Szinte hihetetlen összefüggések: a hátfájásod oka az állkapcsodban is lehet, és fordítva

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudtad, hogy a hátfájásod oka az állkapcsod is lehet? Ha nem hiszed, olvasd el, miként jelentkezhet a gerinced környékén az állkapocsízület környékéről eredő panasz, avagy akár fordítva is: a rossz tartás, sok képernyőzés hogyan vezethet állkapocsfájdalomhoz.

Testünkben semmi nem működik izoláltan: többek között mozgatórendszerünk felépítése, valamint idegi és fasciális kapcsolataink révén számos olyan terület között fedezhetünk fel összeköttetést, melyekről nem is feltételeznénk, hogy közük lehet egymáshoz. Ennek ékes példája az állkapocsízületünk és a hátfájás összefüggése.

A TMJ (temporomandibuláris), azaz állkapocsízület igen komplex terület. Kiindulópontja az állkapocs és a koponya közötti ízesülés, amely rendkívül sokoldalú mozdulatok révén teszi lehetővé az állkapocs nyitását, zárását, mozgását (pl. beszéd során vagy lélegzetvétel közben), illetve a rágást. Funkcióikat tekintve a körülötte levő izmok, szövetek, az arc, a fogak, a fülek, a nyak és persze a nyaki gerinc is szervesen kapcsolódnak hozzá, így az állkapocsízületben bármilyen rendellenesség ezekre is kihatással van. Ennek tünetegyüttesét hívjuk TMJ-szindrómának vagy TMJD-nek (TMJ-diszfunkciók).

Csak hogy érzékeljük ennek a területnek a jelentőségét: állkapcsunkat naponta több ezerszer mozdítjuk meg, mozgásiránya kiterjed előre-hátra, fel-le és oldalirányban is. Ráadásul testünk egyetlen olyan páros ízülete, amelyben a jobb, illetve bal oldali rész mindig együtt mozdul. Igen érzékeny terület tehát, ám elhelyezkedéséből kifolyólag még nagyobb jelentőséget kap. Beidegzi ugyanis az ún. háromosztatú ideg, melyen a látószervből az agyba érkező információk több mint fele átmegy.

Az állkapocsízületi szindróma tünetei egészen sokrétűek. Lehetnek egyértelműen az ízületet érintő fájdalmak, kattogás, korlátozott mozgás, szájzár, ezen túl azonban jelentkezhet fejfájás, fogfájás, fogcsikorgatás, fülzúgás, egyensúlyi panaszok. Sőt, a gerinc bármely szakaszának környékén kialakulhat krónikus fájdalom.

Fájdalomérzékelésünk csatornája ugyanis az idegrendszerünk, pontosabban a gerincvelő, melyben a jelek az idegnyúlványok révén közlekednek, így egy elsődleges fájdalomforrástól (pl. a gerinc felső szakaszától) egészen annak alsó részéig is eljuthatnak. Így fordulhat elő, hogy egy látszólag lokális panasz teljesen másutt okoz problémákat: vagy éppen egy területileg jól körülhatárolható fájdalom máshonnan ered, mint feltételeznénk.

Az állkapocsízületi panaszokkal élők gyakran érzékelnek nyaki, háti, sőt akár derékpanaszokat is. Ugyanis ha az állkapocs helytelenül áll eredeti helyzetéhez képest, a környező izmokra (arc, nyak, váll) pluszterhelés jut, ha pedig ezek elfáradnak az extra terhelésben, könnyen krónikus fájdalmak léphetnek fel a környező területeken.

Nőknél gyakoribb jelenség
Fotó: Hope Connolly / Getty Images Hungary

Persze a másik irányból is kiindulhatunk: ha helytelen a testtartásunk, az az állkapcsunk helyzetére is kihat. Ideális esetben ugyanis – oldalról megtekintve – a fül-váll-csípő vonal egy egyenest alkot, gerincünk terhelése ekkor egyenletes, a fejünk a vállak felett helyezkedik el. Ha a fejünk helyzete előrecsúszik (ezt hívjuk protrakciós fejtartásnak), az állkapocs, nyak és a vállak erőltetve dolgoznak a fej tartásán. Ezzel a jelenséggel sokszor foglalkoztunk már az ülőmunka és képernyőnézés kapcsán, most azonban érdemes azt is kiemelni, hogy a kényszertartás az állkapocsízület szabad mozgását is akadályozhatja az idő előrehaladtával, fájdalom, izommerevség alakulhat ki.

Hajlamosak túlkompenzálni

Megemlítendő még, hogy a TMJ-szindróma gyakoribb a nők körében. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a stressz, az elnyomott indulatok, feloldatlan konfliktusok jelentősen hozzájárulhatnak az állkapocsízület panaszaihoz: gondoljunk csak a feszülő izmokra, összeszorított fogakra, visszafojtott lélegzetre, esetleg éjszaka álmunkban történő fogcsikorgatásra. Ezek az önkéntelen stresszreakciók jelentősen hozzájárulhatnak a TMJ-szindróma egyes tüneteihez, illetve hosszú távon annyira beépülhetnek az izomdiszfunkciókba, hogy nehéz lesz visszafejteni, mi is a panaszok eredeti kiváltó oka.

Az állkapocsízület környéki izmok egyébként is hajlamosak túlkompenzálni másik, gyenge vagy nehezen aktiválható izmok helyett. Ha az izomegyensúly felborul, a négy rágóizom az elülső és a hátsó izomláncolaton található gyenge pontok helyett is hajlamos bekapcsolni, a szájfenék izomzata pedig a rekeszizommal is idegi összeköttetést mutat. Tehát ha TMJ-diszfunkciót tapasztalunk, az okkutatás segít a valódi problémák feltárásában, és azok kezelése fog érdemi és hosszú távú javulást hozni.

Az állkapoccsal kapcsolatos terápiák egy része tehát lehet fogorvosi kompetencia (pl. harapás szabályozása), de komplexitását figyelembe véve a manuális terápia és gyógytorna is helyet kaphat a panaszok megszüntetésében. Az ízület környéki izmok lazítása, masszírozása elsődlegesen segíti a görcsök, hipertónus oldását – még az is elképzelhető, hogy percek alatt feloldható általa egy akár évek óta fennálló vállfájdalom. Ezt követően azonban érdemes azt is megvizsgálni, hogy mi okozhatta ezeknek az izmoknak a túlzott terhelését. A stresszkezelés, a testtartás korrigálása, az izomdiszbalanszok felszámolása talán ahhoz is hozzásegíthet, hogy régóta fennálló és rejtélyes, megoldatlannak tűnő, időszakos vagy épp krónikus fájdalmak, sőt akár gerincpanaszok is megszűnjenek. Mindenesetre az állkapocsszindróma és a hátfájás, derékfájás oda-vissza ható jelensége ékes bizonyítéka annak, hogy testünk micsoda komplex rendszer, és ennek megfelelően összefüggéseiben érdemes kezelni, nem szabad szőnyeg alá söpörni a látszólag véletlenszerűen megjelenő panaszokat sem.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.