei diabetológusok konferenciáján. 

Valóban haza lehet vinni az amputált lábat?

A kórházakban szokásos eljárás, hogy a betegnek alá kell írnia egy lemondó nyilatkozatot, mielőtt műtéti amputációra kerülne sor, legalábbis az Egyesült Államokban. Azok a betegek, akik aláírják a lemondó nyilatkozatot, lemondanak a testrész – más néven „műtéti hagyaték” – tulajdonjogáról, amint azt leválasztják a testről. Azoknak, akik úgy döntenek, hogy megtartják az amputált testrészt, előzetesen értesíteniük kell az orvost, hogy megtudják, ez megengedett-e, és tájékoztatást kapjanak a megfelelő eljárásról.

Amit Kristi Loyall tett, az szokatlan, de biztosan nem ő az első, aki azt kérte, hogy hazavihesse amputált testrészét. Egyes esetekben az orvosok azt mondják a pácienseiknek, hogy a testrész hazavitele illegális vagy nem biztonságos, de ez nem feltétlenül igaz. George Annas, a Bostoni Egyetem bioetikusa szerint egy amputált végtag általában biztonságos, kivéve, ha baktériumok vagy fertőző betegségek által veszélyezteti környezetét. És legtöbbször ez az egyetlen eset, amikor az orvosok nem engedik, hogy a páciensek megtartsák amputált testrészüket.

Leo Bonten 2012-ben szenvedett balesetet, amelynek következtében elfertőződött a lába, és végül amputálni kellett. A CNN szerint jogi procedúrán kellett keresztülmennie, hogy megkapja leválasztott végtagját. Végül megkapta, és egy teljesen működőképes lámpává alakította át, amely (nem szóviccnek szánta) a nappalijában áll. A láb folyékony oldatban úszik egy üveghengerben.

Hová kerülnek az amputált testrészek, amikre már nincs szükség?

A magyar törvényben a csonkolt testrészek nem tekinthetők egészségügyi hulladéknak, így a rájuk vonatkozó eljárás a temetkezési szolgáltatások hatáskörébe tartozik. Az emberi test minden részére érvényesek a kegyeleti és etikai szabályok.

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.