Meg fogsz lepődni, mit kéne gyakrabban enned az egészségedért!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az egészségéért mindent megtesz az ember, néha még szokatlan dolgoktól sem riad vissza az ügy érdekében. Vannak ugyanakkor, akik az extremitásoktól sem tartanak: a nyers csirkemáj fogyasztásának nyomában jártunk.

Egyes álláspontok szerint a csirkemáj fogyasztása nyersen rendkívül egészséges a szervezet számára, ám sokan vitatkoznak ezzel. De vajon ebből mennyi az igazság? A témáról két hazai dietetikus szakértőt, Tihanyi Andreát és Herbay-Varga Anitát kérdeztük meg, akik nem éppen a fenti állítást támasztották alá.

 

Vannak előnyei a nyers csirkemáj fogyasztásának? 

A dietetikusok szerint a nyers belsőségek fogyasztásának előnyei eltörpülnek a velük járó egészségügyi kockázatok mögött. „Egészségügyi és élelmiszer-biztonsági okból a nyers csirkemáj fogyasztása egyáltalán nem javasolt. Megfelelő feldolgozást és hőkezelést követően azonban már fogyasztható” – vélik a szakemberek. Ez pedig alapjában véve ellentmondnyers máj fogyasztását javaslók álláspontjának. Nézzük, mi az igazság! 

Milyen hátrányai vannak a nyers csirkemáj fogyasztásának?

A nyers csirkemáj fogyasztása rendkívül sok egészségügyi kockázatot hordoz magában, így a dietetikusok egyáltalán nem javasolják azt.

„A nem hőkezelt vagy nem megfelelően hőkezelt nyers húsokon és belsőségeken gyakran találhatóak olyan baktériumok, amelyek fogyasztása különféle egészségügyi problémákhoz, ételmérgezéshez vezethet. Ilyen baktériumok lehetnek például a szalmonella, a Campylobacter és az E.coli” – tudtuk meg a dietetikusoktól.

A csirkemájat és a többi belsőséget is elkülönítve érdemes tárolni az egészségünk érdekében
Fotó: Savany / Getty Images Hungary

Azonban az alapos hőkezelés (minimum 75 fokos belső hőmérséklet elérése) nagymértékben csökkenti ezeknek a baktériumoknak a mennyiségét, ezáltal emberi fogyasztásra alkalmassá téve az élelmiszert. A nyers belsőségek esetében fontos arra figyelni, hogy a termék jó állagú, egyenletes színű, ne túl erős szagú legyen. Ha nyers belsőséget veszel, mindig ellenőrizd annak lejárati idejét, tárold azt hűtőben vagy a fagyasztóban, és a lehető leghamarabb használd fel. 

A nyers húst, belsőségeket lefedve, az összes többi élelmiszertől elkülönítve javasolt tárolni. 

Diétabarát vagy sem?

A belsőségek közt az egyik legértékesebb tápanyagtartalommal bír a máj, hiszen gazdag A- vitaminban, B12-vitaminban, D- és K-vitaminban, cinkben, vasban, foszforban, folátban, és kitűnő szelénforrás is, tehát valódi vitaminbomba.

De mivel a zsírban oldódó vitaminok elraktározódnak a szervezetben, ezért nem szükséges hetente egy alkalomnál többet fogyasztani a belsőségekből, így a csirkemájból sem. A máj magas A-vitamin-tartalmára gyakran hívják fel a figyelmet, hiszen egy adag a napi ajánlás öt-, tíz-, tizenötszörösét is tartalmazhatja. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy például 10 dkg máj fogyasztásával tíz napra elegendő A-vitamint viszünk be a szervezetünkbe.

De emellett árnyoldala is van fogyasztásának:

Magas koleszterin- és telített zsírsavtartalma miatt fogyasztása a jelenlegi táplálkozás tudományi ajánlások szerint csak mértékkel ajánlott.

A vegyes táplálkozás részeként, zsírszegény módon elkészítve beilleszthető akár egy életmódváltó, fogyókúrás étrendbe is, igaz, mértékkel, például heti rendszerességgel.

Jót tesz-e a szívnek, hatékony-e vérszegénység ellen? 

