16 hasznos tanács az Alzheimer-kór megelőzésének érdekében

Olvasási idő kb. 3 perc

Az Alzheimer-kórra egyelőre nincs gyógymód, csupán tüneti kezelés létezik. Éppen ezért érdemes megelőzésére fókuszálnunk – erre ad 16 gyakorlatias tanácsot a 396 szakirodalmi publikációt összegző tanulmány.

Az Alzheimer-kór a demencia egyik fajtája, fokozatosan rombolja az agy egészségét, az idő előrehaladtával egyre több agysejtet öl meg, felbontja az idegi összeköttetéseket. Mindez a memória és a kognitív funkciók romlásához vezet. Ahogy egyik korábbi cikkünkben írtuk, egy 2022-es tanulmány kimutatta, hogy a fizikailag fittebb embereknél kisebb valószínűséggel alakul ki ez a betegség. Mivel egyelőre csak tüneti gyógyszeres kezelés létezik rá, egy 396 szakirodalmi publikációt összegző tanulmányban összegyűjtötték, milyen intézkedésekkel lehet a leginkább megelőzni kialakulását.

Így előzhetjük meg az Alzheimer-kór kialakulását

Aki már családtagként, barátként vagy ismerősként megtapasztalta, milyen a másik megállíthatatlan romló állapotát végigasszisztálni, aki látta, mennyire ijesztő ez a folytonos bizonytalansággal járó helyzet a beteg számára, bizonyára szeretné tudni, miként előzheti meg, hogy saját maga is áldozatául essen. A tudomány jelenlegi állása szerint ezekre érdemes odafigyelni:

Érdemes megfogadni ezeket a gyakorlatias tanácsokat az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzése érdekében
Fotó: OsakaWayne Studios / Getty Images Hungary
  1. Az idősebb felnőtteknek oda kell figyelniük, hogy megtartsák egészséges testtömegindexüket.
  2. Minden korosztálynak, de különösen a 65 év felettieknek rendszeresen kellene mozogniuk.
  3. Sok, szellemileg stimuláló foglalkozást érdemes végezni, például érdemes olvasni, rejtvényeket fejteni és különböző játékokat játszani.
  4. Kerülni kell a dohányzást és a füstös környezeteket.
  5. Fontos a minőségi alvás, az alvásproblémák kezeltetése.
  6. Kerülni kell a cukorbetegség kialakulását előidéző dolgokat, illetve a cukorbetegeknek figyelniük kell rá, hogy kontroll alatt tartsák vércukorszintjüket.
  7. Az agyi érbetegségek és a kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) betegségek kockázati tényezők. Egészséges életmóddal érdemes megelőzni, de ha kialakult, fontos a megfelelő gyógyszerek szedése.
  8. Fontos elkerülni a fejsérüléseket.
  9. A korral járó gyengeség elkerülendő, érdemes az izomerőre összpontosító gyakorlatokat végezni ilyenkor.
  10. A magas vérnyomás kialakulásának megelőzésére is érdemes figyelni egészséges életmódváltással, illetve, ha már kialakult, gyógyszerekkel szabályozni a vérnyomást.
  11. A depresszió is kockázati tényező. A mentális betegségeket is kezeltetni kell.
  12. Fontos a jó szív- és érrendszeri egészség fenntartása, ugyanis a pitvarfibrilláció kockázati tényező, akinél kialakult, szedje gyógyszereit.
  13. Fontos a lazítással töltött idő, a mindennapi stressz csökkentése.
  14. A korai életszakaszban kapott oktatás mennyisége is segíthet megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását, így érdemes gyermekeink és unokáink esetében figyelni erre.
  15. Érdemes rendszeres vérvizsgálatot végeztetni és ellenőriztetni a homociszteinszintet. Ha ez emelkedik, megfontolandó a B-vitamin és/vagy a folsav pótlása.
  16. Fontos gondoskodni a megfelelő C-vitamin-bevitelről, történjék akár étrendváltoztatással vagy C-vitamin-kiegészítő szedésével.

Ezeken a tanácsokon felül az Alzheimer Szövetség 2020-ban megrendezett nemzetközi konferenciáján két olyan tanulmányt is bemutattak, amelyek azt bizonyították, hogy az influenza elleni védőoltás is csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét: egy védőoltás 17 százalékkal, a gyakoribb védőoltások pedig még nagyobb csökkenést eredményeztek. A tüdőgyulladás elleni védőoltás pedig 40 százalékkal csökkenti a kialakulás esélyét a 65 és 75 éves korosztályban.

Összességében valóban egy dolgot tehetünk csak annak érdekében, hogy megelőzzük az Alzheimer-kór kialakulását: oda kell figyelnünk testünk egészségére, szellemünk frissen tartására.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.