Jobban fogy, ha kevesebbszer edz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó hír lustáknak: heti négy edzés bőven elég, sőt, fittebb is lesz tőle, mintha többször csinálná.

Régebben sokáig tartotta magát az az elmélet, miszerint minél többet mozgunk, annál egészségesebbek és szálkásabbak leszünk. Jó hír azonban a lustáknak, hogy nem kell annyit fáradni: sokkal jobb eredményt érünk el, ha egy héten csupán négy nap megyünk el sportolni. Nem, úgy tippeljük, ez sajnos nem kombinálható a tízperces edzésekkel, de azért biztató, nem?

Az Exercise & Science in Sports & Medicine nevű folyóiratban közzétett tanulmányban az Alabamai Egyetem kutatói számolnak be egy kísérletről, melynek során 72 ülőmunkát folytató nőt osztottak véletlenszerűen három csoportba. Az egyes számú csoport tagjai hetente egyszer súlyemelést végeztek, majd egy másik napon állóképességet fejlesztő mozgásformát. A kettes számú csoportban lévők egy héten kétszer emelgették a súlyokat, majd szintén kétszer futottak, vagy bicikliztek. Az utolsó tagjai viszont háromszor súlyzóztak és háromszor fejlesztették az állóképességüket, tehát ők egy héten már hat napot edzettek.

A kutatók által felügyelt gyakorlatok eleinte könnyen teljesítetőek voltak, és remekül hatottak mind az izomzatra, mind pedig az állóképességre. Négy hónap elteltével azonban az edzések hossza és intenzitása megnőtt, egészen addig, míg egy-egy alkalom 40 perces nem lett.

A tudósok abban reménykedtek, hogy megtudják, vajon hány edzésre van szükségük az embereknek ahhoz, hogy növeljék általános energiaszintjüket és fittségüket.

Korábbi tanulmányok már jelezték, hogy elég heti egy-két alkalommal sportolni ahhoz, hogy az már meglátszódjon az alany külsején, azonban ha minden nap edz, akkor már kevésbé lesz fitt és eredményes. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy – mivel túlterheltté válik a szervezet –, az agy olyan jeleket küld ki, amiktől az illető fáradtabbá válik és a gondolkodása lelassul.

Hogy pontosabb képet kapjanak erről, a jelen tanulmányban megvizsgálták az önkéntesek vérében lévő citokinek mennyiségét. Ezek olyan anyagok, melyek a sejtközötti kommunikációban vesznek részt, és akkor szaporodnak el, ha az illető túlhajszolja magát. Ezen kívül minden héten megmérték még a résztvevők fittségét, izomzatát, testzsírját, valamint hangulatát.

A tanulmány végén kiderült, hogy a citokinek számát tekintve a csoportok közt nem volt számottevő különbség. Összességében azonban azok érték el a legjobb eredményt, akik négyszer mozogtak: amellett, hogy energikusabbak voltak, az edzésen kívül kb.225 kalóriát égettek el naponta, míg az első csoport tagjai csak 100-at. A közös bennük az volt, hogy mindketten megtalálták az örömöt a mozgásban, így sokkal kevesebbet használták az autót, inkább gyalogoltak, és a mozgólépcsők helyett is a normált választották.

Velük szemben azoknak, akik hatszor sportoltak, napközben kevesebb energiájuk maradt, mint a kísérlet elején, sőt,  naponta 200 kalóriával kevesebbet is égettek el, bármennyire is szorgalmasan edzettek.  Emellett ők azt mondták, rengeteg idejüket elvette a sok sport, és bár nem voltak kimerültek, úgy érezték, sürgeti őket az idő, és emiatt nagyobb nyomás volt rajtuk. A többi csoport tagjaival ellentétben ők mindig siettek, így gyaloglás helyett autóval jártak, és a lépcsőket is elkerülték, így az edzések után nem igazán égettek plusz kalóriákat.

Mindezek ellenére a kutatók nem szeretnék a kedvét szegni azoknak sem, akik ragaszkodnak a gyakori sportoláshoz: amíg tudnak mértéket tartani, nem esnek túlzásokba, és figyelik testük reakcióit, addig nem muszáj csökkenteniük edzésük számát.

Mit mond a személyi edző?

„Egy héten minimum három, maximum öt alkalommal érdemes és szabad edzeni. Azért kell a minimum 3, mert az izom csak rendszeres (folyamatos) edzésmunkára reagál, formásodik, így anélkül a várt eredmény elmarad. A felső határt pedig azért ajánlott betartani, mert muszáj pihenőidőt biztosítani az izomnak, hogy ne legyen túledzés, amitől – többek között – elmarad a kívánt fejlődés, illetve az ízületek is megfájdulhatnak” – magyarázza Boros Gergő személyi edző.

Ahhoz, hogy valaki zsírt égessen, 2 dolog fontos: olyan intenzív aerob edzés (pl. szobabicikli, futógépen séta magas emelkedőn) aminél 130-at ver a szív, és minimum 40 percig tart. Emellett fontos, hogy az illető figyeljen oda az étkezésére is, és válasszon alacsony szénhidráttartalmú menüt.

Amennyiben ön csak most kezd neki a zsírégetésnek, a személyi edző a következőt tanácsolja:

„Sétáljon 5 percig nagy intenzitással kb. 8%-os emelkedőn  a futógépen, azt kövesse 1 órás súlyzós edzés, amelynek ki kell terjednie minden izomcsoport megmozgatására egy összetett és egy izolációs gyakorlat használatával (pl. comb edzésnél összetett a kitörés gyakorlat, az izolációs a lábnyújtó gép). Ezután pedig következzen 40 perc aerob edzés!”

Az edző azt is hozzátette, hogy az izmokat csak akkor lehet túledzeni, ha a sportoló nem figyel azok regenerálódási idejére. Osztott izomcsoportú edzésnél – amikor egy nap csak 1, maximum 2 izomcsoportot edzünk –, a testen lévő nagy izomcsoportok (mint például a hát, mell, váll, comb) 48 óra alatt regenerálódnak, míg a kis izomcsoportok (például a bicepsz, vagy a tricepsz) 72 óra alatt. A legkevesebb időt a hasizom és a vádli veszi igénybe, mivel azokat úgynevezett vörös izomszövet alkotja, így csupán 24 óra szükséges a regenerálódásukhoz. Tehát amennyiben ezt betartjuk, akkor a túledzés elkerülhető, így az alakformálás is hatékonyabbá válik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.