Így viselkednél, ha egész nap alkoholt innál, még a munkahelyeden is

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Itt az ősz, nemsokára a tél is, alkoholfogyasztásunk pedig a hideggel és a bezártsággal együtt nő. Egy „kicsi nem árthat” jelszóval is könnyű alkoholistává válni, főleg akkor, ha otthonról dolgozunk.

Egy új tanulmány szerint – amelyben háromezer kérdőívet töltettek ki – az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány idején otthonról dolgozók körülbelül egyharmada ivott munka közben. A férfiak 36, a nők 26 százaléka vallotta be, hogy munkaidőben is fogyasztott alkoholt. Ez még úgy is magas arány, hogy home office-ban a munkaidő vége gyakran estére tolódik. Szakértők szerint a gép melletti alkoholfogyasztás befolyásolhatja a munkateljesítményt – és természetesen nem pozitív irányba. 

Dr. Lawrence Weinstein tiszti főorvos szerint a járvány és a karantén, esetleg pont a munkahely elvesztése miatti félelem okozta szorongás az, ami miatt gyakrabban nyúlunk a pohár után. Az alkohol nagyon régóta használt feszültségoldó szer, amit ráadásul az otthon magányában figyelő szemektől távol lehet fogyasztani. Ám az ivás hatásaitól nem ment meg semmi. A munkavégzés hosszabb ideig tarthat, a koncentráció csökken, a hibák száma nő. A stressz pedig azonnal visszatér, amint kijózanodunk. Hiába nyilvánvaló, még mindig túl sokan gondolják azt, hogy az alkohol a feszültség levezetésének kiváló eszköze. Rossz hírünk van: az ital csak elnyomja az érzéseket, de nem old meg semmit, sőt abban sem segít, hogy levezessük a stresszt és kevésbé szorítsa a mellkasunkat. Csupán elodázzuk a problémák megoldását.

Inni a munkahelyen sosem tréfás dolog
Fotó: grinvalds / Getty Images Hungary

Mi történik azokkal, akik egész nap isznak?

A függőség pedig hamarabb kialakul, mint gondolnánk, elég hozzá pár hónap. A következmények pedig pusztítóak. A legtöbben igyekeznek visszaszerezni az ivási szokásaik feletti kontrollt, ha eljött az ideje, hogy fizikailag visszatérjenek a munkába, és ezt meg is tudják csinálni. Másoknak már segítségre van szükségük hozzá, és mindig akadnak olyanok is, akik  új állást keresnek amiatt, mert korlátozniuk kell(ene) az ivásukat. Ráadásul az alkohol lassabban ürül ki a szervezetből, mint ahogy azt hinni szeretnénk. Egy esti berúgás még másnap is érzékelteti a hatását, először a magasabb véralkoholszint miatt, később a másnaposság tüneteivel. Ez pedig nagyon megnehezíti a munkavégzést: fejfájás, hányinger, emésztési panaszok, fényérzékenység, energiahiány, koncentrációs problémák jelentkeznek. 

Akik egész nap isznak

Sokan élnek köztünk olyanok, akik gyakran és keveset isznak. Környezetüknek akár fel sem tűnik, hogy az ebéd mellé megivott egy pohárka meg az esti egy üveg mögött valódi függőség húzódik meg. Talán maga az érintett sem értené, ha szembesítenék vele, hiszen nem másnapos, nem remeg a keze, a hangulata is jó, mi hát itt a probléma? Ám azt már nem veszi észre, hogyan változtatja meg a viselkedését az ital. Az alkoholnak számos rövid távú hatása van mind az agyra, mind a testre, befolyásolva az illető viselkedését, összpontosítási képességét és koordinációját. Az alkoholfogyasztás kockázatvállalóbbá és lazábbá tesz, könnyebben teremtünk kapcsolatot, kevésbé szorongunk egy üzleti meeting során. Ám közben az információk pontos felidézése, az ítélőképesség, a reakcióidő, a fegyelmezett viselkedés, a másik fél elemzése, az általunk kiváltott hatás objektív szemlélése mind sérül. Azaz észre sem vesszük, mit művelünk, csak kockázatosabb üzleteket kötünk, túlvállaljuk magunkat, vagy épp sokkal nehezebben fejezzük be feladatainkat. A jókedvnek és a lazaságnak ez az ára, már rövid távon is. Hónapokra és évekre levetítve pedig számolhatunk a szívbetegség, magas vérnyomás, depresszió, szorongás, rák, memóriaproblémák, merevedési zavar, rendszertelen menstruáció és májproblémák magasabb előfordulási arányával. A veseproblémákra és a cukorbetegségre is hajlamosabbá válunk. 

Mi lenne a felelős döntés?

Azoknak is korlátozniuk kellene alkoholfogyasztásukat, akik nem munkagépekkel vagy járművekkel dolgoznak. Az év elején a londoni Lloyd’s cég például megtiltotta alkalmazottainak, hogy munkanapokon alkoholt igyanak, mivel panaszaik és fegyelmi eljárásaik fele az alkohollal való visszaélésre irányult. Aki felelős munkavállalóként szeretne viselkedni, az nemcsak napközben, de hétköznap esténként sem ihatna egy-két pohár bornál többet. Mert ez nem poén. 

Milyen jelekre figyelj oda?

Az egyik legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, főleg akkor, ha napi rendszerességgel iszunk, a miért? Miért kell az az egy-két pohárnyi ital? A stressz enyhítése a cél, vagy az, hogy kényelmesebben akarjuk érezni magukat a társasági helyzetekben? Értjük-e, hogy az érzések pár óráig tartó elnyomása nem vezet eredményhez? Látunk-e más kiutat? Ha nem, miért nem? Ezek azok a problémakörök, amelyekkel szembe kell néznünk, lehetőleg egy terapeuta segítségével. A rossz szokások ugyanis meglepően ragaszkodóak: nehéz megválni tőlük még akkor is, ha a szándék már megvan. A „bármikor abbahagyom, amikor akarom” valójában csapda, önhitegetés: meg kell próbálni, mi történik, ha tényleg tartunk egy száraz novembert. S ha már ez sikerült, miért ne folytathatnánk az összes többi hónapot is józanul?

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.