Ha többet sportolsz, többet szexelsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha fut az ember, utána több kedve van mindenhez, az örömérzet növekedésével együtt jobban kívánja a szeretkezést, és valószínűleg ő maga is kívánatosabbá válik – mondta egy nyilatkozónk. Egy kutatás megerősítette azt a közismert tényt, hogy a fizikai aktivitás a libidó növekedésével jár. Megkérdeztünk erről két, rendszeresen sportoló harmincast.

Fotó: Judy Oyama

Az egészséges életmód egy újabb, lendületes kampányt kapott. Egy kanadai tanulmány szerint a többet sportoló emberek aktívabb szexuális életet élnek. A Trends in Ecology and Evolution című szaklapban megjelent cikk beszámol arról, hogy az aktív testmozgás és magas anyagcsereszint párhuzamban van a szexuális aktivitás növekedésével. Dr. Peter Biro és kollégái mindezeket az összefüggéseket állatok viselkedésének a tanulmányozása során szűrték le, a magatartás és az anyagcsere összefüggéseit figyelték meg.

Ez még nem újdonság

A londoni Nuffield Egészségügyi és Wellness Központ egyik szakértője szerint a megfigyelésben semmilyen igazán meglepő tény nem szerepel, közismert ugyanis, hogy a rendszeres testmozgás a tesztoszteron és az adrenalin felszabadulását eredményezi, ez mind a nőknél, mind a férfiaknál növeli a libidót.

Mi magunk is szerettünk volna meggyőződni arról, vajon a nagyobb fizikai aktivitás nagyobb szexuális étvágyat eredményez-e, ezért egy férfit és egy nőt kérdeztünk meg. Az ülőmunkát végző 33 éves Csaba több-kevesebb rendszerességgel sportolt korábban is, két hete viszont jelentősen megváltoztatta az életmódját. Minden héten négyszer rituálisan az edzőteremben indítja a napját reggel nyolckor.

Nem vicces-dagi leszek, hanem komoly-szexi

„Arcoskodtam egy személyi edzővel, így hétfő reggel egy fitneszterem előtt találtam magam. Három percet késtem, mire az edzőm mondta, menjünk enni a piacra, hagyjuk az egészet, ha nem veszem komolyan. Ez megrémített, félek, kinevetnek a haverok, hogy edzés mellett tovább hízom. Szóval többet nem késtem”- mondta Csaba, majd öt pontban megfogalmazta a sport és a szex összefüggéseit.

Fotó: Travis Kraft

1. Fáj mindenem, de jókedvű vagyok és kevésbé feszült, így elméletileg jobb fej vagyok = esély a több szexre.

2. Ugyanannyi szexben van most részem, mint két hete. Van, hogy izomlázam van, van, hogy kimerült vagyok, van, hogy lelkesebb vagyok = a szexet is fel lehet fogni edzésnek.

3. Ha sovány leszek, akkor nem vicces-dagi leszek, hanem komoly-szexi. Külső szemlélő azt gondolná, hogy nagyságrendileg ugyanannyi szexben részesül a két csoport, de szerintem nem = kisportoltan több a szex.

4. Vehetek olyan ruhákat, amelyek tetszenek, nem csak olyat, ami méretben passzol. Menőbb leszek = több szex.

5. Kisportoltan a szomorkodó értelmiségi / szembemegyek a társadalommal imidzs csökken, ami kevesebb szexet eredményezhet (DE ez egy béna elmélet, hiszen Hugh Jackman is sportos és menő).

Euforikus anyagok az agyban

A női megkérdezettünk pedig Ancsa, aki a Nike Félmaratonra készülve két önkéntestársával együtt júliustól kezdve minden héten beszámolt a Díványon arról, milyen erdeményeket ért el a futásban. „A sportolástól nem fáradtabb lesz az ember, hanem inkább sokkal energikusabb, de ez nem azt jelenti, hogy túl sok energiája lesz, vagy ahogy én mondom: túlmozgásos lesz.  A sportolás eredménye, hogy az embernek több dologhoz van ereje, és kedve. A  futás – és gondolom bármi más sport - közben felszabaduló anyagok euforikus hatást váltanak ki, és képesek vagyunk másként is látni a dolgokat.” Ancsa elmondta, ha valaki ülőmunkát végez, hazaérve valószínűleg nem lesz kedve semmihez, csak leül a fotelbe és néz egy filmet, legalábbis nála sokszor így volt, mielőtt futni nem kezdett volna.

„Ha fut az ember lánya, utána (és egyáltalán folyamatosan) több kedve van mindenhez, s az örömérzet növekedésével az ember jobban kívánja a fizikális kontaktust, a szeretkezést,  és valószínűleg ő maga is kívánatosabbá válik. És akkor nem beszéltem arról, hogy esetleg hogyan formálódik az ember alakja.”

Fotó: Sérgio Savaman Savarese

Kerüld a stresszt- tudjuk

Rengeteg tanácsot olvashattunk már arról, hogy melyek azok a tényezők, amelyek hozzájárulnak a libidó növekedéséhez –amellett persze, hogy többet sportolunk. Ha összegezni szeretnénk ezeket, az első helyen az áll: kerüljük a stresszt. A feszült időszakokra ugyanis rengeteg energiát összpontosítunk. A kapcsolati és lelki zavarokat, depressziót, a drogokat és az alkoholt is a libidócsökkentő faktorok közé szokták sorolni, de most megkímélünk mindenkit az okos tanácstól, hogy kerülje mindezeket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.