A máj remek vasforrás (10 dkg csirkemáj 13 mg vasat tartalmaz, ami a napi ajánlás közel háromnegyedét biztosítja) és B12-vitamin-forrás (16,5 mikrogramm 10 dkg csirkemájban, ami a napi ajánlás közel háromszorosa), így vérszegénység esetén a már említett mértékben beilleszthető az étrendbe. 

„A vérszegénység csökkentésében nagy szerepet játszik a helyesen összeállított étrend, mely megfelelő arányban tartalmaz minden olyan mikro- és makrotápanyagot, amelyre a szervezetnek szüksége van. Húsfélékből, halakból, belsőségekből nagyon jól felszívódik a vas, ezenfelül pedig ha minden étkezés tartalmaz C-vitamin-tartalmú élelmiszert, nagyban növelhetjük a vas hasznosulását a szervezetben” – tudtuk meg a szakértőktől.

Mivel a belsőségek általában – így a máj is – leginkább telített zsírokat tartalmaznak, így túl gyakori fogyasztásuk fokozott kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából, vélekednek a szakemberek.

Mit tesz a szervezettel a máj, ha túl sokat vagy egyáltalán nem fogyasztunk belőle?

„A heti több alkalommal vagy nagy mennyiségben bevitt máj esetén fennállhat az A-vitamin túladagolása (hipervitaminózisa), ami súlyos toxikus tünetekhez vezethet, például bőrgyulladáshoz, csontosodási zavarhoz, várandósság alatt a magzat fejlődési zavarához. Egy adag, azaz 10 dkg csirkemáj egy egészséges felnőtt A-vitamin havi szükségletének egyharmadát fedezi. Emiatt is fontos a mértéktartás” – mondják a dietetikusok.

És mi van abban az esetben, ha nem szeretjük a májat?

„Ha nem szeretjük, nem fogyasztunk májat, májas élelmiszereket, abban az esetben sem esünk el az értékes vitaminoktól, ásványi anyagoktól, hiszen a húsok – vörös húsok, halak, húskészítmények tartalmaznak valamennyit azok közül, amelyeket a máj is” – mondják a szakértők.

Egészségesebb a máj, mint a hal?

Ezt nem állíthatjuk. Energia- és tápanyagtartalmuk, egészségre gyakorolt hatásuk azonban hasonló.

Mind a hal, mind a máj esetében előnyösebb, ha zsírszegény módon készítve kerülnek a tányérra, ezzel tudjuk leginkább kamatoztatni a bennük rejlő mikro- és makrotápanyagokat. Ilyen ételkészítési mód például a kevés olajon (zsiradékon, vajon) való párolás, főzés.

„Kirántva, bő zsírban sütés közben mind a hal, mind a máj a szerkezete és a panír miatt is sok zsiradékot szív magába, ezzel akár 150-200 kalóriával is megnövelve az étel energiatartalmát. Gyakran a bolti pástétomok, máj- és halkrémek sok zsírt és egyéb adalékanyagokat rejthetnek magukban, ezért érdemes a termékek összetevőit és tápanyagértékeit összehasonlítani. A legjobb, ha mi magunk készítjük el és frissen fogyasztjuk” – javasolják a dietetikus szakemberek.

A nyers máj fogyasztása nem ajánlott, ehelyett főzzük meg, mert a táplálkozásunkba illő dús vitaminforrás
Fotó: huzu1959 / Getty Images Hungary

Mi sorolható még a természet multivitaminjai közé?

A természet multivitaminjai azok az élelmiszerek, amelyekben egyszerre több különböző vitamin és ásványi anyag található meg. „Ez valamennyi természetes állati és növényi élelmiszerről elmondható, bármelyik zöldség-, gyümölcs-, gabona-, húsféléről, tejtermékekről, tojásról” – tudtuk meg a szakértőktől. 

A vitaminokra pedig létszüksége van a szervezetnek, ezek nélkül energiatartalékainkat tekintve is lemerülünk. 

„A legcélszerűbb az lehet a táplálkozást tekintve, hogy egy-egy élelmiszer túlzott reflektorfénybe helyezése helyett nagyobb hangsúlyt fektetünk a vegyes ésváltozatos táplálkozásra. Hiszen ily módon tudjuk legjobban biztosítani a szervezetünk számára nélkülözhetetlen különféle mikrotápanyagokat is” – javasolják a dietetikusok.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.