Árt, ha gyakran ropogtatom a hátamat?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy ortopéd sebész szerint van jobb megoldás is a hátropogtatásnál, amely hosszú távon azért nem igazán tesz jót a porcoknak.

Az esténként Frankenstein-szerűen tántorgó hátfájósok kedvenc szabadidős elfoglaltságának egyikét egy New York-i ortopéd sebész, dr. Armin Tehrany vette górcső alá. A Women’s Health-nek nyilatkozó sebész szerint a napi rendszerességű hátropogtatás hosszú távon akár a porcok károsodását is okozhatja, érdemes tehát egészségesebb alternatívák után nézni.

A porcok károsodása persze csak a tényleg túlzásba vitt ropogtatás esetén fog bekövetkezni, ez azonban további fájdalmakkal, illetve az ínszalagok sérülésével is együtt járhat.

Érdemes inkább a ropogtatás helyett egy forró zuhany után megejtett visszafogott nyújtással segíteni a túl merevnek találtatott hátakon: a derekat behajlítva dőlj szép lassan előre, közelíts a padló felé, és lógj 15-30 másodpercig ebben a pozícióban.

Fotó: Shutterstock

Emellett az is segíthet, ha hetente néhány alkalommal szivacshengerrel is megdolgozza valaki a hátát. Ez a módszer csak a hát felső részének ellazítására alkalmas: háton fekve, a lábakat 90 fokos szögben behajlítva, a csípőt megemelve, a karokat a mellkason összekulcsolva érdemes a gerincre merőleges hengeren élvezkedni.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.