Izomerő és egyensúly fejlesztése egyszerre: ezt a két gyakorlatot kombináld hozzá!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha azt hiszed, neked meg sem kottyan a guggolás vagy a kitörés, próbáld ki ennek a két gyakorlatnak az összefűzését, némi egyensúlyi kihívással kiegészítve! Az ahaélmény garantált.

A Dívány-edzésben ma két alapgyakorlatot fogunk izgalmas módon összekötni. A guggolás és a kitörés külön-külön is a saját testsúlyos edzések alapkövei, ezúttal azonban az izomerő-fejlesztés mellett a stabilizációs funkciókat is felturbózzuk.

A feladat helyes kivitelezéséhez fontos, hogy ez a két gyakorlat hibátlanul menjen: ha nem vagyunk benne biztosak, nézzük át a térdhúzással végzett guggolás, kitörés korábbi videóit, illetve kérjük edző segítségét.

A kombinációt előbb egyik oldalra végezzük el, azaz a terhelést viselő láb az ismétlések során ugyanaz marad. Csak ezután váltunk a másik oldalra. Az alaphelyzetünk fél lábon állás, a másik láb magas térdemeléssel magunk elé húzva. Innen lépünk ki oldalra guggolásba, majd a térd visszahúzását követően hátralépünk kitörésbe. 

  • Alaphelyzetben magunk alá billentjük kissé a medencénket, hasizmainkat megfeszítjük, köldökünket befelé húzzuk. Az egyik térdet magunk elé húzzuk. Figyelünk arra, hogy fél lábon állva a terhet viselő lábfej boltozata szabályos helyzetben maradjon, ne dőljön befelé a boka – például lúdtalp esetén –, ekkor marad meg a térd és a boka egységes síkja, mely alapvető eleme a stabilitásunknak. 
  • A felhúzott lábbal elkezdünk kilépni oldalra, közben a tartó láb térdét már hajlítjuk a guggoláshoz. A megfelelő szélességű terpeszben tesszük le a lábfejet és elvégezzük a guggolást. Figyelünk rá, hogy az oldalra vitt mozdulattal nem lendül el a csípőnk a kilépő lábbal együtt, hanem megtartjuk abban a síkban, ahol a középvonalunk lesz a guggoláskor. 
  • A szabályos guggolás elvégzése után mihamarabb elemeljük a lábfejet és húzzuk magunk elé a térdünket, miközben a tartó lábbal állásba emelkedünk. 
  • Amint visszaértünk, indítjuk a kitörést hátra. A tartó láb combja stabilizál, miközben a felhúzott láb indul hátra a kitörésbe. A gyakorlatban való jártasság segít abban, hogy megfelelő távolságra tegyük le hátul a lábfejet, és ne csússzon előre a térdünk. A szabályos kitörés elvégzése után felhúzzuk a hátsó lábat újra magunk elé, majd indítjuk az oldalra guggolásba kilépést. 

A kívánt ismétlésszám elvégzése után a másik irányba is elvégezzük a gyakorlatot. 

Nézzük tehát az ütős kombót, melyet a The Stage nonstop táncstúdióban mutatunk be. 

Mitől lesz több a két gyakorlat ilyen módon történő kombinálása?

  • Sokoldalúbban dolgoztatjuk a farizmokat, adduktorokat, négyfejű combizmot, vádlit, lábszárfeszítőket. 
  • Aktívabbak a hasizmok.
  • A fél lábbal végzett gyakorlatokkal fejlesztjük az egyensúlyt.
  • Az instabil helyzetből kifolyólag javítjuk a core-izmok és a stabilizáláson dolgozó mélyizmok teljesítményét. 
  • Mivel unilaterális gyakorlat, annak minden előnyét is magáénak tudhatja. 

Erre figyelj:

  • A felemelt láb letételekor nem csapjuk le a talpat a talajra, a mozdulat végig kontrollált.
  • A mozdulatokat nem lendületből végezzük. 
  • A medence helyzete változatlan, a csípők helyzete szimmetrikus.
  • Az ízületek mindig az alapgyakorlatoknak megfelelő szöget zárják be, a térd, a csípő ne csússzon ki a megfelelő síkból.

Mint minden gyakorlatnál, ennél is a legfontosabb tudnivaló, hogy inkább végezzünk kevesebbet, de szabályosan, mintsem túl sokat lendületből és helytelenül. Ha fáradunk, vagy izmainknak, ízületeinknek túl nagy megterhelést jelent, térjünk vissza egy könnyebb verzióhoz. Több izgalmas variációt mutattunk már be korábban a guggolásra és a kitörésre is, érdemes ezeket is kipróbálni, ha a fenti kombináció még túlzott kihívást jelent elsőre. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.