Milyen furcsa lények úszkálnak néha a szemünk előtt?

Olvasási idő kb. 2 perc

Szinte mindannyiunkkal megtörtént már, hogy furcsa alakzatokat láttunk magunk előtt úszkálni, miközben biztosan tudtuk, hogy a valóságban nincs ott semmi.

A nem látássérült emberek 76 százaléka tapasztal beúszó furcsa lényeket a látómezejében, főleg akkor, ha valami fényeset, például az eget, a havat vagy a fehér képernyőt bámulja. Ezek férgeknek vagy más furcsa élőlényeknek tűnnek, de amint megpróbálunk rájuk koncentrálni és alaposabban megnézni őket, egyszerűen eltűnnek. Szerencsére a legtöbb esetben ez a jelenség – orvosi nevén, latinul muscae volitantes  teljesen normálisnak számít. No de mégis, miért történik, és mit is látunk tulajdonképpen? Ehhez, ha csak vázlatosan is, de ismernünk kell szemünk felépítését. 

Látószervünk belsejében, amit üvegtestnek nevezünk, kollagénrostok ölelésében átlátszó, folyadékhoz hasonló, de kocsonyás állagú anyag található. Fő feladata a szem érzékenyebb részeinek védelme, illetve magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően a szabad gyökök semlegesítése. Legnagyobb része víz, de találhatók benne különböző fehérjecsomók, szövetdarabkák, vörösvértestek és kollagénrostok is. Minél idősebbek vagyunk, annál gyakrabban úsznak be a látóterünkbe ezek képei, bár az agyunk megtanulja ezeket minél több alkalommal figyelmen kívül hagyni. 

Ha aggódunk, hogy furcsa lények úszkálnak a szemünk előtt, az orvosi vizsgálat megnyugvást adhat.
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

Furcsa lények a szemünk előtt

Látásunk úgy működik, hogy a fény a szemlencsén keresztül jut be a szembe, és ott aktiválja a retina bizonyos sejtjeit. Ám a lebegő anyagok az üvegtest körül mozogva árnyékot vetnek a retinára, létrehozva a sajátos képeket, amelyeken annyian elcsodálkozunk. Michael Mauser szakértő azt is elmagyarázza, miért látnak sokan lebegő, úszó tárgyakat a szemük előtt. Ez a furcsaság a retina hajszálereiben lévő fehérvérsejteknek köszönhető. Ezek az immunsejtek elég nagyok ahhoz, hogy lelassítsák a vörösvértesteket, amelyek felhalmozódnak mögöttük, egyfajta féregformát felvéve. Ha kék, fényes területre, például az égre nézünk, ténylegesen láthatjuk, hogy mozognak, mivel a plazma vagy a fehérvérsejtek nem nyelik el úgy a kék fényt, mint a vörösvérsejtek.  

A lényeg az, hogy az úszkáló lények valójában nem élnek, nem önszántukból mozognak, és nem jelentik azt, hogy valami olyan költözött a szemünkbe, aminek nem lenne ott keresnivalója.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

Akár látunk furcsa alakzatokat lebegni, akár nem, évente legalább egyszer érdemes megnézetni  szemünket szakemberrel. A vizsgálat során nemcsak a látás élességét tesztelik, esetleg javítják, de a szem részeinek és ereinek állapotát is megfigyelik. Így még időben kiderülhetnek olyan problémák, amelyek súlyosbodását hamar ki tudjuk küszöbölni. A furcsa úszkáló jelenségek még nem igényelnek külön látásvizsgálatot, még az időnként bevillanó éles fényjelenségek sem  főleg akkor nem, ha hirtelen szemmozgások után tapasztaljuk őket. Ám ha ez a furcsaság egyre gyakrabban jelentkezik, és látásunk is homályosabb, érdemes azonnal orvoshoz fordulni, mert a gyakori fényvillanás és látásromlás az ideghártya sérülésének, leválásának jele lehet.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.